Jelöltek - az Év vitorlázója 2013
2013.10.02. 22:35
A 2012. szeptember 1. és 2013. augusztus 31. közötti teljesítményeket figyelembe véve a világ minden tájáról érkezett neveket nemenként ötre szűkítette le a Nemzetközi Vitorlás Szövetség erre hivatott szakértői gárdája. Hírlevelükben valamiért a férfiakat tárgyalják előbb, mi ennél udvariasabbak vagyunk, így kezdetnek lássuk a hölgyeket!
- Jo Aleh és Olivia Powrie (NZL): London olimpiai bajnokai, és ott nem állt meg a sor, zsinórban három győzelem különböző regattákon, majd ezüst a nyílt Európa-bajnokságon, végül arany a világbajnokságon.
- Deneen Demourkas (USA): hosszú évek óta nyomja a Farr30-ban. Ellátja az Osztály elnöki teendőit és kormányosként helyt áll a regattákon. Az idei világbajnokságon győzelemre vitte a Groovederci-t, ezzel ő lett az első háromszoros címbirtokos (mindezt zsinórban!).
- Erika Heineken (USA): 2012-ben, a kite világbajnokságon pályaversenyeben verhetetlen volt (42 induló mellett 11 futamgyőzelem, 3 második hely).
- Raiya Al Habsi (OMA): 2011-ben csatlakozott az Oman Sail női programjához, tagja a tisztán női csapattal felálló Farr30-as és J/80-as egységnek. A versenyzésen felül a sportot és az egészséges életmódot népszerűsíti a szultanátus hölgyei körében. 2013 augusztusában első ománi nőként vett részt a ROLEX Fastnet Race-en (MOD70 Oman Air - Musandam).
Szolgálati közlemény:
Kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak azon jelenítünk meg! És ott van még Twitter oldalunk is...
És akkor az urak:
- Mathew Belcher (AUS): legénységével, Malcolm Page-dzsel London olimpiai bajnoka, a siker után nem sokkal bejelentette, hogy új legénységgel (Will Ryan) készül a 2016-os Rio-i Olimpiára. Az ISAF Világkupa 2012 decemberi állomásán (Melbourne) győztek, majd nem volt megállás, 2013-ban három Világkupa-győzelem, Európa-bajnoki cím, majd zsinórban a negyedik világbajnoki titulus. 2011 novembere óta veretlen.
- Francois Gabart (FRA): minde idők legfiatalabb Vendée Globe győztese, ráadásul elképesztő idővel. Az eredményért kapott IMOCA pontok az év folyamán hozzásegítették a világbajnoki címhez is.
- Johnny Heineken (USA): ott, ahol Erika (a nővére) felért a csúcsra, neki is sikerült, 153 fős mezőnyben diadalmaskodott, a döntő mind az öt futamát nyerve. Ezzel kétszeres világbajnokká vált, jelenleg vezeti a kite-osok pályaversenyre vonatkozó világranglistáját.
- Paul Larsen (AUS): 2002-ben kezdett útján idén ő vált a leggyorsabb vitorlázóvá. 500 méteren megdöntötte a kite-os Rob Douglas 2010-ben felállított 55,65 csomós rekordját, méghozzá többször is. Három egymást követő kísérletéből az utolsóban 66,45 csomós átlaggal száguldott a Walvis-öböl (Namíbia) vizén.
- Ian Williams (GBR): 2012-ben negyedszer lett párosverseny világbajnok, lehagyva ezzel a háromszoros győztes Russell Coutts - Chris Dickson - Ed Baird triót, és felzárkózva Peter Gilmour (AUS) mellé. Az idei széria eddig öt fordulón van túl, a szerzett pontok alapján a brit áll az élen.
A végeredményt az ISAF nemzeti tagszervezeteinek szavazata alakítja ki, melynek során egy-egy voks adható a férfi és női jelöltek valamelyikére. Eredményhirdetés november 12-én, az ünnepélyes díjátadón, melynek helyszíne Muscat, Omán.
(fotók: 1: Kurt Arrigo, 2: radiosport.co.nz; 3: sail-world.com; 4: sailblast.blogspot.com; 5: khaleejesque.com; 6: couriermail.com.au; 7: sudouest.fr; 8: johnnyheineken.com; 9: sailracewin.blogspot.com, 10: sail-world.com)
(forrás: ScuttleButt)
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: hírek vitorlázás ROLEX Ian Williams Jo Aleh ISAF Oman Sail Francois Gabart Olivia Powrie Mathew Belcher Johnny Heineken Paul Larsen Deneen Demourkas Erika Heineken Raiya Al Habsi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.