Ismét útra kelt a Volvo Ocean Race mezőnye, szerencsére Dongfeng Racing Team-nek is sikerült beérnie az árboctörés után, így a parti szerelő csapatnak volt ideje beszerelni az új árbocot a rajtra. A cél Newport, a beérkezés ideje május 5-9. között várható, addigra 5010 tengeri mérföldet hagynak majd maguk mögött a hajók.

 

bru_150419_coppers_0700.jpg

  

Sajnos egy hajó még mindig kimarad a buliból, ugyanis a Team Vestas Wind hajója nem készült el, de már 90 %-os állapotban van, ami jó jel. Chris Nicholson szkipper meglehetősen bátran azt nyilatkozta, hogy Lisszabonban már rajthoz szeretnének állni. Ha minden összejön, akkor három napot még edzhetnek is a verseny előtt Portugáliában!

Térjünk vissza az elrajtolt hajókhoz. Vasárnap sikeresen elhagyta mindenki az Itajaí előtti vízterületet, habár nem túl gyorsan, hiszen a rajt pillanatában nem sok széllel kedveskedtek az égiek. Vehetjük úgy is, hogy rajt után szépen leparkoltak a hajók. Egy óra „sodródás” után úgy döntött a versenyvezetőség, hogy az öbölben lerakott pályát lerövidíti, és elengedi a mezőnyt a nyílt óceán felé az első bója után. A fő izgalmat az jelentette, hogy a hajókon helyet foglaló vendégek milyen akrobatikus mutatvánnyal hagyják el a fedélzetet.

    

  

Bár a szakasz előreláthatólag nem lesz olyan kihívásokkal teli, mint a Déli-óceán volt, azért ez sem az egyszerűségről fog szólni! Folyamatos feladat elé állítja a navigátorokat, hogy hol is lesz szél. Minden egyes kis pöff vagy szélerősödésen nyert méter a befutóban sokat fog hozni. Mint az ötödik szakasz befutójában láthattuk,  55 perc volt a különbség az első négy hajó között 7000 mérföld után.

 

ado_150422_knighton_1808.jpg

 

A kis szeles rajtból MAPFRE jött ki győztesen, ugyanakkor ők kaptak két pont büntetést, mivel a hajón módosításokat hajtottak végre (a javítás folyamán) és erről nem értesítették a Volvo Ocean 65 osztály illetékeseit, ezzel megszegték a hajóosztály szabályzatát és egyben a versenyszabályt is.

A Dongfeng Race Team-re újból rájár a rúd, mivel elromlott a vízkészítő szerkezetük, és így csak kézi erővel tudnak édesvizet csinálni, Ami hatalmas munka, mert kézzel kell pumpálniuk a vízkészítőt, amivel egy liter víz előállításához körülbelül 15 perc kell. Ez nem hangzik rosszul, egészen addig, míg ki nem számoljuk, hogy hányan vannak és mennyit isznak. Ezen felül az ételeik is szárított kaják, amiknek elkészítéséhez komoly mennyiségű víz kell: ha nem tudnak valamit tenni hamarosan az ügy érdekében, akkor nem lesz egy leányálom a Newportig tartó útjuk.

   

   

ado_150422_knighton_1691.jpg

 

Azért nem kell teljes mértékben sajnálni a mezőnyt. Nem mindig hidegben és viharos szelekben kell küzdeniük a csapatoknak, néha egészen kellemes, békés a táj!

 

   

Az állás (2015. április 23. 15:30 UTC): ADOR (4222 tmf a célig), SCA (+2,1 tmf), Alvimedica (+4,1 tmf), MAPFRE (+6,1 tmf), Dongfeng (+7 tmf), Bruel (+10,5 tmf)

  

sca_150422_halloran_dsc01889.jpg

 

fotók: Stefan Coppers; Matt Knighton (2,3), Corinna Halloran

forrás: volvooceanrace.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr537392104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása