Élen az esélyes és az újonc - X40, Act 1
2012.02.29. 16:07
Tegnap kezdetét vette az Extreme Sailing Series idei szezonja, ráadásul mindjárt hat futammal.
Azért ha nem szaladunk ennyire előre, még vesztegethetünk pár szót a hétfőre is, amikor együtt edzett az egész mezőny. Bő három órát küzdöttek egymással a csapatok, lényegében egy versenynapnyi mozgással. Helyi emberünk mérlege az edzés végeztével: a látottak alapján a favorit az egyértelmű dominanciát mutató The Wave csapat, sebességfölényük óriási a mezőny többi tagjához képest. A kifújt 2-3-as szélben jól rajtoltak és az oldalt is rendre jól választották meg. A második helyre az Oman Air csapatát jósoltam volna, azután GAC, Red Bull, Alinghi, akik picit kiegyensúlyozatlan teljesítményt mutattak, majd Rothschild és a többiek.
És akkor kedden kezdetét vette a verseny, melynek során a parttól távolabb, némiképp "offshore" jelleggel folyt a harc. Az első futam a The Wave, Muscat-é, a 6-10 csomós szélben nem volt nagy kihívás a vitorlázás. A második és harmadik futamban egyértelmű Groupe Edmond de Rotschild fölény mutatkozott, majd a negyedik menetben jött a "dráma": az idén bemutatkozó Oman Air ötödik embere, Max Bulger túllépte a hajó kereteit. Szerencsére gyorsan be tudták gyűjteni, megmaradtak vezető pozícióban, és nyertek. Morgan Larson, szkipper: valahogy belekapaszkodott a kormányba! Nagyon sokszor láttam már hajóból kiesni embert, de ahogy ő megtartotta magát - nos, az lenyűgözött.
Azért ez némileg rácáfolt a tegnap látottak alapján felállított erősorrendre. A megrendezett 6 futamból az elsőt a Wave óriási fölénnyel nyerte ugyan, de azután kétszer betliztek. A következő két futamban ismét sokáig voltak vezető pozícióban, de a befejezés egyszer sem sikerült jól (két második). A legnagyobb meglepetést a Rothschild csapat szolgáltatta, akik, ha jó rajtot vettek, verhetetlennek bizonyultak. Ugyan még nem tetemes az előnyük, de a mai napon mutatottak alapján egyértelműen bennük van akár egy összesített győzelem lehetősége is. Közel hasonló, kiegyensúlyozott vitorlázást mutatott be a remekül debütáló Morgan Larsonnal az Oman Air csapat.
Az Alinghi csalódást okozó vitorlázást mutatott be, egy korai rajttal megfűszerezve (4. futam). Közepes rajtok után eleinte inkább picit kapkodva vitorláztak, később nyugodtabban, de nem eredményesebben. Hagara a Red Bullal szintén sok hibával vitorlázott, köztük az 5. futamban egy akkorával, amit nem is nagyon értek, ezen a szinten hogyan lehet elkövetni. Biztos második pozícióból balra indult az első hátszélszakasz után, holott a rajt előtt be is mondták rádión a pályamódosítást, tekintettel a jobbra ellengő szél miatt. (Minden hajón van rádió, ráadásul két Red Bullos csapattaggal együtt néztem az eseményeket és rákérdezve megerősítették ezt.) Kétség nem fért hozzá, hogy harmadiknak futnak be. Még a Red Bullos srácok reménykedtek picit, de később be kellett látniuk, hogy ez bizony elhibázott taktika volt.
Bár jelenleg „csak” a harmadik helyen állnak, az én titkos favoritom a GAC Pindar csapat a mai teljesítményük alapján. Kiegyensúlyozott vitorlázást és néhány briliáns manővert mutattak be. Többek között a Wave csapat 5. futamban elért 2. helye is a GAC egy tökéletes ütemben elvégzett halzolásának volt köszönhető, mellyel az utolsó hátszélszakasz felétől szinte végig zavart szélben tarthatta a Wave-et és fölötte elvitorlázva, majd lassan beejtve elé megnyerte a futamot.
Az állás:
1. Groupe Edmond de Rothschild (FRA) Pierre Pennec, Jean-Christophe Mourniac, Hervé Cunningham, Bernard Labro, Adeline Chatenet 36 pont
2. Oman Air (OMA) Morgan Larson, Will Howden ,Charlie Ogletree, Nasser Al Mashari, Max Bulger 36 pont
3. GAC Pindar (GBR) Ian Williams, Mark Ivey, Mark Bulkeley, Adam Piggot, Andrew Walsh 34 pont
4. The Wave, Muscat (OMA) Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hashim Al Rashdi, Rachel Williamson 30 pont
5. Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Graeme Spence, Pierre Le Clainche 26 pont
6. ZouLou (FRA) Loick Peyron, Philippe Mourniac, Jean-Sébastien Ponce, Bruno Jeanjean, Antoine Joubert 22 pont
7. Alinghi (SUI), Ernesto Bertarelli, Tanguy Cariou, Nils Frei, Yves Detrey, Pierre-Yves Jorand 17 pont
8. Team Trifork (DEN) Jes Gram-Hansen, Rasmus Kostner, Pete Cumming, Simon Hiscocks, Jonas Hviid 15 pont
Ian Williams, szkipper, Team GAC Pindar: eredeti tervünk az volt, hogy megpróbálunk a legjobb három közé beférkőzni, most épp ott vagyunk, ráadásul nem sokkal lemaradva a vezető csapatoktól. Idén jobban sikerült a felkészülés, mint tavaly, a hajó jobb állapotban van és a legénység is tudott rendesen edzeni, így aztán nyugodtabban vághattunk neki az évnek. Hosszú távon nem szeretnénk ötödiknél rosszabb helyet menni egyszer sem - az már elég sok fejlődést mutatna.
(fotók: Lloyd images)
(forrás: extresailingseries.com és AD)
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: katamarán Ian Williams GAC Pindar Alinghi Extreme Sailing Series Extreme40 The Wave Oman Air Morgan Larson Roman Hagara Omán Muscat Groupe Edmond de Rotschild Red Bull
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.