Már véget is ért az első szakasz - legalábbis az élmezőny számára.

 

Délután negyed kettő után nem sokkal ugyanis megérkezett Caen-be Fabien Delahaye (Port de Caen - Ouistreham), aki normandiai lévén, lényegében hazai vizeken versenyzett. Pontos menetideje 2 nap, 50 óra, 14 perc és 36 másodperc. Ez a 293,1 tengeri mérföldes útvonalon 5,83 csomós átlag. Legjobb újonc az ötödik helyen célba érő Xavier Macaire (Starter Active Bridges), és hetediknek bejött az első brit, Phil Sharp (Spirit of Independence).

 

 

A sűrűségre jellemző, hogy az első harminc befutó a győztes utáni hatvan percben megérkezett.

Idézetek:

Fabien Delahaye: most nyertem először szakaszt, és ráadásul itthon! A második éjszaka volt a kulcsmomentum: abszolút csúcsra kellett járatni a gépet, és jól helyezkedni. Adódott egy lehetőség, megragadtam, bejött. Úgy érzem, mindig jó pozícióban voltam, csak a Portland Bill előtti átjáró volt küzdelmes. Aztán felzárkóztam az élmezőnyre, a Cussy-nál lévő kardinális jelet követően pedig az élre tudtam állni, és növelni az előnyömet. Amikor ma reggel mindenki horgonyt dobott, hogy ne sodródjon visszafelé, alattam 48 méternyi víz volt, így maradt a szélcsíkok kergetése. Ez a kezemre játszott, hiszen elléptem tőlük. Mondhatjuk tehát, hogy nem csak a helyismeret számított.

Gildas Morvan (Cercle Vert) - 11 perc, 9 másodperccel második Delahaye mögött: fárasztó, kemény szakasz volt, mert bár első este spinakkerezni tudtunk, de az minden volt, csak nem sétagalopp. A Hands Deep után elkezdett lukas lenni a szél, végül teljesen legyengült. Folyamatosan manőverezni kellett. A mélypont aztán a második éjjelen jött el, amikor a Csatornán való átkelés közben teljes szélcsend lett. Próbáltam fenntartani a spinakkert, mert ha egyszer lehorgonyzol, már nagyon nehezen indulsz neki újra. Valahogy elkaptam egy szélcsíkot - azt, amit Fabien is - az elvitt Cussy felé, közben az árapály is segített. Az időkülönbség nem tűnik soknak, de tudjuk, hogy itt minden másodperc számít!

További reakciók és fotók a hivatalos honlapon.

 

 

(fotó: Courcoux-Marmara)

(forrás: lasolitaire.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr813439719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása