Leo Sampson nem akarta megváltani a fából készült hajók építésének világát, de az elmúlt négy év alatt a szakma legendájává nőtte ki magát.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-00.jpg

Sampson a húszas évei elején egy hajógyárban dolgozott Bristolban, hogy tanulhasson és vízre szállhasson. A fizetségen felül olyan tudásra tett szert, ami elég magabiztosságot adott neki ahhoz, hogy megvásárolja a Loremát, egy 25 láb hosszú, fából készült Folkboatot. Felújítását követően 2015-ben motor nélkül, egyedül és GPS nélkül átvitorlázta vele az Atlanti-óceánt. A Martinique-i partraszállás után Leo és a Lorema végül eljutott Antiguára, a Classic Yacht Regattára. A flottában a Folkboat törpének számított a vízen, de a díjátadóra óriássá vált. Az osztály első helyét szerezte meg, büszke tulajdonosa pedig az év legjobb fiatal szkippere lett. Sampson következő lehetősége a Sincerity - egy 1920-as években épült 90 láb hosszú fa ketch - kormányánál kínálkozott. A hajóval és legénységével Nyugat-Indiából Európába vitorlázott, majd visszarepült a Karib-tengerre, ahol a 65 tonnás, háromárbocos Adix nevű szkúner fedélzetére szerződöt. A Classic Boat magazin – elismerve számos eredményét - neki ítélte a 2016-os év vitorlázója címet.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-01.jpg

Az Adix fedélzetén zajló élet aztán csak addig kötötte le Sampson figyelmét, amíg nem hallott egy öreg, erősen leromlott álapotú hajóról. A Tally Ho, a 48 láb hosszú, Albert Strange által tervezett gaffos kutter az oregoni partvidék egyik hajógyárában várta megmentőjét. A tervező hajóinak komoly kultusza van, a köré szerveződött közösség Albert Strange Society néven ismert. A tagok keresték azt a személyt, aki hajlandó letenni 1 dollárt azért, hogy megmentse az 1927-es Fastnet Race győztesét. Az 1910-ben épült hajótest és fedélzet kivételével semmi más nem volt benne az árban. Kora, előrehaladott rothadása és a túl sok átalakítás alapján a Tally Ho-ra máglyahalál várt - egészen addig, amíg Leo Sampson el nem utazott Oregonba, ahol találkozott a jövőjével.

Átadta az 1 dollárt, és az Albert Strange Society tagjai összefogtak, hogy a Tally Ho-t Washington államba szállítsák, ahol Sequimben, egy farmon kapott helyet, egy ház és egy műhely mellett. Itt felajánlották Leónak, hogy használja a műhelyt és mindent, ami benne van – ez minden hajóépítő álma. Azonnal munkához látott, takarított, rendet rakott és azt is kitalálta, hogyan dokumentálja a történetet, amelyet megalkotni készült.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-02.jpg

Az első Sampson Boat Company YouTube-videó, amely 2017 júniusában jelent meg, igen rövid. Azt mutatja be, amint Leo az oregoni Brookingsba utazik a család egyik barátjával, hogy felmérje a hajót és megpecsételje az üzletet. Ez a négy perces darab lett az első epizód egy olyan sorozatban, amelyet ma már százezrek néznek. Az egyik Tally Ho-követő figyelmeztető hozzászólást hagyott alatta: „VIGYÁZAT, ADDIKTÍV!!! Nagyszerű történet, nagyszerű operatőri munka, nagyszerű zene, nagyszerű emberek és egy igazán klassz arapapagáj.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-06.jpg

Reggel került elém a videó, és a közeljövőre vonatkozó minden tervemet elvetettem. Szóval csak óvatosan...” Egy másik néző ezt írta: „Véletlenül belebotlottam egy Sampson-klipbe, és azonnal végem lett. Három napja nézem epizódról-epizódra! A családom egész hétvégén nem látott, azt hiszik, elmentem a városból. Rákattantam!” A videók egyre hosszabbak lettek, és mindegyik megsokszorozta a Tally Ho rajongótáborát. Leo pedig nem rest minden egyes rész végén köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik pénzt, anyagokat és időt adományoznak a projektnek. (A Sampson Boat Company YouTube-csatornájának jelenleg majdnem 450 ezer feliratkozója van.)

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-03.jpg

Az őrület fokozására a Sampson Boatbuilding Facebook-oldalán, ahol több mint 29 000 követő gyűlt már össze, rögtönzött vitákat indítanak faanyagválasztástól, rögzítési lehetőségektől, technikai megoldásokról és a hajóépítés művészetéről. A legnagyobb hullámokat az az epizód keltette, amelyből kiderült, a helyi megyei önkormányzat a projekt leállításával fenyegetőzött. Leo bejelentése nyomán a támogatók jogi tanácsokkal, adományokkal, a megyének írt levelekkel igyekeztek segíteni, mindezt annak érdekében, hogy a Tally Ho végig a helyén maradhasson. Végül Leo vette át a parancsnokságot, és egyezséget kötött a megyével. A hajó a helyén marad, amíg megfelelően elő nem készítik, hogy a közeli Port Townsendbe szállítsák, ahol befejezik a munkát, majd vízre bocsátják.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-04.jpg

Minden epizódnak van cselekménye, megoldandó problémája, tanulságai, valamint útmutatásai a famegmunkálás és a hajóépítés művészetéről. 2018 elején Leo elutazott a messzi délre, hogy fehér tölgyet válasszon és segítsen a marásában. Később a kültéri fészerrel kapcsolatos problémákba ütközött, amelyek mérnökök és tervezők beavatkozását igényelték. A 41. epizódban egy új amerikai vízumot ünneplünk, amely megszabadítja Leót attól, hogy gyakran kelljen az Egyesült Királyságba vagy Kanadába utaznia. A kéthavonta közzétett videókban mindig új szereplők tűnnek fel. Az egyéni önkéntesektől a kisebb csapatokig terjed a skála, akik megjelennek a mentorálásért és a lehetőségért, hogy tanulhassanak a mestertől, akivé Leo vált.

A Tally Ho csapata már javában készül a hajóval a Port Townsendbe tartó nagy vonulásra. Amint ott felállítják, megépítik a belső teret, beszerelik a motort, befejezik a rendszereket, a felszerelést és a vitorlákat. És aztán…

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hajofelujitas-a-vilag-legszerencsesebb-hajoja-tally-ho-leo-sampson-05.jpg

  

Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!

  

fotók: sampsonboat.co.uk, marineindustrynews.co.uk, youtube.com, floatmagazin.de, afloat.ie

(innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr3518122564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.05.12. 18:50:41

Köszönöm!
Tetszett!
süti beállítások módosítása