Tengerre nyíló tetőablak és ökovitorlázás
2010.09.16. 18:22
A cím kassákian talányosan hangzik, pedig teljesen konkrét jelentésű. Még harmincat kell aludni, és indul a korábban is megírt következő, 2010/11-es Velux 5 Oceans szóló glóbuszkerülő verseny. Ráadásul öko-versenyvitorlásokkal, nevezetesen Eco 60-asokkal. A Velux tetőablak - bár az időjárás viszontagságaitól védene - nem kötelező felszerelés a hajókon.
"The Ultimate Solo Challenge" - szól a verseny szlogenje, talán nem véletlenül. Az 1982-ben indult és immár hétszer megrendezett verseny ötlete 1979-ben pattant ki David White kobakjából, közvetlenül azután, hogy nem készült el 56 lábas hajója építésével az 1980-as szóló transzatlanti viadalra. Három év alatt 17 versenyzőt vett rá az indulásra Newportból. A versenyt kezdetben négy szakaszra bontották (Fokváros, Sydney és Rio de Janeiro lettek a szakaszhatárok), idén öt etapot futnak a hajók (La Rochelle - Fokváros - Wellington - Salvador - Charleston - La Rochelle).
A versenyt kísérték rekordok - például Philippe Jeantot egy ízben nemcsak a versenyt, de minden szakaszát is megnyerte (a második összetett győzelme során ez nem sikerült, harmadjára pedig az első hely sem jött össze), Bernard Stamm kétszer is nyert, Sir Robin Knox-Johnston pedig 67 évesen a legöregebb szóló Földkerülő lett -, de természetesen drámai események is: borulások, árboctörések, versenytársmentő akciók, saját kezű nyílt operációk, satöbbi.
Idén nyolcan vágnak neki a 30 ezer mérföldesre tervezett kalandnak. Lássuk, kiket követhetünk a következő hónapokban!
Az 52 éves francia Charles Hedrich először indul a Respectons La Terre (ismertebb nevén a legendás La Cigare Rouge) fedélzetén. Kalandornak azonban nem kezdő: tíz hónappal azután, hogy megszerezte a jogsiját, elindult motorral a Dakaron, 2006-ban megmászta a Mount Everestet, 2007-ben átevezte 36 nap alatt az Atlanti-óceánt, 2008-ban pedig 550 km-es szóló túrát tett az Antarktiszon. Ráadásul vitorlázásban sem kezdő: 2004-ben 11. lett a Transaton, majd 122 nap alatt versenyen kívül ment egy kört a Föld körül.
A 36 éves, egykori 470-es válogatott és 49er vitorlázó lengyel Zbigniew 'Gutek' Gutkowski 2000 óta offshore versenyző, szintén indult már Földkerülő versenyen. Globe nevű versenyhajója nyert már Vendée Globe-ot, de Transatról is van már második helye.
Az 51 éves brit születésű, de Ausztráliában élő Gary Golding számára ez az első verseny óceánon. Oz nevű (ex-Team Group 4, ex-Ecover 1, ex-Hellomoto, ex-Aviva 1) hajója volt már 2. Transaton (2001) és Route du Rhum-on (2002) is.
Derek Hatfield 57 éves, egykori rendőr, nem mellesleg Kanada elsőszámú offshore-versenyzője. 2003-ban e verseny elődjén már előkelő harmadik helyet ért el - mindezt úgy, hogy hajója árboctörés miatt elszenvedett sérüléseit 5 hétig(!) javította. Eddig úgy 90 ezer mérföldet vitorlázott össze, így a tapasztaltabb versenyzők közé tartozik. Spirit of Canada nevű (ex-Solidaires, ex-VM Materiaux, ex-Great American III) hajója 2002-ben ezen a versenyen 2. lett.
A 48 éves belga Christophe Bullens egykori szakmája tankparancsnok, bár a hajózást korábban, konkrétan 17 évesen kezdte (igaz, először motorcsónakon, a vitorlázás később jött). Belga bajnok, hatszoros Északi-tengeri bajnok, nyert már Transat Quebec-St.Malo-t FICO osztályban 2008-ban, és indult már Fastneten 2009-ben. Kelly egykori hőse manapság évente minimum 10 ezer mérföldet hajózik. Hajója, a Five Oceans of Smiles a hasonló nevű, HIV-pozitív gyermekekkel foglalkozó alapítványt népszerűsíti. Korábbi neveit hely hiányában nem soroljuk fel, de azt eláruljuk, hogy '92-ben és '97-ben is harmadik lett a Transat Jacques Vabre viadalán.
A 42 éves amerikai Brad Van Liew harmadik szóló Földkerülő versenyén indul. Magát csak 'adrenalin-junkie'-nak aposztrofálja, így nem meglepő, hogy búvárkodik, krosszmotorozik, lovagol, vadászik, repül. A vitorlázásvírust 13 évesen kapta el, rögtön offshore versenyzéssel. E verseny elődjén már indult 1998-ban és 2002-ben is - előbbin harmadik, utóbbin első lett az akkori kettes osztályban. Ha mindez nem lenne elég, adjuk hozzá Le Pingoiun nevű hajója (ex-Whirlpool-Europe 2, ex-Tiscali Global Challenge, ex-Pro Form) 1999-es Fastnet győzelmét, Transat második és Around Alone harmadik helyét.
A brit Christopher Stanmore-Major (ismertebb nevén: CSM) 32 évesen a legfiatalabb jelölt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne indult volna Földkerülő versenyen - épp ellenkezőleg: nemrég érkezett haza a Clipper Round the World Race-ről, ahol jó 30 ezer mérföldet pakolt a kezébe a kínai induló hajó, a Qingdao skippereként. 18 évesen iskolahajót kormányozott, a 2008-as Commodore's Cup versenyén a Hong Kong hajóját vezette, az America's Cup-on a kínai Longtze csapatában dolgozott. Hajója a Spartan a tapasztalt Sir Robin Knox-Johnstoné volt Grey Power néven (4. lett vele ezen a Veluxon 2006/7-ben, de korábban Fila-ként az olasz Giovanni Soldinivel nyert már a verseny elődjén is 1998/99-ben).
Simon Chalk szintén brit, 37 éves úgyszintén hivatásos kalandor. 2003-ban egyedül átevezte az Indiai-óceánt röpke 107 nap alatt. Guinness-rekorder: eddig 13 ezer mérföldet evezett óceánon. A vitorlázással 24 évesen ismerkedett meg a BT Global Challenge keretében. Hajója az Ocean Planet az egyik legfiatalabb versenyhajó a mezőnyben, bár 2002-ben lett már ötödik a Velux 5 Oceans, 2004/5-ben kilencedik a Vendée Globe versenyén.
A Velux 5 Oceans idei versenye egyben az Eco 60-as osztályú hajók premierjét is jelenti. De mit is takar az elnevezés? Az osztályba olyan 2003. január előtt vízre bocsátott Open 60-as hajók tartozhatnak, amiknél a versenyeredmény mellett cél a szponzorvadászat helyett a költségek minél alacsonyabban tartása, ezáltal a versenyen való indulási bázis kiszélesítése, továbbá a környezettudatos vitorlázó gyakorlat népszerűsítése.
Az alapot jelentő Open 60-asokról nem kell sokat regélni, mennek akár 30 csomót is, megbízható profi versenyhajók. Ugyanakkor harmadik generációjukból bőven van elérhető áron használt versenyhajó - amit ezzel az osztállyal vissza lehet kapcsolni a versenyzésbe.
Az Eco 60 osztályszabályzat megköti a vitorlák és a parti személyzet számát, az átalakítás lehetőségeit - mindezt azért, hogy a büdzsé ne szállhasson el.
Ugyanakkor a fosszilis energia felhasználása helyett a fedélzeten előállítható energia felhasználását és a reciklálást is támogatja. Dízel helyett hidro- és szélgenerátorok, napcellák segítségével csökkenthető az üzemanyagfelhasználás - a szabályzat szerint üzemanyagból csak legfeljebb a fedélzeti energiaszükséglet 30% -a biztosítható. A cél persze az, hogy a jövőben teljesen a megújuló energia vegye át a szerepet.
Szimpatikus vállalkozás - és igazi vitorlás tudattágítás. Rajt 2010. október 17-én La Rochelle-ben. Idén egész könnyen követhetjük majd.
Versenyinfó itt, Eco 60 osztályinfó és eladó hajók listája pedig (hátha valaki kedvet kap) itt olvasható.
Szerző: Navigator
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás szólóvitorlázás Sydney Sir Robin Knox-Johnston Velux 5 Oceans Rio de Janeiro Bernard Stamm David White Philippe Jeantot Charles Hedrich Zbigniew Gutkowski Gary Holding Christophe Bullens Christophe Stanmore-Major Simon Chalk Eco 60
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.