A Nemzetközi Vitorlás Szövetség és a ROLEX október 12-én tette közzé annak az öt női és öt (hat) férfi vitorlázónak a nevét, akik idén ringbe szállnak a rangos elismerésért. A díjkiosztót november 10-én tartják a kínai Sanya-ban, amikor is a 2014 szeptembere és 2015…

Eltelt már egy hét is azóta, hogy vége lett, de ahogy elnéztük, nem nagyon keltett hullámokat itthon. Pedig az olimpiai vitorlázás élmenőiről beszélünk.               A dolgot annyira kiélezték, hogy minden hajóosztályban csak az éves ranglista első húsz…

Az év vitorlázói pedig...

2014.11.04. 22:45

Októberben bemutattuk a jelölteket, most pedig itt vannak a győztesek!                Hölgyeknél a fiatal brazil páros, Martine Grael és Kahena Kunze lett az év vitorlázója. Fiatalságuk ellenére nem volt meglepetés sem a jelölésük, sem pedig az, hogy nyertek,…

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) október 1-jén közzé tette azok listáját, akiket a 2013. szeptember 1. és 2014. szeptember 21. közötti teljesítményük alapján érdemesnek találtak arra, hogy megmérkőzzenek a címért.      Nők: Steph Bridge (GBR) A 2014-es…

Egy hír kapcsán

2014.09.26. 08:20

"Vasárnap véget ért a 2014. évi ISAF Vitorlás Világbajnokság a spanyolországi Santanderben. A látványos, up-and-down pályákon zajló, gyors éremfutamokat a partról közel 3000 néző figyelte – a valós idejű online közvetítést pedig sokkal többen. A legtöbb érmet szerző nemzet Franciaország lett (RS:X…

Hírblokk

2013.11.13. 21:26

 Ilyen címmel megjelenő írásainkban elég vegyes témákat dolgozunk fel, így hozzá lehettek szokva az ugrásainkhoz. De most felülmúltuk saját magunkat! A kultúrális kikacsintásokról már nem is szólva...           1: Brisbane,…

 A címbeli tömör kijelentés még nem vehető biztosra, az viszont igen, hogy a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) éves Közgyűlésén (november közepe, Omán) egészen forradalmi javaslatokkal tűzdelt anyag kerül a döntnökök elé - mert nem csak a protokolláris…

 A 2012. szeptember 1. és 2013. augusztus 31. közötti teljesítményeket figyelembe véve a világ minden tájáról érkezett neveket nemenként ötre szűkítette le a Nemzetközi Vitorlás Szövetség erre hivatott szakértői gárdája. Hírlevelükben valamiért a férfiakat…

Hírblokk - listák

2013.09.04. 11:32

 ISAF, Star, Mini, Extreme40.      1. Szeptember 2-án a Nemzetközi Vitorlás Szövetség nyilvánosságra hozta az aktuális világranglistákat. Kiemelt érdekességek: - Jorge Zariff (BRA), a Finn Gold Cup győztese (itt lett hetedik Berecz Zsombor - gratulálunk!), a…

Cserbenhagyásos átgázolás

2013.07.16. 12:27

 Adott egy videó:    Melges sailing though Optimists on port at Garda Worlds mpeg2video from alan williams on Vimeo.     És adott egy szerkesztői vélemény, mely a Sailing Anarchy oldalán jelent meg, mi pedig csak egyetérteni tudunk vele. Egy az egyben…

Hírblokk

2013.04.29. 10:55

 505, Hyéres, Class40 az USA-ban, 18 láb.          - Nem olimpiai osztály, de évek óta van osztályszponzoruk, és sosem szaroznak, amikor helyszínt kell választani a világbajnokságukhoz. Az 505-ösök ezúttal Barbardos-on (nekünk kellemetlen)…

Fáklya

2013.04.10. 15:32

 A minap arról tudósítottunk, hogy a Laser ügye Bíróság elé került, most azonban továbblépés történt. No, nem ítélet született, ennyire egyik ítélőszék sem gyors, de mind az ISAF, mind a tervező Bruce Kirby…

 Második, egyben befejező rész (első fejezet itt).                  Csütörtök, három futam – ezúttal már a döntőkben.   Laser: a Buhl – Burton pároshoz két futamgyőzelemmel felzárkózott Tonci…

