Péntekre eléggé ráfújt. Konkrétan pont az ellenkezője történt, mint amit a meteorológusok ígértek. A várt enyhülés helyett özönvízszerű eső érkezett, ami erős szelet hozott magával. Az első futamban 28 csomóig frissült, aminek következményeként látványos eséseknek lehetett szemtanúja, aki arra járt.

RC44_Cascais_2012_fleet2_01.jpg

 A Peninsula Petroleum (GBR) magabiztos teljesítményt nyújtott, mindhárom futamban lee-ben rajtoltak, két győzelmük után egy ötödikkel zárták a napot. A tulajdonos John Bassadone - tán mondanunk sem kell - elégedetten nyilatkozott: elég ijesztő volt, ugyanakkor nagyon izgalmas! Jól vitorláztunk, végig irányításunk alatt tartottuk a hajót, a srácok pedig csodálatosan dolgoztak.

 Az első futamban egyébként a Katusha (RUS) vezetett a záró hátszélig, amikor elszállt a genakker első bekötése (tackline), így a vitorla szépen ellobogott. Mivel a felhúzó rátekeredett a nagyvitorlára, nem tudták felhúzni a tartalék spi-t, hát kénytelenek voltak két vitorlával bebillegni a célba. Még talán szerencsésnek is mondhatják magukat, hogy csak három helyet veszítettek a baleseten. A következő két futam sokkal simábban zajlott, második és harmadik, ezzel megőrizték vezető pozíciójukat, előnyük 14 pont.

 A Team Aqua mérlege 6, 6, 5, ezzel feljöttek a második helyre, míg az Artemis a harmadik futamban szépített egy közepes rajt után, elsőként érve célba. Kicsit korábban, még az első futamban két haváriájuk is akadt, az elsőre rásegített a Katusha, amikor elkezdte luvolni őket, a svédek nem adtak elég helyet, bünti. A második pedig az utolsó halzolásukat kísérte, a genakker a tőkesúlyra csavarodva végezte.

RC44_Cascais_2012_fleet2_02.jpg

 Morgan Larson (USA), taktikus, Artemis Racing: kemény nap volt, erős széllel és heves esővel. Akciódúsan telt, a hajók jól bírták, épp a határon táncoltunk. ha csak úgy kimentünk volna vitorlázni, akkor semmi extra, de ahogy nekiállsz versenyezni, mindjárt jobban figyelsz kreuzban, gyorsabban mész bőszélben, körülötted ellenfelek, a hullámok átmosnak a hajó orrán - elég vad. Ilyenkor jönnek a vitorlaszakadások, ahogy ezt ma szemléltettük is.

RC44_Cascais_2012_fleet2_03.jpg

 Haváriadömping:

(forrás: rc44.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr64351728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása