Egy csomó az egy tengeri mérföld óránként. De sokkal több ennél! Egyedülálló módon köt össze minket, embereket a bolygónkkal.

vitorlas-tudattagitas-hirek-vitorlazas-metrikus-sailgp-sebessegi-rekord-00.jpg



A tengeri mérföldet az Egyenlítőn egy szögpercben határozzák meg (60x360, és már meg is van a Föld kerülete), egy tizede a kábel, annak tizede a lánc, annak tizede az öl. 1 öl az 6 láb, egy ember magassága, egyúttal karjainak fesztávolsága - annyit pedig minden tengerész ősidők óta le tud mérni. Míg a tengeri mérföld a fentieken alapul, addig a kilométer egy helytelenül kiszámított indulási szögpercen, Párizs szélességi fokán.

A tengeri mérföldet a repülésben is használják - ugyanazon okokból, mint a hajózásban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a metrikus rendszer szemétre való, de a tengeren való használata abszurd és értelmetlen!

David Evans fejtegetése a ScuttleButt-on olvasható el teljes egészében.

Az írás apropóját az adja, hogy a SailGP-ben átálltak a km/h használatára - mind a szél, mind a hajók sebességének leírásához. A magunk részéről a fenti filozófiáig el sem jutottunk, megrekedtünk azon a szinten, hogy ezt csak azért teszik, mert így nagyobbak a számok. Elvégre mennyivel jobban néz ki az 53,96 csomónál a 99,94 km/h, amit a franciák produkáltak Saint-Tropezben? Az pedig már majdnem 100...

vitorlas-tudattagitas-hirek-vitorlazas-metrikus-sailgp-sebessegi-rekord-01.jpg

Ettől lesz csak igazán szenzációs a közvetítés! Márpedig muszáj annak lennie, mert kell a nézettség, elvégre abból lesz pénz - hiszen Larry Ellison már nem sokáig támogatja a ligát saját zsebből. A francia állomás első napjának közvetítését azóta (3 hét alatt) összesen 442 ezren nézték meg, a másodikét 444 ezren. Ugyanez a spanyolországi forduló (12 napja) esetében 345, illetve 361 ezer. A nézettség akkor számít, ha valaki legalább 30 másodpercig ott marad az oldalon, ugyanakkor egy személyt többször is számolhatnak. Hogy ez mire lesz elég, az hamarosan kiderül.

Összefoglaló a sebességi rekordot produkáló állomásról (néha kénytelen leszel letekerni a hangerőt, mert a közvetítőállásban nagyon szeretnek kiabálni):

 

fotók: sailgp.com

MÁSHOL ÉS MÁSKOR A VILÁGBAN

Jack Gordon: Celestial

A Rhode Island Nemzetközi Filmfesztiválon, a Nemzetközi Óceánfilm Fesztiválon, a Woods Hole Filmfesztiválon, a Newburyport Dokumentumfilm Fesztiválon, a Block Island Filmfesztiválon, a Mystic Filmfesztiválon, a CORE Nemzetközi Filmfesztiválon és a 401 Film Festen is beválogatták a programba.

Az elektronika a modern társadalom minden területét áthatotta, így olyan alapvető mindennapi feladatokban, mint a kommunikáció és a kutatás, rá vagyunk utalva. A tengeri vitorlázásban, ahol az éjszakai égboltot évezredek óta használják a navigációhoz, a legtöbb ember elveszne a GPS-rendszer nélkül. Ma már csak keveseknek van lehetősége (és szándéka) megtanulni, hogyan kell az égitestek segítségével navigálni.

A Celestial a S.S.V Tabor Boy nevű szkúner fedélzetén egy diákokból álló legénységet követ, akik kizárólag csillagászati navigációt használva vesznek részt a 2019-es Marion to Bermuda versenyen. A Jack Gordon által rendezett film betekintést nyújt a hajó fedélzetén zajló életbe és a csillagászati navigáció fortélyaiba, a Tabor Boy három őrségparancsnoka és a kapitány munkáját figyelve mutatja be a csillagászati navigáció értékét, valamint a tengerész és a tenger között kialakuló mélyebb kapcsolatot.

Játékidő: 28 perc

Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr2217948846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása