Transfusion - Farr40 világbajnokság
2011.02.28. 13:59
Az ausztrálok szépen behúzták azt, amit tavaly nem sikerült. Ebben valószínűleg komoly segítséget jelentett John Kostecki, aki taktikusként volt jelen a hajón.
Pedig két futammal a vége előtt még a Nerone vezetett. Igaz, csak egy ponttal, ám az ekkor második Transfusion mögött ugyancsak lemaradva jöttek a többiek. Vagyis nem volt más dolguk, mint a nagy ellenfélre figyelni.
A kilencedik futamban segítette őket a szerencse is, nekik tiszta rajtjuk volt, az ausztrálok azonban beragadtak középen, és csak sokadiknak értek fel az első pályajelhez. Bőszélben a déliek megrázták magukat, ötödik, a második kreuz végén pedig ott loholtak a vezető Nerone nyakán. Így értek célba, ami két pont hátrányt és életben maradt reményeket jelentett számukra. Összetett győzelmükhöz legalább három hajóval kellett megverniük az olaszokat.
Az elmélet működött is, az utolsó futam rajtjánál elásta magát a vezető egység, nyolcadikként értek a kreuzbójához (a Transfusion második volt), aztán még hátrébb vágták magukat, tizenkettedikként érve le. Itt némileg feltámadtak, és végül hatodikként futottak be a célba, de ez nem volt elég az üdvösséghez, az ausztrál egység ugyanis megtartotta kezdeti pozícióját. Vagyis ők lettek a világbajnokok.
A pontokat tekintve, bizony, a többiek nem tudtak érdemben beleszólni a két vezető hajó küzdelmébe, de ők is megvívták a maguk meccseit. Érdemes felfigyelni arra, hogy nincs kiejtő futam. Vagyis az osztály nem enged hibázni!
(fotók: 1: Kurt Arrigo; 2-5: Andrea Francolini; 6-7: Crosbie Lorimer; 8: John Curnow)
(forrás: regattanews.com)
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: fotó fénykép világbajnokság vitorlázás Transfusion Sydney John Kostecki Andrea Francolini Kurt Arrigo Crosbie Lorimer John Curnow
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.