A Katusha (RUS) 13 pontos előnnyel várta a vasárnapi kezdést, amit akár kényelmesnek is nevezhetnénk, de nem szabad elfelejteni, hogy az RC44-es Osztály versenyein nincs kiejtő, pár homokszem pedig bármikor kerülhet a gépezetbe...

RC44_Cascais_2012_fleet4_01.jpg

 És ez mindjárt az első rajtnál be is következett egy korai rajt képében. Visszahívott egységek: Katusha, AFX Capital (ITA), No Way Back (NED), Team Nika (RUS). Ha a Team Aqua előnyt tud kovácsolni a helyzetből, akkor felzárkózik, és nem csak matematikai esélye lesz a regatta megnyerésére. Hetedikként értek a kreuz bójához (Katusha 12.), vagyis elkelt volna némi plusz hajó közéjük. Chris Bake csapata végül hatodikként futott be, csakhogy a Steve Howe irányította vezető egység a kilencedik helyig kapaszkodott.

 A záró futamot aztán megnyerte a Team Aqua, de három hellyel mögöttük ismét jött a Katusha, így utóbbiak behúzták az első alkalommal megrendezett Cascais RC44 Cup győzelmét. A taktikusi pozícióban brillírozó Russell Coutts (NZL) élvezte visszatérését a maga kreálta osztályba: remek kis esemény volt ez itt. Nem ma nyújtottuk a legjobb teljesítményünket, vétettünk pár hibát, de eleget tettünk azért, hogy nyerjünk. Ez jó érzés.

RC44_Cascais_2012_fleet4_02.jpg

 A fentinél izgalmasabb küzdelem zajlott a bronzéremért, ugyanis a harmadik helyen álló Peninsula Petroleum és a hatodik Synergy Russian Sailing Team között kilenc pont volt a távolság az utolsó futam előtt. És bizony John Bassadone csapata szép és egyenletes teljesítményt nyújtott idáig, vagyis ők voltak az esélyesek. Ennek ellenére az elrontott rajt után utolsó előttiként érkeztek fel, szerencséjükre a Ceeref mögöttük jött, az Ironbound előttük, és a Synergy is "csak" hatodik volt. Csakhogy a befutóban az Aegir (GBR) és a Ceeref (SLO) közé szorultak, így a még épp jó tizenkettedik helyüket tizenötödikre cserélték, ami már nem volt elég a dobogóhoz. Valentin Zavadnyikov (RUS) csapata második és harmadik helye, valamint a korábbi napokon mutatott teljesítménye tehát bronzot ért, 2010-es belépésük óta most végeztek először érmes helyen, ami a mezőnyversenyt illeti.

 A friss igazolás Ed Baird (USA) második alkalommal segítette őket, és elégedett a fejlődéssel: remek nap volt, nekünk talán ez sikerült a legjobban, ami kissé minket is meglepett. A második futam előtt sokáig tanakodtunk, hogy melyik orrvitorlát húzzuk, végül a kisebbre szavaztunk. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen ahogy a front áthaladt, frissült a szél. De aztán elkezdett gyengülni, mi pedig vergődtünk. Viszont a srácok hátszélben elképesztő gyorsasággal átcseréltek a nagyobb fock-ra, és elkezdtünk feljönni.

RC44_Cascais_2012_fleet4_03.jpg

 Végeredmény:

CascaisRC44Cup2012_result.jpg

 Az összetett állása:

RC44annual2012_afterCascais.jpg

 És persze a videó sem maradhat el:

 Most hosszabb pihenő következik, legközelebb Austria Cup, Traunsee, május 30-túl június 2-ig.

(forrás: rc44.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr634355608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása