A St. Maarten Heineken regattán (aminek mottója: Serious fun) mutatta meg, hogy megy neki a sport.

  

elvis_stmaarten_2015_01_laurensmorel.jpg

  

Március 3-án a Szervezők nyílt napot tartottak (persze csak a sajtó számára) a központi javítóműhelyben. Ezen a versenyen ugyanis nincs minden csapatnak saját karbantartó brigádja, hanem központi szolgáltatásként kapják a javításokat (költségcsökkentés címszóval). A hajók március 5-én kerültek vissza a vízbe, komplett átnézést követően. A biztonság kedvéért egyébként két komplett műhely utazik körbe a világban, egymást váltogatva, nehogy véletlenül valamelyik állomásra a hajók érkezzenek előbb.

    

vor_yard_20150319_01_richardgladwell.JPG

  

Hírblokk - február

2015.03.08. 14:28

Kezdet: végre Hagara; vég: újra Williams. Dean Barker helyett Peter Burling, Gotta Luv it 7 - hetedszer, Rio de Janeiro-ban továbbra is sz@r a helyzet.

   

exss_sin_2015_01.jpg

   

Az elmúlt négy nap során nem kevés esemény történt, akkor nagyjából az egész mezőny egy vonalban állt. Bárki lehetett volna győztes. A Doldrums megviccelte a versenyzőket, ismét a felhőkért ment a harc. Nem lehetett tudni, hogy mikor melyik fog szelet vagy leállást hozni. A szél előrejelzést szinte lehetetlen pontosan meghatározni. Sok függött attól, ki kapja meg először a szelet és jut ki a Doldrumsból, mert annak behozhatatlan előnye lesz. Legalábbis úgy tűnt...

  

bru_150227_coppers_0420.jpg

   

Csapjunk a közepébe, mert történt egy s más, mióta legutóbb beszámoltunk a versenyről! Az alábbi kép "előszó" gyanánt szolgál: egy hónap a tengeren.

   

20150226_01.jpg

 

Egyre közelebb vagyunk a befutóhoz, a helyzet fokozódik, a mezőny együtt mozog. A hajók a Doldrums felé haladnak, ismét sok taktikai kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb, hogy keleti vagy nyugati irányból kerüljék a szélmentes zónát.

   

dfg_150219_greenfield_30219.jpg

   

Öt napja kétségek között vergődünk, hogy vajon bejön-e az SCA - Brunel páros húzása, mellyel bevállalták a hosszabb utat annak érdekében, hogy frissebb szélben haladhassanak. Mára kiderült, hogy kinek lett igaza. Az eredmény felemás.

  

bru_150217_coppers_0623_1.jpg

   

Ismét útjára indult a Volvo Ocean Race foghíjas mezőnye (a Team Vestas Wing igazoltan marad távol - még egy darabig). Elhagyva Sanya városát, a következő célpont Auckland. 4800 tengeri mérföldnek vágnak neki, előreláthatólag 22 nap alatt elérik a befutót. Igen kemény rész áll a versenyzők előtt.

 

vor_150208_asanchez_2722.jpg

 

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a szervezők a hétvégén hozták nyilvánosságra a 2020-as Paralimpia programját, melyből hiányzik két, eddig bent lévő sportág: a hét fős foci és a vitorlázás. Minket nyilván az utóbbi érdekel jobban...

   

paralimpicsailingoff_01_paulwyeth.jpg

   

A srácok "ott lent" egyrészt tudnak élni, másrészt akítvan őrzik a vitorlás hagyományokat. Nem hagyják az enyészetnek a régi hajókat, sokkal inkább felújítják őket, és versenyeznek velük. A szkiffek vének, a legénységek örökifjúk!

  

classic18footers_2015_001_michaelchittenden.jpg

 

Jó ideje nem jelentkeztünk beszámolóval, most megpróbálunk felzárkózni a mezőnyhöz, mely szerencsére nem fogyatkozott tovább. Az élen haladók közötti távolságok nőttek ugyan, de egyrészt bármikor bárkit érhet technikai probléma vagy dönthet rosszul egy adott időjárási helyzetben, és máris fordul a kocka. Egy dolog viszont állandó...

   

bwr_day29_07.jpg

     

Az elmúlt egy hét nem telt eseménytelenül a Volvo Ocean Race mezőnye számára. Vietnámig folyamatosan kreuzoltak, ami nem a legkényelmesebb, hiszen minden egyes hullámba belecsapódik a hajó, és ez ellen nem lehet tenni semmit, csak megvárni, hogy vége legyen. A part közelében kezdődött az igazi küzdelem. A vezető hajók éjszaka érték el a partokat, Hold nem volt az égen, viszont a szél fújt rendesen.

 

ado_150124_knighton_8191.jpg

 

Viszlát és köszi!

2015.01.24. 14:46

Nemrég értesítettek róla, hogy a Team Vestas Wind és az én útjaim elválnak. Elfogadom Chris Nicholson döntését, minden jót kívánok a csapatnak a jövőre és mindarra nézvést, ami a Volvo Ocean Race-en még vár rájuk.

 

vor_20150124_wv_sail-world.jpg

 

Elit színvonal, ikonikus helyszínek, hét nemzet, nyolc csapat, három kontinens. Kicsit marketing-szagú, de ettől még tény: a nemzetközi katamarán vitorlázás egyik csúcsa a sorozat, és mindig mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb felhajtást generálják maguk körül. Tavaly a londoni, idén a düsseldorfi hajókiállítást választották az évadat beharangozó sajtótájékoztató helyszínéül.

 

exss_2015_pre_01.jpg

   

A Dongfeng Race Team-mel az élen a mezőny elhagyta a Malacca-szorost, de a kihívásoknak nincs vége, most jön a Szingapúri-szoros, amelyen szintén át kell haladniuk a versenyzőknek, és a hajós forgalom itt sem csekély. Leginkább körforgalomhoz hasonlít a versenyzőket fogadó káosz. Egy nagy, rendezett összevisszaság.

 

bru_150117_coppers_9221.jpg

 

Két ember, egy hajó, három hónap - a Föld körül. Anna Corbella és Dee Caffari 2010-ben nekivágott, hogy első női párosként teljesítse a Barcelona World Race-t. Az odáig vezető útról és az átélt kalandokról dokumentumfilm készült, melyet 2012-ben egy időben mutattak be a Beverly Hills-i és a Malaga-i Filmfesztiválon.

  

anna_dee_challengeandadventurecom.jpg

 

Napi szintű, részletes beszámolót sajnos nem tudunk prezentálni, de igyekszünk megmutatni minden fontos epizódot. Nézzük, mi történt legutóbbi cikkünk óta!

 

 

bwr_2014_day16_01.jpg

 

   

Gyenge és forgolódós szél teszi izgalmassá a mostani szakaszt. A mezőny, mint már megszokhattunk,  együtt mozog. Senki nem mer, valószínűleg nem is akar újítani. Ez one design hajónál nem is ajánlatos, hiszen ha bárki összeszed egy nagyobb hátrányt, azt nagyjából biztos, hogy  soha többet nem dolgozza le az adott csapat.

  

alv_150112_ross_0387composite.jpg

  

Még mindig téma a ROLEX Sydney-Hobart, mert mostanra készültek el a mozgóképes anyagok. Semmi cécó, semmi szöveg, csak a zene és a veretés, öt stílusban. Elsőként a Pretty Fly III, mely tizennegyedik lett abszolútban, kategóriáját (IRC - Div 0) megnyerte. Videó: Ben Gladwell.

  

 

L'Hydroptére, Happy, Banque Populaire, a Professzor, a Sakál, az Arany fiú és a többiek... A "tovább" után ott a videó.

             

hydroptererb227.jpg

      

Először is egy fontos bejelentés: a Team Vestas Race újra fogja építeni a zátonyra futott hajót. Legkésőbb a lisszaboni megállónál már be akarnak állni újra a versenybe. Ezzel az utolsó négy szakaszt még végig tudják vitorlázni. És bár ezzel már nem nyerhetik meg a versenyt, viszont nem akarják feladni.

  

alv_150104_ross_0829.jpg

   

December 31-én tizenhat vitorlázó vágott neki nyolc hajó fedélzetén, hogy a katalán fővárosból indulva körbevitorlázza a Földet. Az útvonal nem bonyolult: ki a Gibraltári szoroson, délről megkerülni a három nagy fokot (Jóreménység, Lieuwin, Horn), majd vissza. A mezőnyben ott van Fa Nándor is.

    

bwr_2014_map.jpg

  

109 kép a Sydney Hobartról

2014.12.31. 10:31

Temérdek, jobbnál jobb képet készítettek az idei Rolex Sydney Hobart Yacht Race hivatalos fotósai, Carlo Borlenghi és Daniel Forster, ezeket mutatjuk most meg egyben. A versenyről készült beszámolónkat itt olvashatjátok.

A képekhez jó nézelődést!

 

Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter-oldalunk is…

 

E sorok írásakor még nem tudni, ki nyeri a jubileumi, 70. Rolex Sydney Hobart Yacht Race-t, ugyanis 22 hajó még versenyben van, köztük olyan veteránok, mint a Love & War, Quickpoint Azzurro és a verseny legkisebb és legrégebbi hajója, a Maluka of Kermandie. Ezek mind esélyesek arra, hogy a korrigált idő szerinti versenyt megnyerjék és csapattagjaik magasba emelhessék a Tattersall Kupát.

        

32857_0_2_photo_syho14df_2526.jpg

Hét ország száztizenhét hajója, köztük öt(!) 100 lábas Maxi. Népesebb mezőny volt már, de ennél több, vagy akár csak ennyi óriásdög még soha.

      

les_100_600.jpg

         

süti beállítások módosítása