Ahhoz képest, hogy mi fújt pénteken, hát a szombat éles váltással köszöntött be. Mindenki állt a parton és szélért imádkozott. Délután egykor indult vízre a mezőny, de az első rajtra fél négyig kellett várni. És akkor is csak 7 csomóig erősödött a stengeri fuvallat.

RC44_Cascais_2012_fleet3_01.jpg

 Cascais-tól nyugatra három mérföldre tűzte ki a rendezőség a pályát, bízva az egyenletes szélben. Az első rajtnál a Katusha-Peninsula Petroleum-Team Aqua trió indult luv oldalon, azonnal kifordultak, egyértelművé téve, hogy a pálya jobb oldalára tartanak. A dolog be is jött, mindenki előtt értek fel a kreuz bójához. És aztán a célig végig vonatoztak, minek köszönhetően az orosz csapat tovább növelte előnyét az összetett versenyben.

 A második rajtnál általános visszahívás, majd fekete zászló, az Aegir és a RUS-7 akkor is türelmetlen volt, így DSQ. A Katusha és a Peninsula Petroleum ismét jobbra nyitott, azonban a Team Aqua középről indítva eléjük lavírozott, és hiába tepert a gibraltári csapat, csak követni tudta Chris Bake csapatát. A Steve Howe-Russell Coutts páros fémjelezte Katusha negyedikként ért célba, előnyük így is 13 pont a listán második Team Aqua előtt. Harmadik a Peninsula Petroleum, negyedik a Ceeref, mindkettő 53 ponttal bír.

RC44_Cascais_2012_fleet3_02b.jpg

 John Bassadone (GBR), tulajdonos, Peninsula Petroleum: büszke vagyok a fiúkra, hihetetlenül jó teljesítmény nyújtottak. Fontos volt a pénteki jó eredményünket ma is valami hasonlóval megtámogatni. Elégedett vagyok a hajó sebességével és a taktikánkkal, remélem, kitart ez a formánk még egy napig.

 A két futamot követő esti fogadás lehetett az egész hétvége talán a legkülönlegesebb eleme: a vacsorának a helyi Elnöki Palota adott otthont, és mint ilyen, ez volt az első magán rendezvény az épület falain belül.

RC44_Cascais_2012_fleet3_03b.jpg

 A két sima futam:

 Vasárnap ismét deles rajt, és háromig hangozhat fel figyelmeztető jelzés.

(forrás: rc44.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr644353948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása