Jó ideje nem jelentkeztünk beszámolóval, most megpróbálunk felzárkózni a mezőnyhöz, mely szerencsére nem fogyatkozott tovább. Az élen haladók közötti távolságok nőttek ugyan, de egyrészt bármikor bárkit érhet technikai probléma vagy dönthet rosszul egy adott időjárási helyzetben, és máris fordul a kocka. Egy dolog viszont állandó...

   

bwr_day29_07.jpg

     

Január 16-án ott engedtük el a versenyzők kezét, hogy a Hugo Boss árboca kidőlt, a Neutrogena pedig köddé vált. Az Alex Thomson - Pepe Ribes páros néhány nap motorozás után partot ért Brazíliában, míg Guillermo Altadill és José Munoz a 24 óra elteltével 17-én úgy került elő, hogy el sem tűnt, de ez csak utólag derült ki számukra: mind az ellenfelek, mind a nézők végig látták a pozíciójukat, pedig nem kellett volna. A Cheminées Poujoulat és a Neutrogena között ekkor kilenc mérföld volt a különbség, előbbi javára, a harmadik GAES 60 mérfölddel jött mögöttük. A Renault Captur lassítani volt kénytelen, mert a nagyvitorlát le kellett engedniük, a felhúzó meghibásodása miatt. A művelet közben elkezdett lejönni az árbocról a vitorla sínje is... gyors szerelést ígértek. A Spirit of Hungary ünnepelhetett: 07:40-kor (UTC) végre átlépték a Egyenlítőt.

     

bwr_day29_10.jpg

      

Január 18-ára a CP és a Neutrogena kiverekedték magukat a gyenge szeles zónából, 20-25 csomós észak-északnyugati szélben kezdetek rohanni sík vízen, az előrejelzés szerint a szél frissülése és déliesedése volt várható, a Neutrogena kicsivel gyorsabbnak bizonyult, zárkózott keveset. A páros elnyílt a GAES-től, úgy tűnt, hogy Anna Corbella és Gerard Marín egyszerűen lemaradt arról a frontról, amit a vezető hajók elkaptak. És a mezőny többi tagja sem közeledett az elsőkhöz, sőt, vergődtek a közepes és gyenge kereskedelmi szelekben. A RC végzett a szereléssel, a SoH pedig nekiállt, Fa Nándor a kormányok rögzítési pontjainak környékét laminálta újra. Conrad Colman (Spirit of Hungary): a One Planet, One Ocean - Pharmaton van hozzánk a legközelebb, 700 mérföldre, míg a vezető hajók előnye kétszer ennyi. Nagyképű kijelentés lenne azt mondani, hogy fel fogunk zárkózni hozzájuk, de megyünk előre, és reméljük, hogy a hátra lévő hetekben, hónapokban (!!! - iSail) faraghatunk valamennyit a hátrányunkból.

   

bwr_day29_01.jpg

   

19-én az élen 16,8 mérföld volt a különbség a CP és a Neutrogena között, de nőtt köztük az észak-déli távolság, a GAES tartotta magát, a legdélebbre lenyitó RC már szenvedett az instabil időjárás okozta, 10 csomónál nem erősebb nyugati szélben. A We Are Water és a OPOO-P északkeleti kereskedelmi szelekben csorogtak dél felé. És az elöl járók elkezdtek felkészülni a Déli-óceánra. A GAES-en például pakoltak: ugyan az Indiai-óceánon való siklatás még odébb van, de amit csak lehet hátra cuccolunk a hajóban, a kormány környékére. Időben meg kell lennie mindennek. Bernard Stamm (CP): nem volt egyszerű a legutóbbi éjszaka, de azért elment. Nem érzem úgy magunkat, mintha az "Üvöltő Negyvenesek" közepén járnánk, a helyzet sokkal inkább emlékeztet a Doldrums-ra. Elkapott minket pár heves zivatar, de két vihar között a teljes szélcsend várt. A hőmérséklet kellemes, rövidgatyára és pólóra vesszük a vízhatlant. Jól elvagyunk Jean-nal, minden rendben, de csevegni és viccelődni nincs időnk.

 

bwr_day29_04.jpg

  

Január 20-ára meglett a nagy elválás, a CP és a Neutrogena között 350 mérföldre nőtt a távolság, mivel utóbbi hajó délnek tartott, míg Stamm és Le Cam keletnek. Végül mindig dönteni kell. Maradhattunk volna a CP nyomában, de inkább arra szavaztunk, hogy próbáljunk meg átjutni egy másik, dél felől felépülő időjárási rendszerbe. Úgy vélem, hosszú távon ezzel nyerünk majd - Guillermo Altadill. Az RC, WAW, OPOO-P trió a Szent Heléna magasnyomású övezetben 6-8 csomós átlagsebesség mellett zárt össze az észak-dél tengely mentén. Amikor végül másnap a Neutrogena visszahalzolt kelet felé, azt részben a kedvezően alakuló körülmények miatt tette, részben pedig azért, mert elérték a demarkációs vonalat: az előírás szerint a negyvenötödik déli szélességi fok alá nem mehetnek a versenyzők. Akárhogy is, egyelőre nem úgy látszott, hogy kijött volna a lépés. 22-ére a RC végre kiszabadult Szent Heléna öleléséből, mindjárt 14 csomóval tudtak haladni, fej-fej mellett a tőlük délre lévő WAW-el. Bernard Stamm (CP): esélyünk sincs, hogy a Jóreménység fokának vonala előtt alaposan átnézzük a hajót. Guillermo-ék itt lihegnek a nyakunkban (120 mérföldre - iSail), mi pedig sietünk, ahogy tudunk. Van, hogy az erős szeles periódusok előtt tudunk ellenőrzést tartani, van, hogy nem. Igen, a szél és a hullámzás kikezdi a hajót, de ha egyszer nincsenek nyugodt körülmények, árbocra mászás sincs.

   

bwr_day29_05.JPG

   

A Neutrogena körülbelül a demarkációs vonaltól 45 mérföldre északra takkolgatott kelet felé, és 89 mérföldre csökkentette a hátrányát 23-ára. A mezőny legerősebb szelét (30 csomós északnyugati) a GAES tudhatta magáénak, míg a leggyengébbet a SoH (Szent Heléna, ugye...). És kapott némi támogatást a tudomány is, ezen a napon a mezőny minden hajójáról a vízbe engedtek egy-egy kutatószondát, ezek az óceán állapotáról gyűjtenek adatokat.

   

bwr_day29_012.jpg

   

Anna Corbella (GAES): sokat jelent nekünk, hogy részt vehetünk ebben a programban, boldoggá tesz bennünket, hogy segíthetünk. Egyébként meg klasszikus Üvöltő Negyvenesek-körülmények között nyomjuk, egy nap alatt váltottunk a nyárból a télbe, most 25 csomós szelünk van, de este frissülni fog, a hajó jól bírja, hamarosan döntenünk kell, hogy reffelünk-e. Másnap reggelre megszakadt a Neutrogena zárkózása. Épp csak 5 mérföldet vesztettek a CP-hez képest a reggeli jelentés szerint, de délután már nem volt kegyelem, 125 mérföldre nőtt a különbség, ahogy Altadill és Munoz északkelet felé fordította a hajó orrát. Lemaradt a GAES is, annak ellenére, hogy néha 28 csomóval (!) is verettek. Anna Corbella: folyamatosan az jár a fejemben, hogy mindjárt szétesik a rendszer, de semmi sem történik. A hajó megindul, gyorsul, gyorsul, gyorsul, hallom, ahogy a szél fütyül a köteleken, a kijelzőn meg csak nőnek az értékek. 18, 20, 25, 28... a szívem majd kiugrik a helyéről, a hajó kicsit meglassul, aztán az egész kezdődik elölről.

    

bwr_day29_11.jpg

   

Bruno Garcia (WAW): az előző versenyen Jean Le Cam-mal indultam, én voltam a kis segédje, szkipperként ő viselte a felelősséget. Most, hogy az öcsémmel vagyok, más a helyzet, osztozunk mindenen - az erőfeszítésen, a reményen és a felelősségen is. Örülök neki, hogy Jean-ék vezetnek, ahogy annak is, hogy ilyen jó meccset vívnak Altadill-ékkal. A 25-ei, hajnali pozíciójelentés már azt mutatta, hogy a CP elhagyta a Jóreménység fokának hosszúságát, miközben a GAES volt a leggyorsabb (17-19 csomó), az RC 30 csomós szélben haladt, a WAW 14, az OPOO-P és a SoH 4-5 csomóval csorgott. 09:35-kor, 400 mérföldre a partoktól a CP átlépte a huszadik keleti szélességi fokot (Agulhas-fok, Afrika legdélebbi csücske), letudva az első ikonikus pontot, egyúttal átlépve az Indiai-óceánra. A Neutrogena 21:10-kor követte őket. Guillermo Altadill: a legfontosabb, hogy mindig ugyanabban az időjárási rendszerben legyünk, mint ők. De nem gyilkoljuk magunkat csak azért, hogy nyerjünk pár mérföldet, azt kockáztatva, hogy valami tönkre megy. Most csak a nyomukban loholunk, és ha lehetőségünk adódik, támadunk. Most csak annyi a feladat, hogy problémamentes, gyors menetünk legyen, az ellenfelekkel majd máskor törődünk.

    

bwr_day29_03.jpg

    

A Zsűri is döntött végre: a Neutrogena visszakapta a 24 óráját, hogy szellem-üzemmódban haladhasson. 27-én 01:40-kor a GAES is elhagyta az Atlanti-óceánt, 25 csomós nyugati szélben siklatva. A SoH-on Fa Nándor árbocot mászott, és bő három órát töltött a csúcson, mivel a nagyvitorla felhúzója egy kisebb szerelést követő felhúzáskor melléugrott a fordítónak, beszorulva a csiga és az árboc közé, 30 centit belevája az utóbbiba - se föl, se le. Az eredeti rögzítést le kellett vágniuk, és újat szerelni föl az árbocra. Működik a dolog, de a nagyvitorla már nem húzható fel teljesen, azzal a 30 centivel lejjebb van a teteje. Gyenge szélben számítani fog.

    

bwr_day29_02.jpg

    

A déli klubba feliratkozott a GAES is azzal, hogy a déli szélesség negyvennegyedik fogáig vitorláztak le, erősen megközelítve a demarkációs vonalat. 28-ára a WAW nagyot hasított, ők voltak a mezőny leggyorsabbjai, ráadásul jó irányba mentek, 17 csomós átlaggal haladtak keletnek az északnyugati szélben. A CP távolodni kezdett a Neutrogena-tól, köszönhetően a délnyugati szélnek, ami majdnem pont kelet felé repítette őket, míg Altadill-ék a 20-25 csomós nyugati szélben kénytelenek halzolgatni - a demarkációs vonal közelében, naná (amikor a legközelebb mentek hozzá, akkor 17 mérföldre voltak tőle). 500 mérfölddel mögöttük a GAES hasonló kálváriát járt. Sébastien Audigane (RC): három napi haladtunk erős szélben, ma kicsit gyengült, ki is használtuk gyorsan, takarítottunk és pihentünk, hogy amikor délután visszafrissül, készen legyünk rá. Nem nagyon beszélünk a Jóreménység-fokáról, de attól még egy fontos pillanat lesz, amikor elhagyjuk. Dél-Afrika csücske fontos mérföldkő. Egyébként harmadik napja a negyvenedik szélesség alatt vagyunk, elég barátságtalan környék.

 

bwr_day29_06.jpg

 

És hogy mi az, ami nem változik, immár huszonkilenc napja? Nos, a Spirit of Hungary átlagosan napi majd' 100 mérföld hátrányt szed össze az éppen vezető hajótól. Mivel nem értünk hozzá, nem tudjuk megmondani, hogy ez sok vagy kevés, csak úgy leírtuk...

   

bwr_day29_13.jpg

      

A legfrissebb (2015. január 29. 09:00 UTC) pozíciójelentés szerint: Cheminées Poujoulat (16237,6 tmf a célig), Neutrogena, (+224,2 tmf), GAES (+681.9 tmf), Renault Captur (+1172,8 tmf), We Are Water (+1707,9 tmf), One Planet, One Ocean - Pharmaton (+2315,9 tmf), Spirit of Hungary (+2883,9 tmf)

 

Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter-oldalunk is…

  

bwr_day29_08.JPG

   

fotók és forrás: barcelonaworldrace.org

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr827118911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása