Sam és Armel - Vendée Globe

2012.04.09. 11:17

 Samantha Davies hajóját pénteken összepezsgőzték, Armel Le Cléac'h rendelkezik némi előnnyel, hajója bő két hete úszik, már vízi edzéseket végez.

                                          

VG_Saveol_christen.jpg

Három

2012.04.08. 18:22

 Kívánság, hülye, kislány, királyok, magyar igazság, szín (úgy is, mint kék, piros, fehér). És most már ÉV is...

 Merthogy ennyi ideje nyomjuk az ipart a vitorlázás nagyobb dicsőségére. Bejegyzéseink száma ezzel a maival együtt 493. Bár 2010 végén buktunk párat, amikor a freeblog megadta magát egy időre - de ki számolja?! :-)

 Tavaly ilyenkor azzal ünnepeltünk, hogy regisztráltunk a Facebook-ra. Ahol nem haszontalan követni minket, mert a rövid, ám fontosnak érzett híreket sokszor csak oda tesszük fel. Ilyen volt például a Volvo Ocean Race ötödik szakaszán a Puma-Telefónica páros befutója, amit élőben követtünk.

 Aki rendszeretőbb (esetleg nem tagja közösségi oldalaknak), annak ajánljuk a Twitter-t, ahol szintén jelen vagyunk.

 Valamint egy ideje már a porthole.hu-n is olvashatók egyes cikkeink.

 És akkor engedjétek meg, hogy az egyik legismertebb vitorlázó fényképével ünnepeljünk!

jfk.jpg

 Ha valaki esetleg tudja, ki készítette a fotót, legyen szíves, ossza meg velünk: isailblog@gmail.com

 FRISSÍTÉS!

Hiába, egy profira mindig lehet számítani: Turcsi Gábornak köszönhetően immár tudjuk, hogy a kép 1962. augusztus 12-én készült. John Fitzgerald Kennedy az USA Parti Őrségének Manitou nevű jachtját kormányozza.

fotó: Robert Knudsen

 KÖSZÖNJÜK!

Köszönjük!

Végre péntek!

2012.04.06. 12:30

 Les Voiles de Saint Barth. Nem is ragoznánk tovább.

LVSB_2012_01.jpg

 A Puma 88,7 mérföldre van a céltól.

VOR_Leg5_apr6_Pumalead.jpg

 Amikor összefoglaltuk az ötödik szakasz eseményeit, azt hittük, izgalomból és történésből nem lesz több, csapatok és szurkolók egyaránt a versenyre koncentrálhatnak. Nem jött be...

 Megint a vsail.info anyagából dolgozunk, a Valencia Sailing riportere Cascais-ban, az RC44-es verseny aktuális állomásán beszélgetett az ötven éves sportemberrel. Alap felvetésük: ha mindössze egy emberrel lehetne beszélgetni az America's Cup-ról, az kétségkívül ő lenne, egyrészt, mert a Kupa 160 éves történetének legeredményesebb személye (4 győzelem), másrészt - és ez most talán még fontosabb - a Védő Oracle Racing ügyvezető igazgatója.

RussellCoutts_interview_01.JPG

 A Katusha (RUS) 13 pontos előnnyel várta a vasárnapi kezdést, amit akár kényelmesnek is nevezhetnénk, de nem szabad elfelejteni, hogy az RC44-es Osztály versenyein nincs kiejtő, pár homokszem pedig bármikor kerülhet a gépezetbe...

RC44_Cascais_2012_fleet4_01.jpg

 Ahhoz képest, hogy mi fújt pénteken, hát a szombat éles váltással köszöntött be. Mindenki állt a parton és szélért imádkozott. Délután egykor indult vízre a mezőny, de az első rajtra fél négyig kellett várni. És akkor is csak 7 csomóig erősödött a stengeri fuvallat.

RC44_Cascais_2012_fleet3_01.jpg

 Péntekre eléggé ráfújt. Konkrétan pont az ellenkezője történt, mint amit a meteorológusok ígértek. A várt enyhülés helyett özönvízszerű eső érkezett, ami erős szelet hozott magával. Az első futamban 28 csomóig frissült, aminek következményeként látványos eséseknek lehetett szemtanúja, aki arra járt.

RC44_Cascais_2012_fleet2_01.jpg

 Stabil, 15 csomós keleti szél, 15 hajó, 4 futam, 4 győztes. Ennyi.

RC44_Cascais_2012_fleet1_01.jpg

 A 20 csomóig felkúszó szélben két orosz és a portugál csapat hozta ki a legtöbbet magából és hajójából az idei Bajnoki Sorozat második állomásán. Cascais a legjobb arcát mutatta.

RC44_Cascais_2012_match_01.jpg

 Most már hideg van - ez hivatalos. Olyannyira, hogy nem vesszük panaszkodásnak, ha azt mondod, fázol.

VOR_Puma_Leg5_001.jpg

Önkontroll - Maserati

2012.03.27. 16:52

 Helyi idő szerint ma reggel a Maserati elérte az Ambrose világítótornyot New York előtt. Ez volt a Miami-New York útvonal és egyben rekordkísérlet célja. Bár erre a távra még nincs referencia egytestű hajók számára, a csapat mégsem hitelesítteti az idejét...

 Alig öt napja rajtolt el a mezőny Auckland-ből, de felsorolni is sok, mi minden történt a hajókkal és az emberekkel ez alatt a rövid idő alatt. A rajt még rendben lement. Bemelegítő képünkön Toni Street, a ONE News sportriportere látható, pár másodperccel azelőtt, hogy elhagyja a Camper fedélzetét. Mellette felkészül Dean Barker.

Toni_Dean_beforejump.jpg

Amennyire sok szó esett a háromszoros olimpiai aranyérmes finnes versenyzőről a decemberi perthi kvalifikációs VB-n történt incidense kapcsán, annyira keveset hallottunk róla az utóbbi hetekben. Pedig van miről beszélni.

Into the wild

2012.03.18. 11:53

Félidejéhez ért a mai 5. szakasz rajtjával a Volvo Ocean Race. A flotta most néz majd szembe a valódi kihívásokkal, amint Új-Zéland partjaitól eltávolodva nekimerészkednek a Csendes-óceán legvadabb, embert és hajót próbára tevő déli részének, ahol folyamatosan fújó 40-50 csomós széllel kell majd megküzdeniük.

Már megint ezek az artisztikus áthallások és már megint Laser és már megint megint Ausztrália! ... Igaz, ezúttal egy versenyző életkora akár hároméval is egyező a kvalifikációs VB-ről, amit anno nyomon követtünk. És olyan mozgékony hajóosztályban, mint a Laser, ez nagy szó. Egy szó mint száz: a tegnap lefutott 3 futammal megvolt az összesen 12, így a 2 ejtő, és világbajnokokat hirdettek.

Jim és a Nagy Utazás

2012.03.15. 16:52

"Hi, my name is Jim Colley, for as long as I can remember sailing has been my passion." Azaz: "Helló, a nevem Jim Colley, és amióta csak az eszemet tudom, a vitorlázás volt a szenvedélyem" - szól az első bemutatkozó mondat.

jim_optimist_1.png
 

Hírblokk

2012.03.14. 17:43

Körbejárjuk a Földet: Miami, Stockholm, Sydney.

MSW_M20_downwind.jpg

 Marc Guillemot a Safran fedélzetén vág majd neki a versenynek. Mivel a Föld körbevitorlázásához körülbelül 80 nap szükséges (nem úgy, mint másnak), 12 hétnyi élelmet kell bezsúfolni a hajóba.  Patricia Brault az ellátási felelős, ő világít rá néhány részletre.

Safran_food.jpg

93 másodperc

2012.03.11. 10:04

             

Tegnapi posztunkhoz képest végül nem változott a hajók befutási sorrendje, a Puma érkezett másodikként, harmadik lett a Telefónica, negyedik pedig a Camper. Kettejük kűzdelme olyannyira szoros volt, hogy a célvonalt alig másfél perc különbséggel szelték át. 

 A világ egyik legrutinosabb vitorlázója, nemrég döntött meg egy rekordot, amikor is 45 nap alatt vitorlázta körbe a Földet csapatban. A vsail.info munkatársa Ománban, az Extreme Sailing Series idei első versenyén tette fel neki kérdéseit, az utolsó versenynap előtt.

LP_BPV.jpg

Nemcsak a pontversenyben hozott változások, hanem elsősorban az utolsó párszáz tengeri mérföldre maradt szoros küzdelem miatt talán az eddigi legizgalmasabb szakasz ér végéhez ma Új-Zélandon, Aucklandben. Az már napokkal ezelőtt világos volt, hogy Franck Cammas Groupama-ja, hacsak nem történik velük valamilyen technikai malőr, megnyeri a futamot.

Dupla bukta - Brad Van Liew

2012.03.06. 11:17

 Csütörtökön lakat került cégére, a Van Liew Ventures-re, amivel az USA Csődbírósága tizenöt éves történet végére tett pontot. És mintha ez nem lenne elég, egy tavaly indult polgári perben is érintetté vált: mint a Dél-Karolinai Tengerészeti Alapítvány korábbi igazgatója, ő írta alá az irodabérleti szerződéseket, csakhogy a szervezet nem fizette ki a számlákat. Így aztán magáncsőd is nehezíti a napjait.

Brad Van Liew.jpg

A maradék - X40, Act 1

2012.03.05. 15:42

  Az első versenynap összefoglalójánál hagytuk el a srácokat, most visszatérünk a továbbiakkal és a végeredménnyel. A parthoz egészen közel rakták ki a pályát (Stadium Sailing), itt kellett vitézkednie a csapatoknak. A pálya kijelölt területére talán a „nagyon szűk” jelző a legmegfelelőbb. Ráadásul a VIP páholy kettészeli az amúgy is szűk helyet, ezzel jelentősen bekorlátozva a csapatok mozgásterét. De mindent a show-ért…!

 

 

DSCN1921.JPG

 

Benne lesznek a TV-ben! - AC34

2012.03.03. 19:07

 Mégpedig az NBC és az NBC Sports Network adásában. A csatorna és az America's Cup szervezőbizottsága (Events Authority) megegyezett ugyanis az USA-beli közvetítés kereteiről. A fényképen balról Jon Miller, az NBC Sports Group programigazgatója, jobbról Richard Worth az ACEA képviseletében.

NBC_AC_agreement.jpg

süti beállítások módosítása