 A Zsófia hercegnő nevével fémjelzett - idén negyvennegyedszer megrendezett - regatta nyitja az európai Vk sort az olimpiai osztályok számára. Vendégként a kite is meghívást kapott, végül azonban az ő programjukat a kevés nevező miatt…

Hírblokk

2013.04.01. 18:36

Még egy „szakasz” a Volvo Ocean Race-en, hallgatási pénz, új olimpiai hajóosztály.            - Az idézőjel nem véletlen, mert itt a rajt és a cél helye is megegyezik, de mégsem kikötői versenyről beszélünk. Mielőtt a…

Szomorú történet

2013.03.24. 12:06

A hír így szól: "A Laser tervezője bíróság elé viszi a gyártót, az osztályszövetséget és a Nemzetközi Vitorlás Szövetséget." Ezzel újabb szakaszba jutott az évek óta tartó huzavona. A Laser a világ egyik legszélesebb körben elterjedt egyszemélyes versenyhajója, olimpiai…

Mézesmadzag - RYA Dinghy Show

2013.03.04. 10:26

 A RYA a Royal Yachting Association (Királyi Jachtklub), rövidítése, Nagy-Britanniában koordinálja bizonyos vízisportok életét. Az ISAF (Nemzetközi Vitorlás Szövetség) egyik alapító szerevezete.          Nemzetközi szinten a vitorlázók…

 Most épp ő a leggyorsabb - illetve ők a leggyorsabbak.   Tárgy: Egyenes pályán futott és "B" kategóriás világrekord Helyszín: Walvis-öböl, NamíbiaNév: Paul Larsen (AUS)Felszerelés: Vestas SailRocket 2. Döntött árbocú Hydrofoil Proa. Dátum: 2012. november 16.…

Richard Branson bánata

2012.11.21. 16:10

 A sztori röviden: a Virgin alapítója és feje megszállott kitesurf rajongó. Több, mint tíz éve nyomja a sportot, voltak közben emlékezetes pillanatai.  Tavaly júliusban Guiness-rekordot is felállított, amikor addigi legidősebbként (61 évesen) átsiklatta az…

Éves jelentés

2012.11.12. 13:21

 Göran Petersson (akkor még hivatalban lévő) ISAF-elnök november 8-án olvasta fel beszámolóját, melyet korábban már eljuttatott a Tanács tagjainak. Szemelvények következnek...  "Őfelsége, Hölgyeim és Uraim, Tanácstagok! Nyolc évig voltam az ISAF elnöke, most…

Hírblokk

2012.10.11. 20:42

  San Francisco, Bermuda, világ.      - America’s Cup: a múlt hét elég sűrűre sikeredett a regattán résztvevők számára. Ott volt, ugye, James Spithill, aki akkorát esett, mint a liszteszsák. A segítők gyorsan vissza tudták állítani az AC45-öst, így…

 A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (a Rolex támogatásával) női és férfi kategóriában is közzétette azok listáját, akik idén indulhatnak a díjért. Kvalifikációs időszaknak a 2011 szeptember 1-től 2012 augusztus 31-ig terjedő évet vették.  Így tehát: Nők:…

 Pár napja elkezdett gyengülni a korábban 16-17 csomóval fújó szél, de 9 még mindig maradt belőle - egészen tegnapig. Délelőtt semmi, délutántól szélcsíkok 4 és 7 csomó között. A férfi 470-es éremfutam mezőnye végig a parton malmozott, és bár a női párosverseny…

Szabályváltozások - AWMRT

2012.05.14. 21:07

 Először is, tisztázzuk a rövidítés értelmét: a WMRT még csak-csak ismerős lehet, de aki kihagyta az erre vonatkozó cikkünket, annak új, hogy az Alpari cég évre a sorozat névadó támogatójává lett. Hát így...      És akkor a sokkal lényegesebb dolgok! Amikor az…

Hajós márkák és a Facebook

2012.05.03. 09:45

 A yachracing.biz 2011 januárjában kezdte el figyelni, hogy az iparág néhány fontos szereplője miként kommunikál partnereivel a közösségi oldal keretei között. Most, hogy már bő egy évnyi adat rendelkezésükre áll, közzé tették az eredményeket.   Utolsó frissítés:…

süti beállítások módosítása