Faraway so close
2011.03.06. 14:33
Nem a filmre gondolunk a címmel, hanem arra, hogy a Velux 5 Oceans versenyében (amit tavaly már behirdettünk) a héten végetért a 3. szakasz, amelyen az új-zélandi Wellingtonból az uruguayi Punta del Estébe kellett elnavigálni a versenyzőknek, és ahol több mint 6000 mérföld, azaz 25…
Útvonal - La Solitaire du Figaro 2011
2010.12.06. 21:42
December 3-án, a párizsi Hajókiállításon hozták nyilvánosságra, merre is karázol majd a magányos vitorlázókból álló mezőny. Eszerint az alábbi irányokat követik a Beneteau Figaro 2-es hajók az 1695 mérföldes, négy szakaszra bontott versenyen. Rajt…
12 nap
2010.09.30. 14:56
Ennyi időre volt szüksége Graeme Kendall-nak, hogy egyedül keresztül vitorlázzon az Észak-nyugati átjárón, új rekordot állítva fel. 2005-ben már nekifutott egyszer a dolognak, de akkor vissza kellett fordulnia. Most augusztus 27-én hagyta el a belépőnek tekintett Lancaster…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás szólóvitorlázás Új-Zéland Astral Express Graeme Kendall
Tengerre nyíló tetőablak és ökovitorlázás
2010.09.16. 18:22
A cím kassákian talányosan hangzik, pedig teljesen konkrét jelentésű. Még harmincat kell aludni, és indul a korábban is megírt következő, 2010/11-es Velux 5 Oceans szóló glóbuszkerülő verseny. Ráadásul öko-versenyvitorlásokkal, nevezetesen Eco 60-asokkal. A Velux tetőablak -…
Végre(?) nekiindult Laura Dekker
2010.08.26. 15:20
Megvívta csatáit a hatóságokkal, így végre útnak indulhat, hogy két év alatt körbevitorlázza a Földet. A Gyámügyi Hivatal ugyanis végre áldását adta a tervre, mondván: sokat fog hiányozni az iskolából, ami szellemének fejlődését gátolhatja, ugyanakkor felkészült a…
Kinsale-ben a Solitaire
2010.08.13. 14:08
A korábban már említett Le Solitaire du Figaro újabb etapját Adrien Hardy (Agir Recouvrement) nyerte meg, akinek 2 nap, 6 óra, 8 perc és 45 másodperc kellett ahhoz, hogy a Brestől számított 349 mérföldes távot megtegye a Fastnet szikla megkerülése után Kinsale-ig. A fiatal,…
Ő még csak most tizennégy...
2010.08.05. 19:05
A minél alacsonyabb korhatáros Földkörüli szólóvitorlázás műfajában a sikerrel járt 16 éves ausztrál Jessica Watson és az útközben elakadt amerikai, az induláskor még ugyancsak 16 éves Abby Sunderland után újabb kihívó jelentkezett: a holland Laura Dekker 14 évesen kapott a…
La Solitaire du Figaro 2010
2010.08.03. 15:38
Azt hiszem minden vitorlázónak van olyan álomversenye, amin igazán szívesen megmérettetné magát egyszer. Amióta öt évvel ezelőtt végignéztem Bretagne partjainál az indulását, azóta a La Solitaire du Figaro nálam ilyen. (Tavaly már morogtunk is egyet ehhez kapcsolódóan.) 1717…
Parallel problémák
2010.04.27. 11:11
Két tinédzser is épp próbálja vitorlással megkerülni a Földet, hogy begyűjthessék a legfiatalabbnak járó trófeát. Jessica Watson és Abby Sunderland nagyjából egyszerre szembesült az éppen aktuális bajjal. Jessica Ausztrália déli részénél járt, Tasmánia déli…
Médiakövetés - Velux 5 Oceans
2010.02.10. 19:03
Szólóvitorlás verseny a Föld körül. GPS jeladó, egy kamera a fedélzeten, oszt' csókolom. Na, ez most megváltozik. Szólóvitorlás verseny a Föld körül. GPS jeladó, egy kamera a fedélzeten, oszt' csókolom. Na, ez most megváltozik. A verseny szervezői az első 12…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: média hírek sajtó gps vitorlázás regatta földkerülés velux 5 oceans szólóvitorlázás
Hírblokk
2010.01.11. 10:03
A tél csak nálunk szünetelteti a vitorlás szezont, a világ sok részén ilyenkor vannak csak igazán elemükben sporttársaink. Annyi hír érkezik, hogy "nézni is tereh". Ezekből szemezgetünk most. - Geoff Holt átvitorlázta az Atlanti-óceán Impossible Dream nevű…
Vége - Transat 6.50
2009.11.13. 17:59
A témában született legutóbbi bejegyzés óta eltelt időben sok minden történt, a leglényegesebb, hogy megérkezett Salvador de Bahia-ba az utolsó versenyző is. Maxence Desfeux (Matmut) november 3-án ért célba, a második szakaszon futott ideje 30 nap, 10 óra és 58 perc, a…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás szólóvitorlázás Mini650 Transat Salvador de Bahia Maxence Desfeux
Maradsz a fenekeden, kislány!
2009.11.06. 19:05
A holland bíróság döntött: Laura Dekkernek, aki jelenleg 14 éves, előbb be kell fejeznie az iskolát, mielőtt nekivág, hogy egyedül körbevitorlázza a Földet. A Gyermekvédelmisek gyámsága alá helyezték, szüleivel maradhat, ám minden, életét komolyan befolyásoló…
Majdnem mellé - Transat 6.50
2009.11.02. 20:05
Támadt némi riadalom Brazíliában, amikor a versenyvezetőség azt látta, hogy Alexander Scrizzi elérte Salvador de Bahia földrajzi szélességét, ám 7-8 csomós sebességgel 90 fokkal elfelé vitorlázott a cél irányától. Történt mindez október 26-án. Európai idő…
A matek vége - Transat 6.50
2009.10.27. 14:28
A Serie osztályban Charlie Dalin előnye végül nem volt elegendő, a portugál Francisco Lobato idejében beért. Nyilatkozata szerint: Charlie remekül vitorlázott. A lényeg az volt, hogy ideérjek, nem számított, hogy az előny 1 perc lesz vagy 20 óra. Egyáltalán nem…
Matek Brazíliában - Transat 6.50
2009.10.24. 07:45
Az élmezőny Proto hajói után beérnek az első Serie típusok is Bahia-ba, szépen gyűlik a nép Brazíliában. Az első, aki átért, Thomas Ruyant (FRA - Faber France) lett, ideje 18 nap, 20 óra és 16 perc, ami 6,92 csomós átlagsebességet jelent a távra. Funchalban (Madeira)…
Három hónap alatt a Brit-szigetek körül
2009.09.03. 11:45
Az óra járásával megegyező irányban, egyedül. Eddig nem hangzik túl komolyan. De, ha hozzátesszük, hogy vitorlázónknak mind a négy végtagja béna, már érdekesebb a sztori! Hilary Lister hétfőn, egy nappal a tervezett időpont előtt, visszaért…
Rekordra törve
2009.08.27. 13:20
Egyre több hír érkezik egyre fiatalabb Földkerülő vitorlázókról. Nemrég visszatért Zac Sunderland, ő 17 évesen állította fel az új rekordot. Húga, Abby ezen felbátorodva bejelentette, hogy 15 évesen nekiáll a feladatnak. Ő sem számolt azonban a Sailing Anarchy internetes…
Ez is megvolt - 40. La Solitaire du Figaro
2009.08.24. 14:29
Az előzetes várakozásoknak megfelelő izgalmak közepette ért véget a negyvenedik Figaro, és lényegében az utolsó percekig nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri a versenyt. Előbb-utóbb persze el kellett dőlnie, de mit is érne izgalom nélkül egy finis?! 511…
Figaro - a harmadik szakasz vége
2009.08.16. 16:04
Dingle-be Jérémie Beyou ért elsőként, begyűjtve ezzel második szakaszgyőzelmét. A befutó komoly taktikai csatát hozott, az utolsó tíz mérföldön ugyanis leállt a szél. A mezőny mintegy hat órát várakozott, mire újra vitorlázni lehetett, és bár 20 hajóból…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: hajó vitorlázás regatta szólóvitorlázás Yann Elies Nicolas Lunven Jérémie Beyou Dingle
Hírblokk
2009.08.14. 11:54
Némi vakáció után távirati stílusban nézzük át, amibe korábban belekezdtünk! - A Figaro-n az első szakaszt Yann Elies nyerte, ami nem kis meglepetés. Egyrészt nem ő az egyetlen menő a mezőnyben, másrészt komoly sérülést szerzett a Vendée Globe versenyen,…
Hírblokk
2009.07.30. 19:14
Tour de France, Open 60, kívánság, szóló, Tornado, rekordkísérlet. - Új hajótípus a Tour de France á la Voile-n: Archambault M34. Kreuzban fél csomóval, bőszélben még többel gyorsabb, mint a Farr 30-as. Utóbbi az elmúlt 12 évben volt a verseny One-design…
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: hírek rekord eladó vitorlázás katamarán New York London szólóvitorlázás trimarán Volvo Ocean Race Franck Cammas Olimpia ISAF La Solitaire du Figaro Michel Desjoyeaux Auckland Lorient Grant Dalton Tour de France á la Voile Tornado Open 60 Farr30 Jérémie Beyou Archambault M34 Armel Tripon Groupama 3
Versenyek egymás hegyén-hátán
2009.07.23. 13:56
A következő Route du Rhum, a Barcelona World Race és a Velux 5 Oceans lényegében egy időpontban lesz. Mindhárom regatta egy-, illetve kétkezes versenyzésre lett kitalálva, és a rajtuk indulók névsora sokszor komoly átfedést mutat. Ráadásul mindegyiken részt vesznek az Open 60-asok.…