Fabrice Amedeo lényegében már feladta a Route du Rhum – Destination Guadeloupe szólóvitorlás versenyt vízszivárgás miatt, amikor a portugáliai Cascais felé tartva vasárnap robbanás történt a Nexans - Art & Fenêtres nevű hajóján, és tűz ütött ki a fedélzeten.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-szolovitorlazas-hirek-route-du-rhum-sullyedes-fabrice-amedeo-00.jpg

Amedeo kénytelen volt elhagyni az IMOCA60-ast, amely elsüllyedt. A mentési műveleteket azonnal megkezdték. A Route du Rhum - Destination Guadeloupe versenyigazgatósága által riasztott portugál tengeri mentőszolgálat felvette a kapcsolatot a baleset környezetében tartózkodó hajókkal. A MAERSK BRIDA teherhajó megváltoztatta útirányát, és 14:32 UTC-kor sikeres mentési műveletet hajtott végre. A vitorlázót biztonságba helyezték a fedélzeten, a tervek szerint ma (kedden) rakják partra Ponta Delgada (São Miguel, Azori-szigetek) kikötőjében.

A 42 éves, újságíróból lett óceáni versenyző így számolt be a vele történtekről, még hétfőn:

Üdvözlök mindenkit! Biztonságban vagyok egy teherhajón, amely holnap reggel kitesz az Azori-szigeteken. Az Imoca Nexans - Art et Fenêtres nevű hajóm a szemem láttára süllyedt el, és vele tartott a tenger mélyére minden álmom is.

Vasárnap reggel: a fedélzeten minden rendben, a verseny nagyszerű. A hajó magabiztosan repül a viharos szélben, de nagyok a hullámok. Aztán a ballaszttartályom felrobbant az egyiken, és több száz liter víz árasztotta el a hajó belsejét. A biztonság kedvéért megálltam, igyekeztem minél gyorsabban kiszivattyúzni a sós lét. De sajnos elkéstem, amint az akkumulátorok víz alá kerültek, odalett az áramellátásom. Ha nincs áram, semmi sincs: se autopilot, se számítógép, se semmilyen elektronika. A csapattal konzultálva úgy döntöttem, hogy megcélzom Cascais-t (Portugália), ahova a lehető legóvatosabban jutok majd el.

Vasárnap délután: füst a hajón, bevetettem a tűzoltó készüléket, felvettem a túlélőruhát, riasztottam a versenyigazgatót, aki felém irányította az egyik versenytársamat, hogy szükség esetén segítsen nekem. A füst eltűnt, úgy döntöttem, folytatom az utamat Cascais felé, összetalálkoztam az ide irányított James Haraydával (Gentoo), megköszöntem neki, hogy jött. Teljesen kiszárítottam a hajó belsejét, és felkészültem a további nehézségekre. Tegnap éjjel két órát aludtam, hogy kiheverjem a sokkot és pihenjek egy kicsit, majd 6 órát kormányoztam. Jött újabb 2 óra 30 perc szieszta, majd 7 óra a kormánynál.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-szolovitorlazas-hirek-route-du-rhum-sullyedes-fabrice-amedeo-01.jpg

Röviddel 12:30 után ismét füst a fedélzeten, amit már egy robbanás követett. A falat tapogatva bekúsztam a kabinba, és sikerült megint magamra húznom a túlélőruhát. Az alapvető holmikat tartalmazó táska (grab bag) a kokpitban maradt. De a jegygyűrűm megvan. Hiába nyomtam a tűzoltó készülék karját, nem történt semmi. És a füst nem fehér volt, mint előző nap, hanem sárga. A kokpit megtelt a sárga füsttel, a hajót beterítő permet olyan hangot adott, mint amikor víz fröccsen a forró olajba.  Ezen a ponton rájöttem, hogy muszáj elhagynom a hajót. Erről értesítettem a csapatomat, amikor befejeztük a beszélgetést, a hajó hátsó részénél álltam, készen arra, hogy elhagyjam azt. Hirtelen lángcsóva tört elő a kabinból, ami a kokpitot is megtöltötte. Még a szememet sem tudtam kinyitni, annyira sütött, de így is sikerült a mentőcsónakot a vízbe löknöm, és utána ugranom.

Normális esetben a mentőtutajt a hajóhoz tartó kötélnek ilyenkor el kell engednie, de az enyém nem tette. A hajót lökdösték a hullámok, és maga után vonszolta a tutajt, ami kezdett megtelni vízzel. Sikerült bemásznom, és átvennem az irányítást. Azt mondtam magamnak: ha élni akarsz, van néhány másodperced, hogy megtaláld a kést, és elvágd a kötelet. Az IMOCA magához húzott, a hullámok is felé lökdöstek, veszélyesen közel. Végül megtaláltam a kést, és elvágtam a szíjat. A tutajomat elkezdte sodorni a szél, egymás mellett haladtunk a lángokban álló hajóval. 30 percbe telt, mire a bárka elsüllyedt, közben végig beszéltem hozzá. Megköszöntem az eddigi közös élményeket, és felidéztem, hogy két év múlva együtt akartuk megkerülni a Földet.

Aztán átmentem szervezőbe. Azaz átmentem volna. A tutaj tele volt vízzel, amit viszont a műholdas telefon nem szeret, így beadta a kulcsot. Akkor épp tehát senkivel nem tudtam közölni, hogy a hajó elsüllyedt, én pedig átszálltam a tutajba. Ám ha aktiválom az IMOCA jeladóját, amit magammal tudtam hozni, és beindítom a mentőtutajon lévő jeladót, akkor tudomásukra jut a dolog. Amikor ezzel megvoltam, mericske után néztem, de nem leltem. Az elemeket tartó műanyag doboz viszont kapóra jött, azzal mertem ki a vizet a tutajból, aztán megkezdődött a várakozás. A tutaj végébe helyezkedtem, hogy ne boruljon fel a hullámokon, számba vettem a felszerelést, felkészültem az elkövetkezőkre. Összeszedtem a jelzőrakétákat, nyakamba akasztottam a VHF-et, eltelt három-négy óra, közben meglepően nyugodt voltam. A tutaj rendszeresen megtelt vízzel az enyhén megtörő hullámoktól, de biztonságban érzem magam. Tudtam azonban, hogy messze még a vége.

Azért, hogy kíméljem az akkumulátorokat, csak 30 percenként indítottam MAYDAY hívást a VHF-rádión, ami a csapatvezetőm, Éric rögtönzött tanácsát követve lett a vészfelszerelésem része, mielőtt elhagyni kényszerültem a hajót. Így a tutaj akkumulátorait eltehettem későbbre.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-szolovitorlazas-hirek-route-du-rhum-sullyedes-fabrice-amedeo-04.jpg

Végre válasz érkezett a rádión, az ismeretlen hang közölte, hogy teherhajója 6 mérföldre van tőlem, hamarosan megérkezik hozzám. Megnyugodtam, bár az még nem volt világos, hogyan fogok felszállni egy ilyen óriásra ilyen hullámos vízen. Onnantól folyamatosan kapcsolatban voltunk a VHF-en a kapitánnyal, aki nem látott engem: a hullámok nagyok, a Nap fénye csillogott a vízen, én pedig egy apró narancssárga pont voltam. Korábban azt mondta nekem: „azért vagy életben, mert elárultad, hogy körülbelül 2 mérföldre vagy a jobb oldalamtól”.

Körülbelül két mérföldre a jobb oldalamtól… fellőttem egy vészjelzőt. Megláttak. Elvesztettek. Kilőttem egy másodikat. Megláttak, befogtak. Próbáltak megközelíteni, nem sikerült. Ugyanakkor lenyűgöző volt a felfújható csónakkal néhány méterre lenni attól az acélóriástól. Bocsánatot kértek a VHF-en, és újra nekifutottak. Ahogy elhaladtak mellettem, a hullámok egyre nőttek, a tutaj megtelt vízzel. A szél felőli oldalamra helyezkedtek, pár méterre tőlem, felém sodródtak. A monstrum kicsit elsimította a tengert, és magához húzott. A tutaj végigsodródott a hajótest mentén, ha ezen a ponton valami közbejött volna, gyorsan nagy slamasztikában találtam volna magam. A legénység köteleket dobált le a fedélzetről, de egyet sem tudtam elkapni. Aztán mégis sikerült, a hajó orrának közelében. Kiélezett helyzet volt, ahol egy hajszál választotta el a kudarcot a sikertől, a drámát a túléléstől. A legénység egy leeresztett lépcső közelébe húzott, a hullámok hátán hol a lépcső tetejénél, hol öt méterrel alatta találtam magam. Ez volt az utolsó próbatétel. Ha a mentőtutaj a lépcső alá kerül, akkor kilukad, és én a vízbe esem. Elsőre nem éreztem, hogy jó lenne, de amikor a második hullámmal felemelkedtem, felugrottam a lépcsőre, ahol egy sisakos férfi ölelt magához. Felmásztam a fedélzetre.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-szolovitorlazas-hirek-route-du-rhum-sullyedes-fabrice-amedeo-02.jpg

Körülbelül húsz fős legénység fogadott, teljes volt az őrület. Megöleltek, gratuláltak. Szusszanni sem volt időm, már becipeltek egy szobába, a túlélőruhát sem vettem le. „De hiszen száraz vagy!” Ja kérem, a versenyhajókon jó a felszerelés…

Lezuhanyoztam, felvettem egy legénységi ruhát, és akkor, ott a teherhajó fedélzetén remegni kezdtek a lábaim. Az adrenalinszintem az egekbe szökött, és csodáltam azt az állatias képességet, amivel az emberek képesek kezelni egy ilyen helyzetet. Aztán rájöttem, hogy mi a helyzet. A halál nem akart ma engem, vagy inkább az élet nem akarta, hogy elhagyjam. Összetörtem, ugyanakkor a legboldogabb ember voltam, mert ma este a feleségem és a lányaim nem sírva fekszenek le.

Utólag a kapitány és az első tiszt bevallották, hogy nekik is remegett a lábuk.

Ez a kaland semmiben sem változtatta meg a munkám és az óceán iránt érzett szenvedélyemet. Szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak, a Route du Rhum - Destination Guadeloupe versenyigazgatóságának, a mentőcsapatoknak, akik azon dolgoztak, hogy ez a mentőakció sikerrel járjon.

Köszönöm a partnereim, támogatóim bizalmát! Vissza fogok térni. Vissza fogunk térni.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-szolovitorlazas-hirek-route-du-rhum-sullyedes-fabrice-amedeo-03.jpg

És köszönöm az sorsnak, hogy felajánlott nekem egy új életet. Ma minden sokkal intenzívebb: a reggeli tea íze, a legénység kedvessége, az óceán megnyugtató fényei és az Azori-szigetek élővilága.

Fabrice Amedeo és a Nexans - Art & Fenêtres itt még teljes pompájában:

(innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr9317979392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása