Caterina Banti bejelentette, hogy két olimpiai és hat világbajnoki aranyérem (plusz az apró) után visszavonul a Nacra 17 versenyzéstől.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-caterina-banti-visszavonul-00.jpg

 

„A legutóbbi olimpián Ruggero Titával párosban nyert aranyéremmel a lehető legjobb módon ért véget a sportolói pályafutásom. Néhány hónappal ezelőtt döntöttem erről, mert most már ideje elgondolkodnom azon, mit fogok csinálni az életben. Igen, Ruggero tudott róla” – nyilatkozta a Sportiva Rádiónak. „Marseille-ben nagy volt rajtunk a nyomás, mert mindenki azt mondta, hogy ’Tita és Banti megint aranyat fog nyerni’. Egy ilyen győzelem azonban senkinek sem ’jár’, de mi jók voltunk. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó éles versenyem, és a lehető legjobban kellett sikerülnie. Így is történt, hazahoztuk az aranyérmet.”

Tita és Banti 2017-ben ültek össze, és szinte azonnal az élmezőnyben vitorláztak. Aktív időszakuk elején állt át teljesen az osztály a foilozásra, ők nyolc év alatt hat világbajnokságot nyertek úgy, hogy a 2021-es vb-t az olimpia utáni szünet miatt kihagyták, 2019-ben pedig a 7. helyen végeztek. Úttörők voltak a bőszeles technikák kifejlesztésében, és az utolsó napig mindig esélyesei voltak annak a versenynek, amin elindultak.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-caterina-banti-visszavonul-01.jpg

Időnként ugyanolyan versenyben voltak más olasz csapatokkal, mint a világ többi részével. 2019-ben Vittorio Bissaro Maelle Frascarival (ITA) megnyerte a Nacra 17 világbajnokságot, és ugyan 2020-ban Tita és Banti visszavágtak, komoly viták folytak arról, hogy Olaszország melyik világbajnok legénységet nevezze a tokiói játékokra. Aztán 2023-ban Ginaluigi Ugolinit Maria Giubileivel (ITA) jelölték a 2023-as marseille-i tesztversenyre. Meg is nyerték azt a regattát, ismét nyomás alá helyezve nagy favoritokat, akik a 2023-as és 2024-es világbajnokság megnyerésével döntötték el a kérdést – onnantól a párizsi jelölésük nem volt kérdéses.

Hogy most mi lesz? „Egy sor ötlet és projekt van a fejemben, de még korai lenne beszélni róluk. Szeretnék a sport világában maradni, és továbbadni azt, amit ennyi év alatt tanultam”.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-caterina-banti-visszavonul-02.jpg

fotók: nacra17.org, federvela.it, olympics.com

(innen)

MÁSHOL (ÉS MÁSKOR) A VILÁGBAN

Egy futamgyőzelem háttere. Aki beszél: Cameron Appleton, a taktikus. Aki hallgatja (és végrehajtja az utasításokat): Chris Bake, a Team Aqua tulajdonos-kormányosa.

  

Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr5418488571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása