Matt Allen, az Ausztrál Vitorlás Szövetség elnöke megnézte az idei előrejelzést (rajtnál északias, éjszaka déli, majd Tasmániához közeledve újra északi), ami nagyban hasonlított az előző évire, és úgy döntött, Carkeek 60-asa marad a kikötőben, TP52-esével (Ichi Ban) vág neki a hetvenkettedszer megrendezésre kerülő versenynek. Ha már Paul Clitheroe-nak (Balance) bejött tavaly a dolog.

rshyr2016_000_forster.jpg

...már akinek, ugye. Armel le Cléac'h (Banque Populaire VIII) repesztett át elsőként, nem kevesebb, mint 760 tengeri mérföld előnnyel a második Alex Thomson (Hugo Boss) előtt. Ami ennél is komolyabb fegyvertény, az a rajttól odáig eltelt idő: 47 nap, 32 perc. Ez konkrétan 5 nap, 5 óra, 38 perccel jobb, mint Francois Gabart (MACIF) 2012-es rekordja. Gabart akkor a végén rekord idővel nyert. Lássuk, mi lesz ebből most!

vg216-17_d44_00_roura.jpg

A mezőny tagjai "Megy a vonat, megy a vonat"-ot játszanak, de az elmúlt napokban mind a huszonkettő, még versenyben lévő szkipper kissé eltért a fő iránytól, a címben említett frontok ugyanis jó részüket érintették, ki-ki a pozíciójához illő megoldást választott - mert az ígért 65 csomó viccesnek semmiképp sem volt nevezhető. Mindezt úgy, hogy a huszonkettő valójában már csak húsz.

vg2016-17_d44_00_colman.jpg

 

Az időjárás eddig tulajdonképpen kegyes volt a versenyzőkhöz, nem zuhant a nyakukba túl nagy vihar. Jól bírta a technika is, mert bár sokaknál merült fel kisebb-nagyobb gond, mindenki felülkerekedett a problémáin. Van ugyanakkor, aki egyszerűen nem tudja elkerülni a végzetét...

vg2016-17_d33_00_shiraishi.jpg

Hogy őszinték legyünk, kezdünk félni a beszámolók írásától. Nem sokkal azután ugyanis, hogy kikerül a friss cikk, valami baj történik valakivel a mezőnyben. Amikor azt híreszteltük, hogy még mindenki versenyben van, Tanguy de Lamotte (Initiatives Coeur) árbocának teteje letört. Következett Bertrand de Broc (MACSF) és Vincet Riou (PRB), majd csend lett, mi elkészültünk a következő összefoglalóval, amit követően Morgan Lagraviére (SAFRAN) volt kénytelen kiállni. Félve nyomjuk meg az Enter-t.

vg2016-17_d26_00.jpg

 

Eljött ez is, a verseny (egész pontosan: az óceánban lebegő szemét) két áldozatot gyűjtött: Bertrand de Broc (MACSF) és Vincent Riou (PRB) már sajnos kívülről szemléli az eseményeket. A harmadik (időrendben első) pedig Tanguy de Lamotte (Initiatives Couer) - ő, bár hivatalosan nem állt ki, de dél helyett északra tart, megy vissza Les Sables d'Olonne-ba. Tizenegy nap eseményei, zanzában.

vg2016-17_d17_00_ruyant.jpg

 

Szabadidőd eltöltéséhez nem csak a kánikulában lehet megoldás a vitorlázás, mert a szél ugyanúgy fúj, a víz télen ugyanúgy hullámzik, a hajó pedig ugyanúgy úszik rajta. Ahelyett, hogy téliesítenéd a bárkát, inkább csússz ki ilyenkor is a kikötőből, élvezd az őszi és téli vizek előnyeit. Dylan Winter filmje talán a te kedvedet is meghozza.

wintersailing_01_dw.jpg

Bizony, eltelt hat nap, és még mind a huszonkilenc induló talpon van. Ez két szempontból fontos: egyrészt azt jelenti, hogy Didac Costa (One Planet One Ocean) és csapata kijavították a hajó hibáját, a spanyol (ha érdekelnek a részletek: katalán) szkipper a többiek után vethette magát, másrészt pedig azt, hogy eddig senkit nem ért olyan baj, ami miatt ki kellett volna állnia. Ez - különösen az előző regattán történtek fényében - figyelemre méltó hír. Nézzük sorban az eseményeket!

vg2016-17_d6_00_olivierbourbon_600.jpg

Vendée Globe 2016-17 RAJT

2016.11.06. 11:02

A modern technika nem ismer se korlátokat, se határokat. Minek nyomorogni a partfalon, a hidegben, ha egyszer a fűtött szobából, a fotelben ülve is megnézheted? :-)


[LIVE] Vendée Globe 2016/2017 Live by VendeeGlobeTV

...meg a mínusz egyedik. Hangulatképek Les Sables d'Olonne-ból, egyik kiküldött tudósítónktól, a szóló Földkerülő előtti utolsó pillanatokban. Csak, hogy lássátok, micsoda tömeg érdeklődik a téma iránt, illetve, hogy miként próbálják kiszolgálni a megjelenők információ-éhségét. És a végére a kedvenc nézőnk...

picsart_11-05-04_38_50_600.jpg

Vendée Globe 2016-17 JÁTÉK

2016.10.29. 12:15

Kedves Olvasónk!

Szeretnénk számodra még izgalmasabbá tenni a földkerülő verseny követését, így rendszeres beszámolóinkon túl lehetőséget biztosítunk neked némi agytornára, illetve szerencsejátékra - ki hogyan tekint rá. A feladat egyszerű: a verseny ötödik napjáig (ötször 24 óra a rajttól számítva) adj választ a lentebb feltett kérdésekre. Jól fontold meg a válaszokat, mert értékes nyereményekért zajlik a pontvadászat!

stmichel_vgorg.jpg

 

A vitorlázás világában 2010 óta a Mirabaud cég nevével fémjeleződik a legszínvonalasabb és legelismertebb fotós megmérettetés, melyen idén is a legjobb képet keresik a témában. Az indulók három elismerésre hajthatnak: a "Mirabaud Yacht Racing Image Award"-ot a Zsűri, a "Yacht Racing Forum Award"-ot a november végi, máltai Yacht Racing Forum résztvevői, a "Yacht Racing Image Public Award"-ot a közönség szavazatai alapján ítélik oda. Nyolcvan kép került be az utolsó körbe, köztük több magyar fotós munkája.

mirabaud2016_0_nz.jpg

Norvégia partvidéke a legóvatosabb megfogalmazás szerint is "csipkézett". Egy átlagos hajósnak a rémálmaiban jönnek elő olyan képek, amikor ennyire közel kerül ekkora kövekhez, de aki úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét - és Trond Sejersted Bödtker ilyen - annak sokkal inkább játszóteret jelent a más számára veszélyes vidék.

offpistesailing_vimeocom.jpg

Szeptember 14-én a Párizsi Tőzsde épületében tartott sajtótájékoztatón mutatták be az a huszonkilenc szkippert, akik hivatalosan regisztráltak a 2016-17-es szóló Földkerülő vitorlás versenyre. A mezőny igen vegyes képet mutat, tizenöten már indultak, tizennégyen idén vágnak bele először a nagy kalandba és rekordnak számít, hogy tíz nemzet képviselői sorakoznak majd a rajtvonalon - köztük egy magyar.

 vg2016_t46_01_1.jpg

470-esben (férfi és női), illetve a két sziff osztályban küzdött még az első tíz-tíz egység a végső sorrend alakításán. Előbbi két kategóriában az élen tetemes előnnyel állt a horvát, illetve a brit egység, 49er-ben lejátszott volt a meccs, a legtöbb izgalmat a 49er FX, azaz a női szkiff éremfutama ígérte. Amiből aztán jutott máshova is.

rio2016_d10_00_sailingenergy_worldsailing.jpg

De mielőtt lelőnénk a poénokat, nézzük, hogyan alakultak a még selejtezőiket bonyolító osztályok (470 női és férfi, 49er FX és 49er) futamai. Egyben miként alakult a sorrend, mely meghatározza, kik kerülnek az éremfutamokba. Szerencsére mindenhol sikerült teljesíteni a tervezett mennyiségű kört a nagyjából végig egyenletes, nyolc csomó körüli szélben. Előzetesen egy fénykép a tegnapi, kissé viharos körülményekről:

rio2016_d9_00_sailingenergy_worldsailing.jpg

Türelem rózsát terem. A mai nap, mivel a szkiffek kivételével mindenkinek halasztásokkal telt a szélviszonyok miatt, próbára tette a versenyzők idegrendszerét. Pedig két éremfutam és egy csomó selejtező bőven elég izgalmat ígért. Volna. Ha a szél tette volna a dolgát.

