Ezzel a szép kerek számmal elértük a Verne-i klasszikus szintidőt, de, mint tudjuk, ezt már ketten is alulmúlták. Szombat délután Francois Gabart (MACIF) írt történelmet, míg mögötte három és negyed órával (28000 tengeri mérföldön!) Armel Le Cléac'h (Banque Populaire) érkezett. A Sakál ezzel második Vendée Globe-ján is második lett, ami, jegyezzük meg, nem kis teljesítmény.

  

VG_daily_0129_03.jpg 

 

 Francois Gabart: óriási megkönnyebbülés, hogy célba értem. A konténer- és halászhajók miatt bármikor történhet baleset, az utolsó pillanatig koncentrálni kell. Pár napja kezdtem belegondolni abba, hogy nyerhetek, de próbáltam inkább a versenyzésre figyelni. A hajók egyre hatékonyabbak, mi, szkipperek pedig felkészültebbek vagyunk, mint korábban bármikor, így a rekorddöntés nem meglepő. Azt hiszem, Argentína partjai előtt tettem szert a kritikus előnyre, amikor keletebbre húzódtam, mint Armel, így ő beragadt egy magasnyomású övezetbe. Onnantól jött a rugózás, de már én voltam elöl. A rajtnál egyáltalán nem úgy gondoltam magamra, mint nyerőesélyesre. A lehetőség persze fennállt, de nem lebegett állandó célként a szemem előtt. Az Indiai-óceánon jutott eszembe a győzelem, aztán amikor Armel-lel nekikezdtünk a párosversenyzésnek, már 50%-on álltam. Az Atlanti-óceánon már hittem a dologban. Sok energiám ment el a felmerülő problémák megoldására, és abból akadt elég: az ötödik napon elromlott a motorom, nehéz időszak volt, és azóta láttuk, micsoda gondot jelent az energia hiánya. De megoldottam a dolgot. Mi volt a legkeményebb? A verseny hossza, ami alatt rengeteg dolgot kellett újra és újra végigcsinálni. Nem rémlik egyetlen olyan pillanat sem, amikor pihentem volna. Még a záró szakasz, a Vizcayai-öböl sem hagyott nyugodalmat, hiszen nagyon kellett figyelnem. Leginkább a csend hiányzott ebben az időszakban, utána a fix talaj a lábam alá, illetve a szárazföldi lét. Köszönettel tartozom Armel-nek, valami különlegeset éltünk át együtt. Nyilván nekem jobb a helyzetem, de hiszem, hogy neki is megvannak a maga szép emlékei.

   

VG_daily_0129_02.jpg    

 Armel Le Cléac'h: örülök, hogy visszaértem, és még jobban annak, hogy még be tudtam hajózni a csatornába, nem ragadtam kint az öbölben. Az első jutalmam, hogy a közönség üdvözölt. Az utolsó éjszaka nehéz volt, szörnyű körülményekkel, de aztán reggelre javult a helyzet, át tudtam nézni a hajót, minden rendben van-e. A verseny tempója sokkal intenzívebb volt, mint négy évvel ezelőtt. Akkor a Déli-óceánon nem teljesítettem valami fényesen. Most jobban ment, 10 nappal kevesebb időt töltöttem ott, és hát a küzdelem, amit Francois-val vívtunk - ezért érdemes volt elindulni! Brazília partjainál jött el a fordulópont.

 És akkor ugorjunk kicsit vissza az időben, hogy felvegyük a kronológia elhagyott fonalát!

 26-án szombaton Dominique Wavre (Mirabaud) 07:44:37-kor (UTC) keresztezte az Egyenlítőt, mindezt hetedik helyen. Nyolcadikként Arnaud Boissiéres (Akena Verandas) érkezett, vasárnapra virradó éjjel (02:13:34 UTC), a kilencedik pedig Javier Sansó (Acciona 100% EcoPowered) volt, aznap délután 14:26:29-kor (UTC).

