Egy órakor tartják ma azt a sajtótájékoztatót Valenciában, ahol bejelentik a következő America Kupájának rendezési részleteit. Az eseményen, amelyet itt követhettek élőben, Russell Coutts a védő BMW Oracle nevében és Vincenzo Onorato a Mascalzone Latino, a kihívó csapat nevében aláírják majd a versenyt meghatározó protokolt.

A sajtótájékoztatót, ha a technikai feltételek is adottak, akkor ezen a csatornán követhetitek:

Watch live streaming video from 34thac at livestream.com
  

Először azt jelentik be, hogy melyik évben rendezik meg majd a versenyt, ezután közlik, hogy milyen hajókon versenyeznek majd, és végül a protokollt hozzák nyilvánosságra, azaz azt a szabályrendszert, amely alapján az egész versenyt megrendezik, amelyhez a védő és a kihívó tartani fogják magukat.

A hírek szerint tehát az egyelőre nem fog kiderülni, hogy a kupáért folyó küzdelmet, hol rendezik majd meg, miközben a bennfentesek kevés kétséget fűznek ahhoz, hogy erre ne San Francisco lenne a legnagyobb esélyes. A városvezetés már be is mutatott több látványtervet a leendő kikötőről.

                 

                   

A versenyen használatos hajók építési szabályait egy hónap múlva, legkésőbb októberben kell nyilvánosságra hozniuk, a Valencia Sailing blog egyik korábbi bejegyzése alatt az egyik kommentben egy névtelen hozzászóló viszont tudni vélte, hogy a BMW Oracle két 70 lábas hagyományos, tehát nem merev szárnyas hajót épít titokban a versenyt megelőző regattákra.

Akit érdekelnek a részletek, maradjon itt, és 13 óra előtt klikkeljen a fenti ablakba, hogy élőben követhesse a bejelentéseket, utána bőven lesz miről beszélni!

Ma jelentik be San Franciscoban a 34. Amerika Kupájának megrendezési körülményeit. Ottani idő szerint… tudhatjuk meg, hogy hol, milyen protokoll szerint rendezik majd meg a versenyt és azt is, hogy milyen hajókon vívják majd meg a csapatok a versenyt.
Kevesen vannak, akik ne vennék biztosra, hogy a következő nyertes ismét szárnyas katamaránokon vitorlázva hódíthatja el a kupát. E technológia, amellyel Larry Ellison, az Oracle tulajdonosa elvette a kupát Ernesto Bertarellitől még tavaly Valenciában, olyan technikai előnyt jelent az amerikaiaknak, amelyről feltehetően nehezen mondanak majd le.
Éppen ezért különösen nagy figyelem övezte a pár hete Newportban, Rhode Island-en megrendezett C-class katamarán világbajnokságon, amelyet a Sailing Anarchy bloggerei egy remek videóban foglaltak össze nekünk:

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr883439603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása