Futam nélkül - Audi MedCup

2011.06.21. 18:09

Az utolsó napon legalábbis. Az előrejelzés 17-25 csomós szelet jósolt, de a Misztrál végül erősebben fújt, így azt a maradék egy szem tervezett futamot nem tudták lebonyolítani. TP52 osztályban győztek az újoncok, Soto40-ben az esélyesek.

 

Pénteki állás - Audi MedCup

2011.06.17. 17:32

Bár végeredményről még nem tudunk beszámolni, hiszen, miközben ezt írjuk, még zajlik a hetedik futam a TP52-es mezőny számára. A hatodik után elég szorossá vált az élmezőny állása.

 

Első, második - WMRT

2011.06.15. 16:40

Björn Hansen húzta be a Korea Match Cup győzelmet, először életében. És most nyert másodszor a Tour-on, amióta indul - 2007-ben Svédországban tudott nyerni.

 

Hozzáállás - WMRT

2011.06.10. 09:10

Peter Gilmour erősen kezdett a World Match Racing Tour harmadik állomásán, Koreában. Az első selejtező után 4-1-es győzelmi aránnyal állt az élen. Akkor így nyilatkozott: sikeres első nap áll mögöttünk, akciódúsak voltak a futamok. Kemény harc folyik, ha valaki hibázik, az ellefele azonnal bünteti. Jobb távol maradni a kényesebb szituációktól. Bár még csak a verseny elején járunk, kösz, jól vagyunk.

     

Itt még ment a szekér...

   

Hírblokk

2011.06.08. 18:10

"Új" arc, némi könnyítés.

 

A tél alatt májust és júniust kell érteni, ugyanis a helyszín Sydney.

 

Hírblokk

2011.06.01. 16:44

Apró kudarc, huzavona.

 

Jelen és jövő - WMRT

2011.05.31. 17:26

Francesco Bruni, új hajók.

 

Hírblokk

2011.05.26. 18:51

Párosverseny élőben, új csapattag, gyönyörködnivaló.

 

Kettős zöld uralom

2011.05.24. 17:29

Ugyanis a Quantum Racing és az Iberdrola nyert Cascais-ban. És csak rájuk kell nézni...

 

 

 

Hab a tortán, hogy a spanyolok is "Q" jelű vitorlákkal mennek.

 

Képek - Audi MedCup, Cascais

2011.05.20. 18:12

Elnézést mindenkitől, hogy oda a tárgyilagosságunk, és háttérbe szorul a tényközlés (értsd: eredmények), de mit tegyünk, a MedCup médiásai elképesztő mennyiségű fotóval bombáznak. Válogatunk is kényünkre-kedvünkre!

(Nincs szívünk átméretezni őket, úgyhogy tessék szépen belekattintani mindegyikbe, akkor megnyílnak nagyban!)

 

Austria Cup - RC44

2011.05.20. 17:52

Ellentétben a Melges24 vb-vel, erről teljesen lemaradtunk. Múlt vasárnap ért véget az RC44-es sorozat idei első állomása, aminek a Traunsee biztosított festői, ámde kissé szeszélyes helyszínt.

 

Az Audi MedCup körüli hajcihő elterelte a figyelmünket az egyéb dolgokról. Ilyen például a Melges24 Világbajnokság a Corpus Christi Yacht Club szervezésében. Az Uka Uka Racing tavaly is meggyőző teljesítményt mutatott, és nagyon úgy fest, hogy idén sem adják alább.

 

Otthon nyerni - WMRT

2011.05.17. 17:08

... az mindig különleges érzés. Damien Iehl-nek (FRA) most megadatott, ugyanis behúzta a győzelmet a párosverseny-sorozat első állomásán, Marseille-ben.

 

 

A csapat balról jobbra: Francois Verdier, Fred Guilmin, Devan le Bihan, Damien Iehl.

Hódító argentínok

2011.05.17. 11:26

Ma rajtol a portugáliai Cascaisban az Audi Medcup 2011-es szériája. Új hajók, új megoldások sora a megszokott TP 52-es osztályban, de ami talán ennél is érdekesebb, hogy idén mutatkozik be Európában a versenysorozat újonca, az argentín Soto 40-es hajóosztály.

           

         

Levél 2.

2011.05.13. 13:58

Nem kapcsolódik az előzőhöz, de ugyanaz írta. Úgy tűnik, mostanában a grafomán korszakát éli. De erős a gyanúnk, hogy nem jó kedvvel teszi...

 

Előretekintés

2011.05.11. 21:07

Ezúttal nem beszámolunk valamiről, ami történt, hanem felcsigázunk. De legalábbis megpróbáljuk. Jövő héten kezdődik ugyanis két olyan sorozat, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Szerintük legalábbis...

 

Komoly várakozás előzte meg a napokban lezajlott ISAF Kongresszust, melynek Szentpétervár adott otthont. Egy korábbi határozatnak megfelelően nyilvánosságra kellett hozni a 2016-ban Rio de Janeiro-ban versenyző hajóosztályokat. Nos, ez többé-kevésbé bekövetkezett...

 

Határozott felelet

2011.05.09. 15:06

Birtokába juthatunk egy új pólónak (rajta igen nagyon menő szöveggel), egyúttal támogathatjuk a mellrák elleni küzdelmet. A "két legyet egy csapásra" minősített esete...

 

Marina di Scarlino, a múlt hétvégén. Akit a sztori érdekel (és tud olaszul), az kattintson ide (eredmények alul). Aki inkább a képekre izgul, az görgessen lejjebb!

 

 

Hírblokk

2011.05.03. 17:07

Bíráskodás, 40000 óra, hasítás.

 

Mert hát, valljuk meg, egy J-yacht, még ha "csak" replika is, azért elgondolkodtat. 137 láb hosszú, 200 tonna a vízkiszorítása, 1937-ben tervezték, nemrég építették (újra), belülről pedig minden kényelemmel felszerelt.

 

Palmavela 2011

2011.04.26. 13:31

A mediterrán térség egyik legnagyobbja, de időben mindenképp az elsők között van. Rendezője a Real Club Nautico de Palma, és bár csak 2004-ben született, szépen kinőtte magát - elég, ha csak a részt vevő hajók kategóriáit áttekintjük.

 

Egy túl az Óperencián, egy Európában. És sehol sem szűkölködtek az indulókban.

 

Igaz, nem teljesen friss hír, mégis most kerülnek elő a marketing-gépezet fogaskerekei közül a szebbnél szebb videók: elkészült a 2011-2012-es Volvo Ocean Race első új építésű hajója.

 

 

süti beállítások módosítása