Az elmúlt napokban egyre több spekuláció látott napvilágot arról, hogy a következő csak a Védő és egy kihívó között zajlik majd. Most hivatalossá vált a dolog. Közben a szóló vitorlás földkerülő verseny szervezői is rájöttek, miként emelhetik drasztikusan az induló szkipperek számát.

vitorlas_hirek_aprilis_1_2021_00.jpg

AC75-ösök szólóversenye Isle of Wight körül

Sir Ben Ainslie és Grant Dalton közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy idén, augusztus 20-án, az 1851-es első regatta évfordulóján megtartják a soron következő America's Cup-ot. A név még biztosan változik, attól függően, hogyan alakulnak a tárgyalások a szponzorokkal. A két AC75-ös a Round the Island Race pályáját teljesíti, rajt délelőtt tízkor, így az első még a legóvatosabb becslések szerint is körbeér ebédidőre. Beaurigard T. McTavish versenyigazgató: 50 tengeri mérföld olyan hajókkal, amik simán hozzák az 50 csomós tempót - elég egyszerű a matek. Ugyanakkor nem lennék meglepve, ha az elméletinél sokkal hosszabb utat tennének meg, mélyebben belemenve a csatornába, ahol az erősebb szélben könnyebben tartható fenn a repülés.

A felek azt is nyilvánvalóvá tették, hogy az America's Cup szabályai nem lesznek érvényesek ezen a f@szméregetős regattán. Engedélyezik a motoros csörlőket, a kézi erőt tehát azok és a számítógépek váltják fel, ahogy a foil svertek irányításához sem kell majd ember. Így csak egy főnek kell a fedélzeten tartózkodnia, de neki is csak azért, hogy üzemben tartsa a komputereket. Ahogy Grant Dalton, a védő Emirates Team New Zealand igazgatója rávilágított, irgalmatlan pénzbe kerül majd Cowes-ba szállítani a hajókat, ha ehhez hozzávesszük, milyen rövid lesz a futam (és így annak médiaértéke), hát minden dollárt meg kell fognunk, és a legutóbbi kampányunkban pont a legénység fizetése, illetve szállásolása vitte el a legtöbb pénzt. Hála a szuperszámítógépeknek, elméletileg az is lehetséges, hogy rádiótávirányítással vezessük ezeket az óriási karbon gépezeteket, akkor aztán, senkire nincs szükség a fedélzeten.

Sir Ben Ainslie (Ineos Team UK) óvatosabban fogalmazott: valakinek muszáj a hajón lennie! Ha a komputer kihagy 50 csomós sebességnél, abból nem orra esés lesz, hanem cigánykerekezés.

vitorlas_hirek_aprilis_1_2021_01.jpg

Larry Ellison-ról (Oracle) továbbra is sokan azt gondolják, hogy kihívóként jelentkezik majd a 2024-es AC-re. Neki bejön a Kupa iránti, fokozott figyelem, ám nincs épp oda azért, hogy a technológia ennyire nagy teret kapjon: ez nekem eléggé úgy hangzik, mint a Skynet. Semmi kifogásom az ellen, hogy a hajóépítésben és az adatfeldolgozásban a mesterséges intelligenciára támaszkodjunk, de mi van akkor, ha öntudatra ébred, és átveszi az uralmat a Royal Yacht Squadron rajtágyúja fölött?

Kétszemélyes kategória a Vendée Globe-on

Sokak szerint a legutóbbi VG minden idők talán legjobb versenyét hozta, amit nehéz überelni, ám úgy tűnik, a szervezőknek van ötlete arra, hogyan fokozzák az izgalmakat - és a részt vevők számát: bevezetik a négykezes csoportot! Nagy támogatója a felvetésnek a Royal Ocean Racing Club, mely eddig is sikeresen promotálta a versenyzésnek ezt a formáját, illetve bonyolított le négykezes regattákat. Az elképzelés szerint férfi, női és vegyes párosok is indulhatnak majd, akár foil-os, akár foil nélküli IMOCA 60-assal. Jacques Caraës versenyigazgató: a személyes történetek érdeklik a közönséget, azokra irányul a legnagyobb figyelem. Ezzel a változtatással minimális költségnövekedés mellett duplázhatjuk meg a médiaértéket.

Charlie Enright (11th Hour Racing): idén nyáron komplett legénységekkel futjuk az Ocean Race Europe-ot. Ám sokkal könnyebb két főre konfigurálni a hajót, viszont ott a biztonsági plusz. Túl sok a szemét a tengerekben, több szem pedig többet lát, pláne, ha nem akar állandóan lecsukódni a kialvatlanságtól. Versenyzőként leginkább csak remélni tudod, hogy a társadról nem derül ki, mekkora kretén. És lehetőleg rólad sem.

vitorlas_hirek_aprilis_1_2021_02.jpg

 

"Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja." - Douglas Adams

 

fotók: americascup.com; nzherald.co.nz; theoceanrace.com

forrás: EuroSailNews

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr916487248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása