Mivel biztonsági megfontolások alapján az Abu-Dhabiból a kínai Sanya városáig tartó részt is ketté szedték, és az első mindössze 106 mérföld hosszú volt, a csapatok a szombat 11 órás rajt után pár órával már célba is értek. A kormányosok pedig rögtön a célba érkezést követően értékeltek.

 

 A sors fintora, hogy hiába vezetett 104 mérföldön keresztül a Telefónica, az utolsó két mérföldön szépen átalakult a sorrend. Ha visszatekintünk a délelőttre, 18 csomóig frissülő szélben sima jobbcsapásos félszeles rajtot látunk (fentről lefelé: Camper, Telefónica, Abu-Dhabi, Puma, Groupama), amit egy oda-vissza szakasz (Telefónica, Camper, Groupama, Puma, Abu-Dhabi, majd egy háromszög követ (ennek első részén második helyre küzdötte fel magát az Ab-Dhabi), és azután a mezőny kelet felé indul. Ekkor ugrik le az Abu-Dhabi fedélzetéről két utas, az angol krikett büszkeségei: Graeme Swan és Alistair Cook.

 

VOR_leg3part1_ADORjump.jpg

 

 Pontszámítás felől nézve talán nem annyira kritikus a helyzet, a szakaszért kapható mennyiség 20%-át lehetett itt begyűjteni, az első hat pontot kapott, majd a soron következők mindig eggyel kevesebbet.

 Itt térünk vissza arra a bizonyos fintorra, és átadjuk a szót Ian Walkernek, az Abu-Dhabi szkiperének: furcsa egy verseny volt a mai, de azt hiszen Jules Salter remek munkát végzett a bójavonalak bemondásával és a megfelelő vitorlák kiválasztásával. Hajókezelésünk jó volt, ahogy mindig, a sikert nem a rajtunknak, sokkal inkább az utolsó részen nyújtott teljesítményünknek tudom be. Jó nap volt. Jó két nap volt (pénteken megnyerték a kikötői versenyt is - iSail)! Azt hiszem, amikor fél órával a befutó előtt a Telefónica halzolt, és látszott, milyen közel vagyunk hozzájuk, megéreztük, hogy gyorsak vagyunk, és elkaphatjuk őket. Aztán szépen átmentünk fölöttük, a Puma pedig mögöttünk maradt. A szkipperek régóta mondják, de most már mindenki láthatja, hogy van öt jó hajó öt jó csapattal, és bárki könnyen az utolsó helyen találhatja magát. Bárki azt hihette, hogy a Telefónica megnyeri ezt a sprintet, hiszen nagy volt az előnyük. De ennyire persze nem egyszerű, hiszen kiváló vitorlázók jönnek mögötted is, és elég nekik egy kis hibád is, hogy lehagyjanak. Korábban eszközöltünk néhány apró változtatást. Átbeszéltük, hogyan érdemes vinni a hajót, figyeltük az adatokat, beszéltünk a tervezővel, és azt hiszem, nyilvánvalóvá tettük, hogy kis módosításoknak is nagy hatása lehet a sebességre. Abu-Dhabiba ötödikként érkezni csalódás volt, a pihenő viszont feldobott minket, aztán ez a két győzelem - nem is lehetnék boldogabb! Az összetett verseny szempontjából a szakasz második fele lesz igazán fontos, úgyhogy bármennyire is fel vagyunk dobva az itteni sikereink és a megálló hangulata miatt, most már elkezdünk a ránk váró feladatokra koncentrálni. De előtte még mindenki kap egy kis kimenőt.

 Ken Read, Puma: bőszélben gyorsak vagyunk, úgy látszik, beváltak a trükkjeink. A part menti pályán nem csillogtunk, de a futtatott menet már a szán íze szerint alakult. A hosszú menetben a pálya jó oldalát választottuk. Hogy mivel varázsoltunk? Vitorlákkal, hajóval, sokmindennel. Az ilyen versenyeknek ez a titka: minden megállót ki kell használni, és gyorsabbá tenni a hajót, és nekünk most volt az első rendes lehetőségünk. És megnyugtató, hogy tényleg jobbak lettünk. A pályán mutatott agresszív magatartás frusztrációból vagy öntudatosságból fakad-e? Valószínűleg mindkettőből, de kicsit több az előbbiből - főleg ma. Az első részre rossz vitorlát választottunk, így már az elején lemaradtunk, ami nem jó. Aztán lehagytuk a Groupama-t, próbáltak visszavágni, ezt akartam kivédeni. Így van ez futam közben, semmi személyes, csak mindenki védi a pozícióját. Most a srácok jó része haza megy, páran maradnak a hajóval, reméljük rendben eléri a biztonságos kikötőt.

 

VOR_leg3part1_Pumafinish.jpg

 

 Chris Nicholson, Camper: hát nem ilyen eredményt akartunk, az biztos. Változtattunk pár dolgon, és a számok alapján ejtett menetben gyorsabbak voltunk, mint Abu-Dhabi-ba menet, de úgy tűnik ez sem elég. Ahogy élesedett, jobban mentünk, de sajnos rendszerint olyan irányokba haladunk, amik a többieknek kedveznek. Ki kell várnunk az alkalmas pillanatot, és a következő etap ilyen lehet, mert úgy fest, sokat kell majd cirkálni. Más hajók épp csak egy kicsit voltak fürgébbek. Néztük őket figyelmesen, aztán magunkat is, de nem láttunk különbségeket, úgyhogy valószínűleg a hajótest formája lesz a kulcs. A ránk váró maradék mérföldek pedig már most adnak elég feladatot: mind időjárásilag, mind földrajzilag nehéz terep vár ránk. Nem hiszem, hogy a hajósebességen fog múlni, sokkal inkább azon, hogy az ember okosan csinálja, amit csinál, egyben tartja a hajót és jó útvonalat választ.

 Iker Martinez, Telefónica: meglehetősen gyors menet volt. Rövid pályával kezdtünk, aztán több mint három órán keresztül 20 csomóval rohantunk. Aztán jó, ha 10 mérföldet kellett bőszélben menni. Vezető pozícióban vettük az utolsó jelet, de aztán akadt néhány probléma, például az egyik vitorlánk belelógott a vízbe, és le kellett lassítanunk, hogy kiszedjük. A többiek pedig olyan gyorsan jöttek, hogy elvesztettük a helyünket. Aztán már hiába zárkóztunk fel, csak mögöttük értünk célba. Fájdalmas volt nézni, ahogy mennek előttünk - de hát megtörténik néha az ilyesmi. Az a terv, hogy ne legyen semmiféle problémánk, de ezt nehéz megvalósítani. Most ugyanis két nagy hajó között állunk, onnan egy óra múlva ki kell keverednünk, aztán reggel nyolckor ismét mozgatni a gépet. Sok bonyolult manőver, a test bármikor megsérülhet, ezt mindenképp el kell kerülni, és gond nélkül bedaruzni. Ez most a legfontosabb.

 Franck Cammas, Groupama: jobbra számítottunk. Másodikak akartunk lenni, úgyhogy nem akkora a veszteség, csak hát rosszul reagáltunk le egy szélfordulót a vége felé. Korai halz, lassú manőver. Az összetett szempontjából sem tragikus a helyzet, mert az előttünk lévők mögöttünk végeztek. Szóval nem épp a legjobb, de nem is a legrosszabb. Ismét el kell mondanom, hogy nagyon jó fej-fej mellett vitorlázni. Sokat fejlődtünk vitorlaválasztásban, és bár hibáztunk párat, most már jobban ismerjük a hajót. Elégedettek vagyunk a sebességünkkel - pláne bőszélben, de persze a Telefónica lassúsága is kellett a sikerhez. Jó volt megelőzni őket. Az utolsó jel utáni halz? Hat perccel a layline előtt csináltuk meg, mert hátra volt még 40 percnyi menet jobbcsapáson, és nem akartuk azt a kockázatot vállalni, hogy kiszorulunk a pályáról. A Puma és az Abu-Dhabi vállalta ezt, és hát az volt a jó döntés, jöttek a határon. A Telefónica előttünk alattunk haladt, furcsán lassan. Látszott, hogy azok ott ketten más szélben haladnak, és világossá volt számunkra, hogy mindenképp elénk kerülnek, így a spanyolokra koncentráltunk. És szerencsére nem volt nehéz dolgunk, mert egyszerűen gyorsabbak voltunk.

 

Az összetett állása:

1. Telefónica, 71 pont

2. CAMPER with emirates Team New Zealand, 64

3. Groupama Sailing Team, 51

4. PUMA Ocean Racing Powered by BERG, 36

5. Abu Dhabi Ocean Racing, 31

6. Team Sanya, 4*

 

* ha (többé-kevésbé) versenyüzemmódban befejezik a második szakasz első részét, akkor a következő pontokat még megkapják: négyet azért a szakaszért, egyet a második szakasz második részéért és kettőt az Abu-Dhabi kikötői futamért.

 (Furcsa? Kicsit, talán... iSail)

 

(fotók: Ian Roman)

(forrás: volvooceanrace.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr93570997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2012.01.18. 11:48:41

Az angolok Pakisztánnal játszanak az Emirátusokban (napjainkban éppen Dubajban), azért voltak ott Swannék. (Most éppen kapaszkodnak vissza az elcseszett első nap után.) Cook a tavalyi év legjobb angol teszt krikettjátékosa, Swann pedig az egyik legjobb csavart dobója.

isail · http://isail.blog.hu 2012.01.19. 11:31:35

Köszönjük a kimerítő magyarázatot! Így már világos, hogy került a csizma az asztalra.
süti beállítások módosítása