Második, egyben befejező rész (első fejezet itt).

   

 

Palma_2013_2_001.jpg        

 

Csütörtök, három futam – ezúttal már a döntőkben.

 

Laser: a Buhl – Burton pároshoz két futamgyőzelemmel felzárkózott Tonci Sztipanovics (CRO), mi több, átvette a vezetést: három futamot nyomtunk le, az első és az utolsó igen jól sikerült. A végére kifogytam az erőből, de bíztattam magam, hogy menni fog és ki kell hoznom magamból a maximumot.

 

Laser Radial: Sarah Gunni (DEN) pontazonossággal állt Alison Young-gal, előbbi javára, Tatyána Drozdovszkaja (BLR) pedig futamgyőzelmének köszönhetően nyolcadikról harmadik helyre ugrott összetettben.

 

Finn: az első négyben három brit foglalt helyet, legelőrébb Giles Scott állt. Mindez kissé talán meglepő is lehet, hiszen a szigetország válogatottja még nem vetette bele magát teljes erővel az olimpiai ciklusba. Matt Howard, edző: a srácok elég intenzíven nyomták az elmúlt négy évben, rájuk fért egy hosszabb szünet. De még mindig megvan a sok vízen töltött óra hatása. Giles Scott például eltöltött némi időt az America’s Cup-ra készülő Luna Rossa csapatnál: keményen hajtottam négy évig, megérdemeltem a pihenést. Most pedig hamar belejöttem. Van pár új arc az ellenfelek között, a kiwi-k nagyon jók és gyorsan tanulnak. Bruno Prada eszméletlenül rajtol, ügyes a cirkálószakaszon, hamar az élmezőnyben találja majd magát. Nekem a rajtokban kell fejlődnöm. Az összetettben Pieter-Jan Postma (NED) szakította meg a sort, majd Andrew Mills és Mark Andrews következett.

 

49erFX: a dánok (Ida Marie Baad Nielsen és Marie Thusgaard Olsen) mindhárom futamot nyerték, kezdtek nagyon ellépni az üldözőiktől. Magyarázat: hat évet vitorláztunk együtt 29er-ben, és már négy hónapja 49errel edzettünk, amikor bejelentették, hogy az FX olimpiai osztály lesz. Kreuzban jó a sebességünk, bőszélben pedig magabiztosan kezeljük a hajót, így könnyedén reagálunk a szél változásaira. Minél trükkösebbek a körülmények, annál nagyobb az előnyünk. Nagyot ugrott előre az összetettben a Martine Grael – Kahena Kunze (BRA) kettős, akik tizennegyedikek voltak a selejtezők után, de ezt a magukkal hozott eredményt itt már kiejthették, így másodikként zárták a napot.

 

        

Palma_2013_2_002.jpg          

 

 

49er: formaidőzítésből jelesre vizsgázott a német Erik Heil – Thomas Plössel páros, három futamgyőzelmük a nyolcadik helyről az élre repítette őket, második volt a brit David Evans és Edward Powys, harmadik a Londonban bronzot szerző Allan Noregaard új legénységével Anders Thomsen-nel (DEN).

 

RS:X-ben álltak legjobban a hazaiak: a férfiaknál Ivan Pastor, Julien Bontemps (FRA), Toni Wilhelm (GER), míg a nőknél Bryony Shaw (GBR), Mayaan Davidovich (ISR), Blanca Manchón volt a sorrend. Ráadásul Manchón vitorlája elszakadt: nagyon gyors voltam, elégedett vagyok a mai nappal. A lyukra rányomtam egy matricát, az elégnek bizonyult. Hátra van két sima és az éremfutam, kicsik a pontkülönbségek, úgyhogy még bármi lehet.

 

470: a nőknél továbbra is változatlan volt a sorrend, Sophie Weguelin és Eilidh McIntyre (GBR) két futamgyőzelemmel növelte előnyét Fernanda Oliveira és Ana Barbachan (BRA), illetve Enia Ninevic és Romana Zupan (CRO) előtt. A férfiaknál Mat Belcher és Will Ryan három futamot nyert, mögöttük Luke Patience és Joe Glanfield (GBR), majd Panagiotisz Mantisz és Pavlosz Kagialisz (GRE) kullog, utóbbiek a hatodik helyről léptek előre.

 

Nacra17: Mandy Mulder – Thijs Visser (NED) katonás 1,2,3-mal állt az élre, Renee Groeneweld – Karel Begemann (NED) a második, de ezt csak a Zsűriszobában tudták eldönteni. Történt ugyanis, hogy a második futamban a kreuzbója után orra estek és eltörték az orrsudarukat. Az érkező franciák (Billy Besson – Marie Riou) bójavétel után alulról fedést létesítettek az USA egységgel (Sarah Newberry – John Casey), akik elkezdtek leejteni. A francia páros nem tudott irányt váltani, és beleszállt a hollandokba. Az ítélet: Newberry-Casey kióvva, Groeneweld-Begemann átlagpontot kapott erre és a következő futamra.

 

2.4mR: a paralimpiai hajóosztályban zajlik talán a legádázabb, ugyanakkor legkiegyenlítettebb küzdelem, Björnar Erikstad (NOR) és Megan Pascoe (GBR) cserélgették a vezető pozíciót, ekkor épp a norvég volt előrébb a pontazonosság szabályainak megfelelően.

         

 

          

 

Péntek, némi halasztást követően két futam – 49ernek és Nacra17-nek három.

 

Laser: talán ők izgultak a legjobban, mert kilencen is kint voltak az első futamban a fekete zászlós rajtnál. És még ha ebből nyolcan ki is ejtették ezt az eredményt, azért nyilván nem örültek neki. Köztük volt például Tonci Sztipanovics (CRO), aki aztán később bekerült az éremfutamba. Ellentétben a korábban remekül vitorlázó Philipp Buhl-el (GER), aki ma egy harmincadikkal kezdett, majd benne volt a BFD-s bagázsban, így egy ponttal lemaradt a Top10-ről.

 

Laser Radial: Alison Young (GBR) visszavette a vezetést, és izgatottan tekintett a végkifejletre: az új lebonyolítási rend végig izgalmassá tette a versenyt. A mai nap nehéz volt, én szerencsére jól bőszeleztem, most pedig várom a két éremfutamot.

 

Finn: Postma (NED) brillírozott, azonos ponttal állt Scott-tal, és egyértelművé tette, hogy csak rá fog figyelni az éremfutamokban. Nem csoda, negyven pont sorsa dőlt el ott. Ebbe a csatába Caleb Paine (USA) már nem szólhat bele, 11. lett, kimaradt a végjátékból – pedig a Miami Világkupát ő nyerte.

 

RS:X: a férfiaknál Ivan Pastor, Ricardo Santos (BRA), Julien Bontemps (FRA) egyaránt az aranyért indulhatott harcba, őket negyedik helyen a 18 éves(!), az osztályban 2009 óta versenyző Kiran Badloe (NED) követte. A nőknél Bryony Shaw maradt az élen, Blanca Manchón a harmadik helyen, közéjük Moana Delle (GER) érkezett meg – két futamgyőzelmének köszönhetően.

 

Nacra17: az első négyben francia és holland egységek, mindenki fente a fogát a tíz percesre tervezett éremfutamokra.

 

49er: a Heil-Plössel egység 1,BFD,5-t teljesített (a betűs eredményt kiejtették), előnyüket tovább növelve, favoritként kerültek az éremfutamba, de természetesen nem voltak biztonságban, elvégre 13 pont előny négy futam alatt könnyed odalehetett.

 

49erFX: Alex Maloney és Molly Meech (NZL) felzárkózott a vezető Nielsen-Olsen (DEN) párosra, itt négy éremfutamban is bizonyíthatott a bekerülő nyolc egység.

 

2.4mR: ez volt az egyetlen osztály, ahol nem tartottak éremfutamo(ka)t, kilenc menet alapján alakult ki a végeredmény. Ebből a kilencből hatot nyert a norvég Björnar Erikstad (a többi: 2,5,DSQ), második lett Megan Pascoe (GBR), harmadik Barend Kol (NED).

      

 

Palma_2013_2_004.jpg

                   

 

                  

 

Szombatra aztán a délnyugati szél felhőket és esőt hozott, de legalább 12 és 17 csomó között fújt.

 

49erFX: a dán páros nem törte meg addigi szériáját, a négy éremfutamból hármat nyertek: mindent megtettünk, hogy nyugodtan tegyük a dolgunkat a zárónapon. Csak egy komoly döntést kellett meghoznunk, mégpedig azt, hogy a pálya jobb vagy bal oldalát válasszuk. Az volt a lényeg, hogy magunk legyünk, és legyen mozgásterünk. A partmenti vitorlázás („stadium sailing”) mókás dolog, rengeteg a manőver – ugyanakkor fárasztó is. A hét megkoronázásaként az Abszolút Győztesnek járó trófeát is nekik adják át, lévén a legalacsonyabb pontátlaggal zárták a regattát.

49er: korábban azt mondtuk, hogy Erik Heil és Thomas Plössel sikeresen időzített formát, és evvel aztán végig kihúzták, a zárásban 3,3,2,1, amiknek köszönhetően magabiztosan, 21 ponttal fejezték be a regattát. Második Norregaard-Thomsen (DEN, 47), harmadik Evans-Powys (GBR, 51).

Laser: Andy Maloney (NZL) két futamgyőzelemnek köszönhetően megfordította a sorrendet, és átvette az első helyet Tom Burton-től (AUS), aki ráadásul az utolsó futamban korai rajtos lett. Harmadik Sam Meech (NZL). Tomai Balázs (HUN) 43 ponttal, hatvanegyedik helyen zárt.

Laser Radial: Alison Young egész héten uralta a mezőnyt, így belefért egy rosszabb második futam, így is maradt hat pont előnye Sarah Gunni (DEN) és tíz Anne-Marie Rindom (DEN) előtt. Csak ők verhették volna meg, de ügyesen fogta őket.

RS:X: Flavia Tartaglini (ITA) eddig tartalékolt, most kétszer is elsőként ért célba, ezzel nyerte a versenyt. Második lett Bryony Shaw (GBR), harmadik Moana Delle (GER). A férfiaknál Ivan Pastor (ESP) csak úgy, mint Miami-ban, itt is nyerni tudott, ehhez két negyedik hely kellett a végén. A futamgyőzelmeken Toni Wilhelm (GER) és Kiran Badloe (NED) osztozott, és ebben a sorrendben álltak aztán összetettben is.

Finn: az első futam után Scott (GBR) előnye egy pontra csökkent Postma (NED) előtt, aztán a második menetben – ahogy számítani lehetett rá – párosversenybe fogtak, Scott kényelmetlen helyzetbe hozta ellenfelét, és kényelmesen tartva őt futott célba a harmadik helyen. Vaszilij Zbogar (SLO) harmadik lett. Berecz Zsombor (HUN) tizennyolcadik helyen zárt.

470: a nőknél az Oliveira-Barbachan (BRA) 5,1, a végén 16 pont, első hely. Weguelin-McIntyre 6,4, második huszonnyolc, erős hajrával Anne Haeger – Briana Provancha (USA) 1,7, harmadik negyvenegy ponttal. A forgolódó szél miatt a férfiaknál csak egy futamot tudtak megtartani, a Belcher – Ryan (AUS) páros negyediknek befutva, végül nyolc ponttal zárt az élen, a görögök 29 ponttal másodikak, a britek harminchattal harmadikak. Mögöttük csak egy ponttal lemaradva negyedik a francia Bouvet – Mion duó.

Nacra17: Mandy Mulder és Thijs Visser (NED), hogy elkerüljenek egy ütközést, hirtelen ejtettek le az első futamban, és felborultak. Hatodikként értek célba, a második futamban az eredményt igen, a borulást nem ismételték meg, így összetettben az élen tudtak maradni (36 pont). Másodikak honfitársaik, Groeneveld és Begemann, harmadikak a franciák (Moana Vaireaux – Manon Audinet).

       

Palma_2013_2_003.jpg

                                       

                 

Teljes eredménylista.

A Világkupa sorozat következő állomása Hyéres (FRA) április 22-27.

       

 

 (fotók: 1-3: Jesús Renedo; 4: Nico Martinez)

 (forrás: trofeoprincesasofia.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr655212451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása