Ha korábban azt mondtuk, hogy Bernard Stamm-ra (Cheminées Poujoulat) rájár a rúd, akkor most már tényleg fogalmunk sincs, milyen szavakkal festhetnénk hiteles képet sorsa alakulásáról. A megállása körüli mizéria vasárnap hajnalban (03:30 UTC) megfejelődött egy ütközéssel. Csak egy kis alkatrész tört el, de ez már végleg az éles versenyből való kiszállást jelentheti számára.

 

VG_daily_0108_02.jpg  

 

 Az a "kis" dolog ugyanis a bal oldali (működő) hidrogenerátora volt, ezt találta el valamilyen úszó tárgy - és törte le azonnal a helyéről. Vagyis van egy hibás, jobb oldali készüléke, aminek javítására a csekélynél is kisebb az esély, valamint a hátralévő útra elegendőnél kevesebb üzemanyaga. Rövid távú megoldásként próbálja minimalizálni az áramfogyasztását, ami azt jelenti, hogy Alex Thomson-hoz (Hugo Boss) hasonlóan lekapcsolta  a nélkülözhető fogyasztókat, ami első sorban a kommunikációját, plusz részben a navigációs berendezéseit érinti. Így ellavírozhat pár napig, de egy idő után a biztonsága veszélybe fog kerülni, a parti csapatával jelenleg azon agyalnak, hol és hogyan kaphatna üzemanyagot.

 Tanguy De Lamotte (Initiatives Coeur): végre kipipáltam a Csendes-óceáni nyugati kaput (West Pacific gate)! Még a hangulatom is megváltozott. Keresztapám készítette zöldséges húst ettem, hozzá finom vörös bort ittam, hogy ünnepeljek. Érdekes, ahogy az útvonal pontjai célokká, mérföldkövekké válnak - a kapuk pedig mintha a ritmust adnák hozzá. Én pedig most már az utolsó felé tartok, utána a Horn-fok következik, 3000 mérföld múlva. Nem hangzik soknak, de az: a navigációs program szerint még kilenc nap. Megpróbálok kiélvezi minden itt töltött pillanatot, mert az az érzésem, hiányozni fog a Déli-óceán.

 


Day 58 highlights by VendeeGlobeTV

 

 Kedd, hajnali 05:15 (UTC): a Virbac Paprec 3 parti csapata kapott értesítést az Atlanti-óceánról, hogy a hajó vorstag-rögzítője eltört. A baleset pillanatában Jean-Pierre Dick 30 csomós szembeszélben, két reffel, viharfockkal haladt, a csattanásra azonnal bőszélbe ejtett és nekilátott a szerelésnek.

 Francois Gabart (MACIF): több, mint ötven napja hagytuk el Les Sables D'Olonne-t, vitorláztunk bő tizenötezer mérföldet, de most találkoztunk először erős szembeszéllel. Kemény, szokatlan és még lassú is. Bár igaz, hogy 11 csomó kreuzban nem olyan rossz - sok egytestű cserélne velünk szívesen! Megint összezárunk Armel-lel, mintha valami összeszokott páros. Kérlek benneteket, de fárasszátok magatokat azzal, hogy a köztünk lévő távolságot számolgatjátok! Kreuzolunk már néhány napja (és még fogunk is, mivel két hetes szerződésünk van - így olcsóbb), az értékek semmit sem jelentenek. Legyetek türelemmel, időben kiderül majd, melyikőnk a gyorsabb!

 Alex Thomson: ködben hajózom, a levegő alig mozdul. Viszont ahogy haladok észak felé, melegszik az idő, amit nem bánok, mert a fűtőtestet továbbra sem kapcsolom be. Éjjel volt egy kis bőszelezés, de reggelre visszaálltam kreuz-ra. Külön szép, hogy az időjárás még véletlenül sem olyan, mint amilyennek ígérték, de ez ellen tenni nem tudok, inkább próbálok örülni az előrehaladásomnak. Életemben nem volt még olyan hosszú szakállam, mint most, de az a helyzet, hogy fél vödör víz kéne a borotválkozáshoz, az pedig a jelenlegi energiaszegény időkben nem fér bele. Viszont van remény, hogy hamarosan visszaállhatok normál üzemmódra. Ehhez már csak az kell, hogy javuljanak a körülmények és befejezhessem a hidrogenerátor javítását - már tényleg majdnem kész! Szomorúan hallottam, hogy Bernard-ot már megint balszerencse sújtotta. Rengeteg energiát ölt az újraindulásába, szurkolok neki, hogy visszaérjen Les Sables D'Olonne-ba.

 Délutánra Jean-Pierre Dick ideiglenesen helyettesíteni tudta a törött alkatrészt, és újra a cél felé fordult. Ahogy a sajtóközlemény fogalmazott: mindent irányítása alatt tart, már a végleges megoldáson dolgozik.

 Jean Le Cam (SynerCiel): a legutóbbi éjszaka minden eddiginél rosszabb volt. Rengeteg hullámba fúródott bele a hajó orra, a kokpit úszott a vízben, csak egy órát tudtam aludni. Hamarosan jobb lesz - olyan, mintha egész álló nap csak ezzel vigasztalgatnám magam. Megvolt az utolsó halz, innen már egyenes út vezet a Horn-fokig. Mivel észak felől érkezem, talán nem lesz sok bajom a jéggel. Szólóvitorlázásnál maximum 10 percet gondolkodik előre az ember, az AIS-em a rajt óta folyamatosan be van kapcsolva. Gyanítom, hogy Chile környékén beleszaladhatok pár halászhajóba.

 


Day 59 highlights by VendeeGlobeTV

 

 Aztán eljött a nagy pillanat: kedd reggel (07:19:14 UTC) Jean Le cam megkerülte a fokot - vagyis hazáig már nincs több kerülendő pályajele.

 És eldőlt Bernard Stamm sorsa is: mivel az eredeti mennyiségnek csupán 5%-a áll rendelkezésére dízelolajból, lényegében minden áramfogyasztót lekapcsolt a hajón - parti csapatával például csak naponta egyszer lép kapcsolatba. Így értesült a döntésről is, mely szerint vízen kap üzemanyagot: kikötőbe állni bármikor lefulladni képes motorral, illetve navigációs adatok hiányában ugyancsak veszélyes manőver lenne. A találkozóra szerda-csütörtök környékén kerül sor, a szállító Unai Basurko (Pakea Bizcaia), aki Ushuaia-ban egy környezetvédelmi expedícióban vesz részt és már napokkal ezelőtt felajánlotta segítségét. Neve a Velux 5 Oceans versenyről lehet ismerős, ott Stamm ellenfele volt 2005-06-ban.

 Mike Golding (Gamesa): növekszenek a hullámok, így óvatosabbnak kell lennem. Egy ideig nyugi volt, akkor halzoltam - körülbelül 60 mérföldre a parttól. Szerettem volna közelebb menni, de akkor meg fennáll a veszély, hogy ha változik a szél iránya, kényes helyzetben találom magam. Most úgy néz ki, 25 csomós szél fúj majd a foknál, aztán a Le Maire szorosban lesz némi enyhülés, a Falkland-szigeteket pedig bal kéz felől tervezem elhagyni. Gyanús, hogy ez lesz az utolsó magányos Horn-kerülésem. És lehet, hogy másból sem lesz több - ezzel megbékéltem. Pazar kis menet volt ez eddig, nincs okom panaszra. Szeretném élvezni, jó volna, ha az időjárás segítene ebben. Zárkóztam Jean-ra (Le Cam - iSail), ami kiváló hír. Ahogy közeledik az Atlanti-óceán, elképzelhető, hogy tovább csökken a különbség. Ott a magasnyomású zóna és a Doldrums is - csak akad egy lehetőség! A versenynek még korán sincs vége, az élmezőny is sűrűsödni fog. Mindenkinek megvannak a maga bajai, az enyémek szerencsére kezelhetőek, azokra kell figyelnem, és nem kockáztatni.

 Bertand De Broc (Votre Nom Autour du Monde): remélem, a kép átadja a vidék hangulatát! És ez még csak a mérsékelt szél...

   VG_daily_0108_01.jpg  

 Javier Sansó (Acciona 100% EcoPowered): tegnap közelről láttam az Akena Verandas-t. Felüdülés volt, az elmúlt két hónapban csak bálnák, víz és madarak jutottak. Jó érzés találkozni valakivel errefelé. Vasárnap magam elé engedtem Cali-t (az Arnaud Boissiéres baceneve - iSail), hadd készítsen rólam fotót. Meg örüljön kicsit! :-) Az elmúlt tíz napban kedvezett neki az időjárás, azért tudott közel kerülni hozzám. És megfelelő döntéseket is hozott, miközben én a technikai problémákkal voltam elfoglalva - de ezek csak kifogások, én pedig nem élek velük. Beszéltünk rádión, gratuláltam a teljesítményéhez, de remélem, most már fékez, és előre enged. A Horn-fokig nyugis út körvonalazódik, és közvetlenül utána sem tűnik túl rossznak a helyzet... de azután jön a rulett!

 Alex Thomson: boldog ember vagyok! 17.5 fok van a kabinban, süt a Nap. A thermoöltözetet leváltotta az eggyel könnyebb ruházat, amit hetek óta nem volt módom viselni - most otthon mindenki engem irigyel! :-) Gyenge a szél. de legalább át tudom nézni a hajót és az apró szerelésekre is jut idő, mielőtt újra keménnyé válna a helyzet. Ami a helyezésemet illeti, az maximális elégedettségre ad okot.

 Tanguy De Lamotte: rossz hírem van. Lendületes éjszakát követően baljós érzéssel keltem. Nem hallottam semmi különöset, de éreztem, hogy valami baj van. Kinéztem az ablakon, de a köd miatt nem láttam a genakkert. Kimentem, és akkor realizáltam, hogy nagyobb a probléma: elszakadt a felhúzója, és a hajó maga mellett vontatta. A fedélzetre húzni, majd elpakolni a rekeszébe két órámba telt. Átnéztem, kicsit elszakadt, de használható. Szerencsére nem tett kárt az éppen szolgálatban lévő  hidrogenerátorban. A manőver idejére szélbe álltam, de akkor meg a hullámzásban eltört a grósz első reffjének pumpája, beletépve a vitorlába. Az is javítható, de amíg nincs kész, marad a csökkentett felület. Valaminek kellett történnie, különben miről maradt volna emlékezetes a Déli-óceán?

 

VG_daily_0109_01.jpg

  

 Szerdán, hajnali 02:05-kor (UTC) Mike Golding elérte a Horn-fok vonalát, és ellentétben a korábban ideérőkkel, pazar időjárásban volt része. Számmisztikusok maguk alá fognak pisilni a gyönyörűségtől, ugyanis hatodszor kerülte a híres földrajzi objektumot (háromszor mindkét irányból), mindezt hatodik helyen vitorlázva: valószínűleg korábban is mindig volt errefelé sodródó jég, de nem érzékeltük, áldott tudatlanságban hajóztunk tova. A nyomkövető rendszernek köszönhetően most jobban figyelünk, cserébe idegességből is több jut.

 Jean-Pierre Dick hosszú magány után ellenfelet kaphat, a tőle nyugatra haladó Alex Thomson-nak az előrejelzések szerint ideálisabb szélszöge lesz a következő napokban, így a 157 mérföld különbség rendesen lecsökkenhet. Golding után Dominique Wavre (Mirabaud) következett, 10:18-kor (UTC) kilencedszer hagyta maga mögött a Horn-fokot.

 


Day 60 highlights by VendeeGlobeTV

   

 Emmanuel Petit (egykori válogatott futballista): nem értek ehhez a sporthoz, de a mobiltelefonos applikáció segítségével követem a versenyt, és nagyon élvezem. Manapság sokminden szól csak az üzletről és a pénzről, igazi felüdülés a vitorlázásra tekinteni, figyelni a Vendée Globe hőseit. Láthatjuk, milyen erős is az ember, milyen bátrak és elszántak a szkipperek. A focisták a közelükbe sem érnek.

 Jean Le Cam: az elmúlt 24 órában csak szélsőséges helyzetek voltak. A Staten-sziget és Dél-Amerika között haladtam el, először sima vízen, 26 csomóval (4 csomós áramlés segített), aztán totál szélcsend következett. Csak ma reggel kezdett újra fújni a szél. Nem valószínű, hogy utolérem az Ángilust (ez Alex Thomson-ra vonatkozik - iSail), bár igazából mindegy, mert nem rá figyelek, próbálok befelé koncentrálni. Ha esély adódik, azt kihasználom, naná, de nem gyötröm magam miatta. Aludtam két órát, ami vajmi kevés a Csendes-óceánon töltött utolsó kettő naphoz képest. 150 mérföldem van a Falkland-szigetekig, ha azokon túl leszek, talán jut több pihenés. De legalább melegszik az idő!

 Bernard Stamm egy csendes öbölben horgonyozva kapott 30 liter üzemanyagot. Ennek köszönhetően be tudta indítani a motorját, és miután kellőképp feltöltötte az akkumulátorait, képessé vált normálisan kommunikálni a külvilággal. Így esett, hogy 05:11-kor (UTC) értesítette a Rendezőséget, miszerint visszalép a 2012-13-as Vendée Globe-tól. Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy innentől nyaralás következik, a svájci hajós vitorlázva kíván visszatérni Les Sables D'Olonne-ba, mégpedig mihamarabb.

 


Day 61 highlights by VendeeGlobeTV

  

 Az élen tovább zsugorodott a távolság az első helyen haladó Francois Gabart és a negyedik Alex Thomson között. Utóbbi továbbra is a parttal párhuzamosan menetel észak-északkelet felé (körülbelül raumban, 350 mérföldet teljesítve a legutóbbi 24 órában), míg a Gabart - Le Cléac'h - Dick trió tisztán északkeletnek tart (kreuz - félszél, 237 - 246 - 320).

 Szerdáról csütörtökre Arnaud Boissiéres (Akena Verandas), majd Javier Sansó is vette a Horn-fokot (21:35 és 00:55 UTC). A francia vitorlázó ráadásul nem sokkal ezután egy utasszállító hajóval is összefutott, a legénységgel folytatott rádióbeszélgetését kihangosították az egész fedélzeten: elmondták, hogy a fedélzeten van medence, két bár, éjszakai klub és sok egyéb. Nekem meg egy fájó seggem, és semmi közös témám velük. Felüdülés volt ugyanakkor, hogy tudtak a Vendée Globe-ról, még a nevem sem volt ismeretlen nekik. Jó utat kívántak, aztán kürtöltek egyet. Biztos vagyok benne, hogy az utasoktól felárat kérnek majd ezért a programért! :-)

  

VG_daily_0110_01.jpg

 

 Ha az egész mezőnyt tekintjük, már megint Alessandro di Benedetto (Team Plastique) volt a leggyorsabb a reggel hét órás jelentés előtti 24 órában, 386 mérföldjének köszönhetően már "csak" 2340 van a Horn-fokig.

 Legfrissebb pozíciók:

 - élmezőny

 

VG_positions_0110_1000_leaders.jpg 

 - a mostanra szétesett "busz":

 

VG_positions_0110_1000_bus.jpg 

 - a hátsó szekció:

 

VG_positions_0110_1000_back.jpg

  

 Folyamatosan frissülő képgaléria a Facebook-oldalunkon - követni ér!

 

 (fotó: 1: Alessandro di Benedetto; 2: Bertrand De Broc; 3: Tanguy De Lamotte)

 (forrás: vendeeglobe.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr895006285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spray 2013.01.10. 15:10:50

Végre Magyarul a Vendée Globe-rol
Ugy tudom a Svájcit már kizárták elöbb az UjZelandi kaland után

isail · http://isail.blog.hu 2013.01.11. 12:17:11

@spray: jó, hogy jöttél, mi már a rajt óta nyomjuk. :-)

Stamm-mal kapcsolatban: kióvták, de aztán az ügye újranyitását kérte, ami meg is történt. Utána csend volt.
süti beállítások módosítása