Új rekord - RORC Caribbean 600
2011.02.24. 15:29
Igen, ezt a versenyt tényleg azért találták ki. A naptár szerint tél, a klíma szerint nyár. Így érdemes vitorlázni!
Az előzetes várakozásoknak tulajdonképpen megfelel a tény, hogy a Rambler 100 nyerte a versenyt. Az időeredmény azért ad némi ízt a dolognak: 1 nap, 16 óra, 20 perc és 2 másodperc. Ez pedig majdnem négy órával jobb az eddiginél, amit az ICAP Leopard tartott.
Magyarázat lehet a sikerre (sok egyéb mellett), hogy a győztes hajó fedélzetén vitorlázott a 2011-12-es VOR-ra készülő Puma Ocean Racing csapata. Ken Read, a szkipper a befutó után fáradtan, ám annál mámorosabb hangulatban nyilatkozott Antigua-n: voltak nehéz részek, de inkább sok pozitív élmény. Körbevitorlázni a Földet sem egyszerű, de ehhez képest könnyűnek tűnik, itt ugyanis nincs idő pihenni. Sok a manőver és a kerülendő sziget, ugyanakkor lenyűgöző a pálya, mint egy valóra vált álom. Örülök, hogy George (David, tulajdonos) meghívott minket és hogy eljöttünk. A legemlékezetesebb talán az éjszaka volt, amikor St. Marteen csücskét telihold alatt vettük, erős szélben és nagy hullámok között. Ott mértünk 26 csomós sebességet is. Igazi kaland volt, és mind a pálya, mind a Rambler a vitorlázás egy másik aspektusát mutatta be nekünk.
David George: a hajó olyan, mint egy kezes bárány. Mintha telenyomtak volna szteroiddal egy Volvo70-est. Ráadásul ez egy gyors verseny, ami kedvez nekünk. Egy pillanatig sem vettük készpénznek az abszolút győzelmet, sokkal inkább koncentráltunk az IRC alatti optimalizálásra, de nem tudtuk, hogyan teljesítünk majd, hiszen ez volt az első versenyünk. A Leopard versenyképes hajó, kiváló csapattal, és már évek óta együtt vitorláznak. Köszönettel tartozunk a RORC-nak és az Antigua Yacht Club-nak. Sokan sokat dolgoztak azért, hogy összehozzák nekünk ezt a versenyt. Amin rekord számú nevezőn indult, és szerintem a létszám tovább növekszik majd.
A mezőny meglehetősen vegyes képet mutatott egyébként. Jól szemlélteti ezt az alábbi kép, ami a Devils Bridge-nél készült:
(fotók: 1-2: Tim Wright; 3: Diane Morley-Ham)
(forrás: Sail-World)
Szolgálati közlemény: tessék minket követni a Twitteren!
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: rekord fénykép vitorlázás Ken Read Antigua Tim Wright Caribbean 600 ICAP Leopard RORC Rambler 100 Antigua Yacht Club Diane Morley-Ham
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.