Levelet kaptunk, lájf
2014.12.23. 12:53
...méghozzá Fa Nándor sajtóirodájától. Ebből közlünk most egy bekezdést, változtatás és szerkesztés nélkül. Jelige: nagy ívben teszünk a disclaimer-re.
EXSS, Act 8, Sydney - a legjobbat hagyták a végére!
2014.12.19. 01:10
Nyolc város, nyolc verseny - idén ez volt az Extreme Sailing Series. És a végére öt csapat, akik között még korántsem volt lejátszva, ki állhat a dobogóra. Aztán hirtelen csak négyen lettek, mert az Emirates Team New Zealand visszalépett a versenytől.
VOR, második szakasz, huszonhatodik nap - célban a mezőny
2014.12.15. 13:46
Legalábbis az, ami maradt belőle. A Team Vestas Wind balesete rányomta a bélyegét a szakaszra, ugyanakkor a dán szponzor elég elszántan nyilatkozik, hogy valamilyen módon visszanyomja a srácokat a versenybe.
VOR, második szakasz, huszonharmadik nap – befutó
2014.12.13. 10:15
Ameddig mi még az egész hetes hajtást próbáltuk péntekről szombatra kialudni – sikertelenül -, a Volvo Ocean Race második szakasza a végéhez érkezett. Befutottak az elsők: Bouwe Bekking és a Team Brunel ügyesen tudta tartani első helyét, mögöttük második helyen pedig ismét a Dongfeng Racing Team.
Hamarosan jövünk részletes beszámolóval, addig is itt vannak az első képek az elsőkről:
Fotók: Ainhoa Sanchez, Volvo Ocean Race
Kövessetek bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter-oldalunk is…
VOR, második szakasz, tizenkilencedik nap – szélért imádkozva
2014.12.08. 21:21
Az elmúlt hét eleje nem az eseményekben dúskált. Mondhatjuk a vitorlázásra, hogy extrém sport. Ez kifejezetten igaz a földkerülésre, bár jelen esetben inkább csak azért, mert azt az időjárást, amivel küzdenek a versenyzőink, nem lehet ép ésszel kibírni. December 3-án 300 mérföldre volt a mezőny eleje az Egyenlítőtől, ahol 30 fokos tenger, és meleg nap várta őket, mindezt sokszor teljesen sík vízzel és semmi széllel.
Ászok ászai - Világkupa döntő, Abu Dhabi
2014.12.07. 14:04
Eltelt már egy hét is azóta, hogy vége lett, de ahogy elnéztük, nem nagyon keltett hullámokat itthon. Pedig az olimpiai vitorlázás élmenőiről beszélünk.
VOR: Team Vestas Wind a zátonyon
2014.12.04. 20:03
Megjöttek a képek a hajótörött csapattól. Nem épp szívderítő látvány, akármennyire gyönyörű is a környezet. A képek alatt videó: ZÁTONYRA FUTÁS ÉLŐBEN!!!
VOR, második szakasz, tizenkettedik nap - egy hajóval kevesebb
2014.12.01. 18:34
A mezőny elszenvedte első komoly sérülését, méghozzá sokkal komolyabbat, mint amire bárki gondolt volna.
America’s Cup: a pénz beszél és ez egyre inkább így lesz
2014.11.28. 17:39
Szomorú videó került fel november 26-án a Youtube-ra, amiben Luca Devoti keserűen nézi végig és kommentálja ahogy munkások flex-el és CSÁKÁNNYAL kapják szét a +39 olasz kihívó csapat IACC hajóját. Devoti arcáról minden leolvasható, de amit mond, az sem kevésbé fontos:
VOR, második szakasz, nyolcadik nap - fej-fej mellett észak felé
2014.11.27. 17:15
A rajtot követően nem egyszerűsödött a csapatok élete. Miután sikeresen átjutottak az Afrika partja mellett futó erős áramláson, végre egy kissé fellélegezhettek, addig ugyanis 40 csomós, gyakran pöffös szélben haladtak. A legtöbb csapat miután átjutott ezen a szakaszon, hálát adott az égnek, hogy minden gond nélkül megúszta azt a részt.
Nika először, Aqua negyedszer - RC44 Oman Cup
2014.11.25. 15:27
Vlagyimir Prosikin és csapata 2011-ben csatlakozott az osztályhoz, most kóstolhatták meg először a győzelem ízét, míg az Aqua... nos, ők hozták megszokott formájukat.
VOR, második szakasz, második nap – távol(odva) Afrikától
2014.11.21. 17:58
Eljött a pillanat, hogy újra indul a versengés a Volvo Ocean Race-en. A versenyzők kipihenték magukat, kipróbálhatták a helyi borokat, szörfözhettek, de most már újra jön a hajtás.
Ötvennel a Sydney-öbölben
2014.11.20. 20:23
A 18 lábas ausztrál szkiffek amolyan állócsillagai a vitorlázásnak, a mai, uniformizálódó világban határozottan őrzik egyéni karakterüket.
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás szkiff Sydney 18 footer Michael Chittenden David Witt Tom Clout Matt Wark
Idén nem hirdetnek párosverseny világbajnokot
2014.11.15. 13:30
Az Alpari World Match Racing Tour és a Monsoon Cup Malaysia szervezői november 12-én Londonban bejelentették, hogy a november 26-31. közé tervezett eseményt - mely a sorozat záró állomása - elhalasztják.
A „két dudás egy hajóban”-esete a Mapfrén
2014.11.13. 16:00
Nyilvánvaló volt, hogy a Mapfre csapatában lesz a legnagyobb átalakítás, azok után, ahogy utolsóként értek célba a Volvo Ocean Race első szakaszán. Egészen az utolsó előtti pillanatig úgy tűnt, a női csapat hozza majd a kulcsot az atlanti szakaszon, azonban a Mapfre teljesen érthetetlen módon benavigálta magát a híres Tábla-hegy által alakított szélmentes területre, átadva ezzel a hatodik helyett az SCA csapatnak.
VOR, első szakasz, huszonhatodik nap - megvan a győztes!
2014.11.05. 20:48
A Dongfeng Race Team főnixmadárként támadt fel technikai gondjai után, és közel járt a szakaszgyőzelemhez...
Az év vitorlázói pedig...
2014.11.04. 22:45
Októberben bemutattuk a jelölteket, most pedig itt vannak a győztesek!
VOR, első szakasz, huszonharmadik nap - déli vizeken
2014.11.03. 19:21
Az elmúlt hetekhez hasonlóan, még mindig nagyon közel vannak egymáshoz a mezőny elején lévő hajók. Érdekes lehet minden reggelt úgy kezdeni, hogy napról-napra látótávolságon belül van ellenfeled, pár kilométerre tőled.
2 új 100 lábas szupermaxi
2014.11.01. 21:13
Igaz, az egyik csak félig, mert létezett már korábban ezen a néven és a rudazata maradt az eredeti - a hajótest viszont radikálisan átalakult.
VOR, első szakasz, tizenhetedik nap - Neptun áldásával
2014.10.28. 13:25
Régóta nem jelentkeztünk már a Volvo Ocean Race híreivel. Amióta legutóbb tettük, a hajók túljutottak az Egyenlítőt övező szélcsendes szakaszon, és az újoncok legnagyobb örömére átkeltek az északi és déli féltekét elválasztó elméleti íven.
Csendes kezdés, viharos befejezés - ROLEX Middle Sea Race 2014
2014.10.25. 21:11
24 ország 9,5-30,5 méter hosszúság közötti 122 hajója (ez huszonhárommal több, mint tavaly, ami egyben újabb rekord létszám) - ez volt a harmincötödik Middle Sea Race. Godwin Zammit, a rendező Royal Malta Yacht Club elnöke: az, hogy a mezőny nem csak létszámában, de a nemzetiségeket tekintve is gyarapszik, nagy elégedettséggel tölt el valamennyiünket, mert jól mutatja, hogy a regatta híre egyre több helyre jut el.
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: RÁN Wild Joe Kurt Arrigo Artie Middle Sea Race Esimit Europa 2 Lee Satariano
VOR, első szakasz, nyolcadik nap: akadálypálya az afrikai partoknál
2014.10.19. 00:33
Szorgosan telnek a napok a Volvo Ocean Race flottában. Hol több, hol kevesebb szél által hajtva az egységek szinte fej-fej mellett haladnak, sajnos nincsenek nagyobb taktikai különbségek*, amelyek izgalmasabbá tennék a versenyt, ami lassan eléri a Zöld-foki-szigeteket.
VOR, első szakasz, második nap - hölgyeké az elsőbbség
2014.10.13. 15:38
Szombaton délután kettőkor elrajtolt az idei év talán legnagyobb vitorlás eseménye, a Volvo Ocean Race, a verseny történetében először egyforma hajókkal. Az eredeti elképzelés egyik alappillére - miszerint ezáltal még szorosabb verseny várható - megállni látszik.
Volvo Ocean Race JÁTÉK
2014.10.13. 14:45
Kedves Olvasóink!
Szeretnénk számotokra még izgalmasabbá tenni a földkerülő verseny követését, így rendszeres beszámolóinkon túl lehetőséget biztosítunk nektek némi agytornára, illetve szerencsejátékra - ki hogyan tekint rá.
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás Volvo Ocean Race Amory Ross Yann Riou Stefan Coppers Brian Carlin
Volvo Ocean Race: Apa, kezdőőőőőődik!
2014.10.10. 13:17
Biztonsági hevedereket felcsatolni, itt van a várva várt pillanat, rajtol a 2014-2015-ös Volvo Ocean Race, minden túlzás nélkül az év vitorlás eseménye, ami minden valamire való olvasónkat már napok, ha nem hetek óta lázban tartja. A spanyolországi Alicantéban csúcsra jár a kikötő-faluban a pörgés, a hajók és legénységeik az utolsó simításokat végzik, a közönség – több ezer ember – mindeközben körülöttük hömpölyög.
Múlt hétvégén tartották az első kikötői versenyt, amelyet a legfiatalabb csapat, az Alvimedica nyert. Alább a verseny felvétele, annak, aki még nem látta, vagy újra megnézné:
De ne szaladjunk ennyire előre, az alábbiakban egy kis visszatekintést, felkészítést nyújtunk ahhoz, hogy mindenki naprakész lehessen a verseny részleteivel kapcsolatban, és elmondjuk azt is, hogyan lehet, érdemes a verseny eseményeit követni!