A vitorlázás jövősítése
2022.11.03. 07:55
A hazai versenyszezon végén, talán az ősziesre fordult időjárás miatt vagy az év értékelése és a következő szezon tervezése kapcsán is elkerülhetetlen, hogy elkezdjen gondolkodni az ember, vajon jó-e az amit és ahogy vélünk és teszünk a vitorlázás és annak jövője kapcsán. Szervezeti, politikai és gazdasági megfontolásokat is szándékosan elkerülve hadd hívjuk segítségül a designt mint gondolkodásmódot a kérdések megfogalmazásához. (A design alatt nem kizárólagosan tárgy/tervezői tevékenységet, hanem elsősorban gondolkodásmódot értve.)
Kiinduló kérdésként ismételjük meg: Jó-e az amit és ahogy vélünk és teszünk a vitorlázás és annak jövője kapcsán? Jól indítjuk-e el a gyerekeket? Megfelelő hajosztályokban, megfelelő terheléssel, edzés- és versenyprogrammal vonjuk be őket a vitorlázásba és segítünk nekik hajóban maradni tizenéves koruk után is?
Idehaza a legtöbben – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – egyszemélyes hajóban, nevezetesen Optimistben kezdenek vitorlázni, legkorábban nyolc, de leginkább tíz-tizenegy évesen, ahonnan növekedésük, illetve életkoruk (betöltött tizenöt életév) után ülnek át vagy újabb egyszemélyes hajóba (elsősorban ILCA 4-be) vagy kétszemélyesbe (elsősorban 29er vagy 420 hajóosztályba). Van néhány klub, ahol a kezdő hajó többszemélyes (katamarán vagy RS Feva), és olyan is, ahol a kétszemélyes folytatást a Kalóz jelenti. Vannak csapatok, akik negyven–ötven napot vitorláznak egy évben, mások akár bőven száz napnál többet, ennek egy részét külföldön/tengeren.
Optimistből a kezdőknek kiírt Nádas-kupa versenyein hatvan–nyolcvan hajó indul, az ebből „kinőtteknek” kiírt ranglistákon száznál több (az idei OB-n például száztizenegyen neveztek) – ennél népesebb hajóosztály nincs a hazai vitorlázásban. ILCA 4-BEN az idei OB-n negyvenöten neveztek, ILCA 6-ban huszonnyolcan, a kétszemélyesek között az RS-Feva OB-n idén ugyancsak huszonnyolc, 29er-ben huszonegy, 420-ban pedig huszonöt egység, míg a katamaránok között a legkisebb Nacra 15-ben a Flottabajnokságon tizenhárom hajó indult. (A Kékpántlikán, ahol más katamaránokkal is indulhattak a gyerekek, kicsit többen, tizennyolcan neveztek.) Ennek a bázisnak kellene megteremtenie az utánpótlást – a mihez is? A kérdés itt rögtön bonyolultabbá válik: most akkor versenyzőket nevelünk a felnőtt (olimpiai, nem olimpiai jolle, tőkesúlyos hajóosztályokba) vagy éppen kedvtelési vitorlázókat? Az előbbinél szomorúan látható, hogy a felnőtt ILCA 6, az ILCA 7, a 470-es mezőny rettentő kicsi: ILCA 6 U21-ben hárman, ILCA 7-ben tizenheten indultak az idei OB-n (köztük felnőtt és masters korú versenyzők is), 470-esben tizenketten, 49erben tizenegyen. A tőkesúlyos versenyosztályokban is előkerülnek néhányan, elsősorban fizetett versenyzőkként, de az már más tészta.
Ha szülőként tekintünk a vitorlázásra, azt látjuk, a gyerekünk évente negyven–hatvan–nyolcvan–száz–százhúsz–stb. napot tölt a családi körön kívül. Anyagilag mindez alsó hangon mintegy egy–másfél millió forintunkba kerül (ha komolyabban versenyzik, akkor ennek a sokszorosába), időben pedig megfelelően tükrözi a ráfordítást a vitorlázóanyuka/apuka kifejezés közkeletűsége. A meritokratikus szemléletű klubok száma maroknyi, az üzleti szemlélet elkerülhetetlenül eluralkodott, ez pedig a sportnak a hatvanas–hetvenes–nyolcvanas években megjelent demokratizálódását legyalulta. Hogy tetézzük, a folytatás sem egyszerű: leginkább egyetlen vitorlázhatónak maradt tó maradt, a kikötői hely drága és kevés, a szabad sólya még kevesebb, a hajók és fenntartásuk méregdrága és többnyire szakembert igényel.
Összegezve nem lehet nem aktuálisnak olvasni a Tazmániában élő designteoretikus, Tony Fry 2010-es szavait: „Indusztrializált nyugati emberként a legjobb esetben is (…) működésképtelen közösségekben, azoktól elválaszthatatlanul létezünk. Ami közös bennünk, az nem más, mint a működésképtelen együttélés, vagyis instrumentalizált/funkcionális egyéni és közösségi létezésünk normatív állapota. Ez magába foglalja a közösségi szellem, a szolidaritás és a közjó elvesztését, párhuzamosan az egyéni érdek uralmának elérkeztével. (…) Nem számít, tudatában vagyunk-e vagy sem, de a globális populáció a fenntarthatatlanság elmélyülő „válságának” él. (…) Röviden összefoglalva: jelentős szakadék tátong a problémák exponenciális növekedése és az azokra adandó válaszok létrehozására irányuló képességünk között.”
Van-e mindebből kiút? Optimistán gondolkodva: minden bizonnyal több is. Az integráló–befogadó–résztvevői alapú működési modellek, a körkörös gazdaság modellje, az üzleti szereplők aktív és hatékonyabb támogatása például mindenképp az. Hazai hajó- és vitorlagyártás, másodlagos hajó- és technikai ruházati piac, egy–két szezon alatt nem elöregedő, tartós hajóosztályok választása, hozzáférhető sólyák és kikötői/klubos támogatás (pl. tárolók), a Balatonon kívüli vitorlázás (utazási/szállítási idők csökkentése), iránytaxi jellegű közösségi közlekedési modellek, és így tovább.
Ebből hadd emeljünk ki egyet: az írországi Afloat múlt havi cikkében azt tette fel kérdésként, vajon az egyszemélyes hajóosztályok tehetnek-e arról, hogy csökken a vitorlázás népszerűsége. Megfordítva: a kétszemélyes hajóosztályok segíthetnek-e abban, hogy a gyerekek biztonságosabban érezzék magukat a vízen, megszeressék a vitorlázást, kialakuljanak bennük azok a társas készségek, amelyekre később a (legtöbb esetben) többszemélyes hajóosztályokban szükségük lehet – pláne, ha kezdetben bátorításra szorulnak. (Ebben a tekintetben mindenképpen fájóan hiányzik a Cadet, amit egyetlen újonnan megjelent hajóosztály sem pótolt idehaza.) A megfontolt írás természetesen kitér arra is, hogy az Optimistből más hajóosztályokba átült gyerekek, (akik vitathatatlanul hamar kényszerülnek megtanulni az önálló döntéshozatalt, az arra alapuló cselekvéseket, a nagy mezőnyben is saját érdeket érvényesítő vitorlázást), a versenyvitorlázást folytatva eredményesen és gyorsan tudnak integrálódni – érdemes e tekintetben megnézni a hazai ILCA 4, 29er vagy 420 versenyek eredményeit, az oda beülő gyerekek remek eredményeit. Ha persze nem csupán az olimpiai hajóosztályokhoz vezető nemzetközi hajóosztályokra gondolunk, ott az idehaza reneszánszát élő Kalóz vagy például a Yachting World leginkább meghatározó vitorlás hajói listáján meglepően előkelő hetedik helyen szereplő aprócska Mirror jolle (olyan hajók után, mint a J-Class Mariquita, a Volvo Ocean Race-re tervezett ABN Amro One, a TP 52, a 75-lábas B&Q Castorama trimarán, a Ragtime J24-es vagy a Tribe Gunboat 62-es katamarán – és olyan hajókat megelőzve, mint az ugyancsak J-Class Endeavour).
Mi lehet a Mirror titka? A több mint hetvenezer példányban gyártott 3,3 m hosszú, 70 cm max. merülésű, eredeti formájában gaffos, manapság spinakkerrel mintegy 11 m2 vitorlafelületű, 1962-ben Jack Holt és a barkácsguruként ismert Barry Bucknell által tervezett és 1989 óta nemzetközi osztálynak számító jolle kicsi, könnyű (a hajótest 45,5 kg), akár egyedül is vitorlázható, versenyzésre és családi vitorlázásra egyaránt alkalmas, (biztonságára és tengerállóságára jó példa, hogy volt, aki Liverpool mellől e Fekete-tengerig vitorlázott egy példánnyal), evezővel és motorral is meghajtható, – szendvicspanelből saját kezűleg (!) megépíthető, de neves műhelyből vásárolva újonnan is megfizethető, használtan pedig kifejezetten olcsó, könnyen javítható jolle, amelyből még olimpiai vitorlázók is kikerültek (pl. Ian Walker 470-esben és Starban is nyert olimpiai ezüstöt). A hajóosztálynak a Daily Mirror napilapra utaló neve és a lap kolofonját idéző jellegzetes vörös vitorlája is pontosan üzen: ez bizony a széles tömegeknek készült, elérhető, akár otthon is megépíthető/felújítható, a kocsi tetején szállítható, és ha van sólya, rövid időn belül vízre tehető, rugalmas felhasználású hajó. (Használtan 200–400 GBP között, azaz kb. százezer forinttól vannak elérhető példányok.)
Idén láttunk már Örvényesen a Balatorium-projekt keretében kvázi hulladékból (raklapokból, üres műanyag kannákból, nádból, kiszolgált Mistral szörfriggből, stb.) épített tutajt – hátha a Kalózok mellett egy Mirror vagy egy annak gondolatmenetét követően újonnan tervezett hajó/osztály felbukkan akár pilotprojektként is (a nyolcvanas évek szörfépítési aktivizmusának mintájára, csak annál jóval fenntarthatóbban). Egyetemi kurzusheti- vagy diplomafeladatnak, nyílt szövetségi pályázatnak, ön/kormányzati sportág-népszerűsítő projektnek letükrözhető koncepció lenne.
Hírek röviden
Sarimanok újjászületése
Aki Szent Brendán bőrladikján a hatodik században megtett atlanti út lehetőségén vagy Thor Heyerdahlék Kon-Tiki sztoriján nőtt fel (oké, a Kalóz a Dunán is ér pontot, nem beszélve Fa Nándi és Gál Józsi Földkerüléséről), annak minden bizonnyal bejön ez a harmincöt éves videó egy teljes mértékben növényi alkotóelemekből filippínó vintaként megépített trimaránról, amivel 1985-ben Bob Hobman hat társával minden modern navigációs eszköz nélkül átvitorlázta a Bali–Madagaszkár távot az Indiai-óceánon. Cikk itt, videó pedig az alábbi:
470 VB
A hétvégén véget ért a vegyespárossá alakult olimpiai hajóosztály világbajnoksága az izraeli Sdot Yamban. A német Luise Wanser – Philipp Autenrieth páros már az utolsó előtti nap biztosan magáénak tudhatta az aranyat, a többieknek azonban volt miért izgulniuk az utolsó napon. Az éremfutamba második helyen bejutó spanyol Jordi Xammar – Nora Brugman páros nem bízta a véletlenre, behúzták a futamgyőzelmet, bebiztosítva ezzel az ezüstérmüket. A bronzért két francia páros versengett: a tapasztaltabb Camille Lecointre – Jeremie Mion párost a fiatal Matisse Pacaud – Lucie de Gennes páros két hellyel verte az éremfutamban, de ez sem volt elég a bronzhoz – bár első felnőtt nemzetközi versenyükön a negyedikkel sem panaszkodhatnak. A top tízbe még két német és egy japán egység után befért a nagy visszatérő osztrák Lara Vadlau ezúttal Lukas Mahrral, egy olasz és egy brit egység is. Részletes eredmény itt.
Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!
Szerző: Navigator
1 komment
Címkék: jövő design vitorlázás katamarán 420 29er Optimist Cadet Kalóz Mirror RS-Feva Nacra15 Balatorium
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2022.11.03. 13:46:10
Nagyon kevés olyan sport van, mint a kajak-kenu ahol megvolt és még most is megvan az a - nincs rá jobb szavam - osztályegyenlőség, ami a legtöbb sportban vagy sose volt, vagy kiveszett.
Érdekesség, hogy ez nem csak hazai jelenség, hanem a világ minden táján áll ...
Fél évszázad alatt a balatoni vitorlás élet totálisan elkurvultnak tűnik, ahová a belépő, hogy apucinak mennyi lenyúlható szezonja van.