 Jean Le Cam (SynerCiel): kicsi Francois, gratulálok! Óriási teljesítményt vittél véghez, mind le vagyunk nyűgözve. Amit tettél, az elképesztő! Már csak azért is, mert újonc vagy. Ha jól tudom, Javier Sansó a másik, és ő 15 nappal le van maradva hozzád képest. Elismerésem neked és a csapatodnak, hiszen tudjuk, mennyire fontosak ők. Azt hiszem, megspórolsz némi pénzt a Francia Vitorlás Szövetségnek, mert nem kell koktélpartit tartaniuk annak eldöntésére, ki legyen az év vitorlázója - 24 órás rekord, győztes újonc, 80 nap alatti menetidő - nem lehet erre mást mondani, mint hogy kiváló munka! Vallom, hogy nincs nagyszerű győztes nagyszerű második nélkül, ha Armel nem hajt előre, te sem éred el ezt az eredményt. Így jár az elismerés neki is, hozzájárult a teljesítményedhez. Gratulálok mindkettőtöknek és hamarosan találkozunk!

   


Day 79 Highlights by VendeeGlobeTV

   

 Jean-Pierre Dick (Virbac Paprec 3) vasárnap folyamán majdnem 9 csomós átlagot elérve haladt Portugália felé, az Azori-szigetek déli oldalán kezdve útját. Eközben kicsivel hátrébb az északkeleti kereskedelmi szelek Mike Golding-ot (Gamesa) segítették, hogy közelebb kerüljön az előtte haladó, ötödik helyezett Jean Le Cam-hoz. Az időjáráson kívül a brit szkipper a hajóvezetést is felsőbb szintre emelte: végigvettem minden lehetséges megoldást, ami gyorsíthatna. Úgy tűnik, találtam egyet. Azt mindig is tudtuk, hogy az IMOCA 60-asok szeretik a dőlést, de hogy ennyire?! Ez a szög már extrém, és macerássá teszi az életem. Lecsúszom a székről és az ágyam is maximálisan ferdére van állítva. Nem kényelmes így, de mindent a sebességért!

 Kettejük mögött szépen sorban jöttek a többiek, Wavre 330 mérföld plusszal, majd Boissiéres újabb 160-al, végül Sansó még 100-al.

    

VG_daily_0129_vonatos.jpg

     

 Hétfőn a tizedik helyezett Bertrand De Broc került vissza az északi féltekére, 15:00:5-kor (UTC) lépve át az Egyenlítőt 4999 "utasával" egyetemben.

      

VG_daily_0129_01.jpg       

Les Sables d'Olonne-ban nagyban zajlottak a sajtótájékoztatók, tiszta és száraz ruhák kerültek elő, és némi üdvözlési bulikra is sor került. Alex Thomson (Hugo Boss) - immár stabilan a harmadik helyen - közben küzdött. 35 csomós alapszelére 45 csomós pöffök érkeztek, ő pedig átállt biztonsági üzemmódra: egyszerűen be akarom fejezni ezt a versenyt. Nem nyomom tökig a gázt, inkább próbálom könnyedén venni a dolgot. Az sem érdekel, mikor érek célba, csak fussak be. 45 csomós szélben egy IMOCA 60-ason? A legkevésbé sem élvezetes.

      

VG_daily_0129_Thomson_position.jpg

    

 Hogy végépp ne legyen egyszerű a dolga, az időjárást megfejeli a Vizcayai-öbölben húzódó hajózási útvonal, így pihenésre kevés lehetősége marad. Jean-Pierre Dick-nek két napja van Portugáliáig, akkor kénytelen lesz eldönteni, megcélozza-e Les Sables d'Olonne-t. A 40 csomós szél, ami jelenleg Alex Thomson-t gyötri, nem lenne épp ideális számára. Ahogy a tévéinterjúban mondta, a verseny befejezése fontos neki és a csapatnak is, de az életét semmiképp sem kockáztatná miatta.

    


Day 80 Highlights by VendeeGlobeTV

  

 Galéria.

 Ne feledkezzünk meg a "hátsó szekció" harcosairól sem, Tanguy De Lamotte (Initiatives Coeur) és Alessandro di Benedetto (Team Plastique) még a déli féltekén hajózik, utóbbi bőszeles vitorlák nélkül, ugye, de mostanában úgyis kreuzolnia kell.

             

VG_daily_0129_Benedetto.jpg  

 

 (fotó: 1: Olivier Blanchet; 2: Benoit Diacre; 3: Bertrand De Broc)

 (forrás: vendeeglobe.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr35050547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása