A vitorlázás nem menekülés a valóságtól. A vitorlázás maga a valóság.

depression_00.jpg

Tíz éves volt, amikor elhunyt az édesapja, tizenhat, amikor kicsapták az iskolából. És harminchét, amikor az első, tisztán női legénységgel felálló csapatot irányította a Whitbread Földkerülő vitorlás versenyen.

maiden_00.jpg

Kivártuk, végre elkészült: az októberi, Máltáról induló, oda érkező (a kettő között pedig Szicíliát megkerülő) hatszáz mérföldes klasszikus regatta videós összefoglalója. Szűk huszonnégy perc az őszi Földközi-tengeren. Kevés szél, de annál több izgalom.

elusive.jpg

Kezdetben Mirror dingiben szerzett bajnoki címeket (hatot sikerült, meg sokkal később még egyet), gyűjtött két olimpiai érmet, majd csapatával megnyerte a Volvo Ocean Race 2014-15-ös kiírását. Ami jelen cikkünk szempontjából ennél is fontosabb, hogy napjainkban a RYA (Royal Yachting Association - Brit Vitorlás Szövetség) versenyzésért felelős igazgatója. Az alábbi interjúban arról fejti ki a véleményét, hogyan hatnak a vitorlázást érintő változások a sportra, annak megítélésére.

iw_20191106_00_sailwebcouk.jpg

Környezetvédő kölykök

2019.06.18. 13:24

Múlt hétvégén kilencven vitorlázó gyűlt össze a Royal Cape Yacht Club által rendezett eseményen, ahol az Ifjúság Napját ünnepelték - némi csavarral.

youth-clean.jpg

Tíz

2019.04.09. 09:21

Megint születésnapot ünneplünk. A magunkét. Túl azon, hogy összefoglaljuk az elmúlt egy évet, zenét és filmet ajánlunk - ahogy illik.

ten.jpg

Speciális hírblokk

2019.04.01. 22:57

Egészen bizarr  hírekről szereztünk tudomást a nap folyamán, nem is bírjuk őket magunkban tartani. Drasztikus változás várható az olimpiai hajóosztályokban, előkerült egy érdekes előírás az America's Cup archívumából, újra nevet vált a Volvo Ocean Race, és a Golden Globe Race még keményebb lesz, mint legutóbb.

yysw209393.jpg

Van valami ebben a sportban, ami élesen elkülöníti a többitől: az alap képességeken és stratégia-alkotási technikákon túl olyan értékekkel gazdagítja a fiatalokat, melyektől különleges sportolóvá válnak. Mégis, sokszor előfordul, hogy csak a fizikalitás szempontjából vizsgáljuk a kérdést, holott érzelmi és szociális fejlődésükre egyaránt kihat. Nézzük ezeket, pontokba szedve!

kidlearn_00_bigcommercecom_800.jpg

Vajon el lehet-e dönteni, hogy egy adott sportág szakágainak menői közül ki a legjobb? Miként válhatnak összemérhetővé különböző időpontokban, eltérő feltételek mellett nyújtott teljesítmények? Talán úgy, hogy egy helyen és időben összegyűlnek a bajnokok, és megmérkőznek egymással. És idén egy magyar is befért közéjük.

ssl_00.jpg

A Mirabaud Yacht Racing Image 2000 óta megrendezett verseny és kiállítás, mely a versenyvitorlázás témáját járja körbe. Mára eléggé kinőtte magát a dolog, konkrétan ez a legnagyobb presztízsű megmérettetés ebben a világban. Célja évről-évre meglelni azt a fényképet, mely leginkább visszaadja a vitorlázás lényegét és izgalmát. Idén megint több magyar induló van a mezőnyben.

mirabaud_00.jpg

Június 20-24. között, Zadarban rendezték meg a TP52-es osztály idei második versenyét, mely egyben az utolsó éles felkészülési lehetőséget jelentette a július 17-én, Cascais-ban kezdődő világbajnokság előtt. A tíz tervezett futamból végül nyolc ment le, a tizenegy hajós mezőnyben a Luna Rossa diadalmaskodott. Összefoglaló - temérdek betű helyett látványos videókkal.

52ss_180624_nm_5799.jpg

45000 mérföld, négy óceán, hat földrész, tizenkét város. Felfoghatatlan mennyiségű fotó, megnézhetetlen számú videó. Hullámhegyek és -völgyek. Tizenegy szakasz, amiből tíz nem elég arra, hogy kiderüljön, ki lesz a győztes.

df_win_wave.jpg

1115,85 kilométer

2018.05.31. 15:43

Amikor megdöntöd apád rekordját. És amikor megdöntöd a saját rekordodat.

 akzo.jpg

Öt részes sorozatunkban olyanok mesélnek a világ egyik legkeményebb vitorlás versenyéről, akik először vesznek részt rajta. Marie harminchat éves, 2012-ben, a londoni Olimpián hatodik helyen végzett női párosversenyzésben (Claire Leroy és Elodie Bertrand társaként), majd Nacra 17-re váltott, de ott eddig nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerették volna...

rookies_5_00_lecaudey.jpg

Öt részes sorozatunkban olyanok mesélnek a világ egyik legkeményebb vitorlás versenyéről, akik először vesznek részt rajta. Ezúttal ismét egy huszonhét éves, ismét egy kiwi. Londonban ezüst, Rióban arany került a nyakába, Peter Burlinggel párban éveken át verhetetlennek bizonyultak a 49er osztályban. És tagja volt a 35. AC-n győztes új-zélandi csapatnak is. A VOR-on azonban most jár először.

rookies_4_00_fonolla.jpg

Öt részes sorozatunkban olyanok mesélnek a világ egyik legkeményebb vitorlás versenyéről, akik először vesznek részt rajta. A harminc éves, trieszti lány a Turn the Tide on Plastic tagjaként eddig* minden szakaszt teljesített a versenyen.

rookies_3_00_youtube.jpg

Öt részes sorozatunkban olyanok mesélnek a világ egyik legkeményebb vitorlás versenyéről, akik először vesznek részt rajta. A huszonhét éves brazil lány, aki kormányos és vitorla trimmer a Team AkzoNobel fedélzetén, a családi örökséget viszi tovább, hiszen az édesapja háromszor indult a regattán (és egyszer meg is nyerte azt).

rookies_2_00.jpg

Öt részes sorozatunkban olyanok mesélnek a világ egyik legkeményebb vitorlás versenyéről, akik először vesznek részt rajta. A huszonhét éves, új-zélandi Peter Burling váltásparancsnok a Team Brunel-en, amivel elsőbálozóként igen komoly feladatot kapott a nyakába. Ám úgy fest, állja a sarat.

rookies_1_00.jpg

Kilenc

2018.04.09. 11:53

A tavasz önmagában is csodálatos évszak, de számunkra még különlegesebb. 2009-ben(!!!) ugyanis egy átlagosnak nevezhető tavaszi napon indult útjára a blogunk. Méghozzá április 9-én. Ünneplünk tehát.

number-9-record.jpg

2017 őszén a World Sailing (ez most a Nemzetközi Vitorlás Szövetség neve) nekiállt eghatározni, milyen hajóosztályok, milyen létszámokkal és legénységekkel szerepelnek majd a 2024-es Olimpia programjában. Ez indított el egy hol szakmai, hol érzelmi alapokon nyugvó vitát, melybe Jonas Högh-Christensen, a Finn osztály meghatározó alakja szállt be egy nyílt levéllel, március 20-án. Ezt a Sports Illustrated közölte, mi pedig nem voltunk restek lefordítani.

jhk_00_drdk.jpg

Február 24-én huszonöt csomós déli szélben küzdöttek a csapatok, dolgukat tovább nehezítette a köd, ami - szerencsére nem kritikus mértékben - korlátozta a láthatóságot. Így a nézők is kevesebbet láttak a futamokból, amit viszont igen, az kárpótolta őket a kiesett momentumokért. Megvan a bajnok.

18footers_2018auschamp_5_00.JPG

 

A sorozatban addig vezető, és eleve az egész bajnokságnak esélyesként nekiinduló Smeg a 20-25 csomós szélben lényegében hiba nélkül vitorlázva behúzta mindkét menetet, előnyük így tizennégy pontra duzzadt a második előtt. És már csak két futam van hátra.

18footers_2018auschamp_4_00.JPG

Négy futam, három különböző győztes, izgalmak és egy fantasztikus ötödik menet, 22 csomós szélben. 18 lábas szkiffen sosem unalmas az élet.

18footers_2018auschamp_2_01.JPG

Január 28-án kezdetét vette a kishajós vitorlázás egyik legmenőbb - szerintünk legalábbis - osztályának második legnagyobb* eseménye, a típus szülőhazájának bajnoki sorozata. Két futamot teljesített a tizenhét hajós mezőny a tizenöt csomós keleti-északkeleti szélben.

18footers_2018auschamp_1_00.JPG

Január 20-án, helyi idő szerint hajnali fél kettő előtt nem sokkal (ez január 19. 17:23 UTC) a Vestas 11th Hour Racing értesítette a verseny vezetőségét, hogy összeütközött egy kínai hajóval. Ezen felül leadtak egy Mayday jelzést a másik érintett fél nevében, lévén ott a tíz ember mind a vízbe esett.

vestas_crash_0.jpg

 

süti beállítások módosítása