d8_49er_total.jpg

Ez a vasárnap nem a kánikula miatt izzasztotta meg a hazai vitorlázásrajongókat, hanem elsősorban azon izgulva, hogy az olimpia Finn hajóosztályában versenyző Berecz Zsombornak sikerül-e bejutnia/bennmaradnia az első tízben, ergo indulhat-e kedden az éremfutamon. Ehhez képest a szörfösök éremfutamai, a 470-esek és a Nacra17-esek selejtezőfutamai, szánjuk-bánjuk, de háttérbe szorultak. Pedig azok is tartogattak izgalmat...

d7_rsx_w_top3.jpg

Rio2016, D6 - ez nem a vége

2016.08.13. 23:27

A magyar versenyzőkből még kettőnek végetért ma az olimpiai szereplése, mármint ezen az Olimpián. Elsősorban róluk szól ma a dal, eléjük hintjük a virágokat…

csero_hun_laser.jpg

Rio2016, D5 - az első érmek

2016.08.13. 20:35

Nos, híres szpojlerépítő mivoltunkat nem tudjuk megtagadni: a szörfös férfiaknál a mai három futammal - az éremfutamtól függetlenül - eldőlt az első és második hely.

rsx_men_winners.jpg

Szerdán a szörfösök pihentek, de nem vesztegették az idejüket: Áron új deszkát kapott, mivel a verseny technikai motorosa nekiment a deszkájának és az berepedt, kis vizet is szívott. Pálya csere is történt, mégsem leszünk a nyílt óceánon, a három méteres hullámokban - mondta el Utassy Loránd, a Magyar Szörf Szövetség főtitkára, szövetségi kapitány.

rio2016_d4_00_sailingenergy_worldsailing.jpg

Mivel szerdán a kétszemélyes dingik (nőknél és férfiaknál is 470) valamint a többtestű vegyespárosok (Nacra 17) csatlakoztak a versenyzést korábban megkezdő osztályokhoz, már csak a sziffesek "ülnek a parton".

rio2016_d3_00_sailingenergy_worldsailing.jpg

Ma az összes magyar vitorlázó vízre szállt, és némelyikük olyat produkált, hogy a szavunk is elállt tőle. De ne szaladjunk előre, nézzük szép sorban! A tegnapi magyar kvartetthez Berecz Zsombor csatlakozott, férfi egyszemélyes dingi - nehézsúlyú (azaz Finn) hajóosztályban.

rio2016_d2_00_clivemason_gettyimages.jpg

A sorszámozás senkit ne tévesszen meg, az Olimpia nem 8-án kezdődött, de a vitorlás versenyek igen, és mi azokra koncentrálunk. Az előzetes terveknek megfelelően a női egyszemélyes dingi (Laser Radial), a férfi egyszemélyes dingi (Laser Standard), illetve a női és férfi RS:X küzdelmekkel kezdődött a műsor. Mind a négy osztályban magyar érdekeltséggel.

rio2016_d1_00_clivemason_gettyimages.jpg

Addig még bőven van hátra, de fejben el lehet kezdeni a felkészülést: nyár elején közhírré tették a következő Volvo Ocean Race útvonalát. A korábbiakhoz képest kimarad például Abu Dhabi, úgyhogy lesz rendes déli-óceáni szakasz. Frissebb hír, hogy a Comanche új egytestű transzatlanti rekordot állított fel - elvégre pont ilyesmikre építették. Zárásként pedig egy régi klasszikus, melyet ennyi év távlatából is hátborzongató nézni. Tartunk tőle, hogy még mindig nagyon sokan vannak, akik úgy gondolják, a vitorlázás olyasféle sport, ahol a legnagyobb gondot az jelenti, ha kilöttyen a pohárból a bor. Főleg nekik ajánljuk a harmadik videót.

 vor_2017-18_promo_yr.jpg

süti beállítások módosítása