Nagyon kevés olyan fotós van a vitorlázás és az America’s Cup világában, mint Gilles Martin-Raget, Daniel Forster és Carlo Borlenghi, akik az utóbbi 40 év alatt több ezer fotón keresztül mutatták meg nekünk a regatta körüli életet.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-28.jpg

Most különleges feladatot kaptak: válasszanak ki egy-egy emlékezetes fotót minden eseményről, amin jelen voltak, így mesélve el a Kupa ezen négy évtizedének történetét.

Newport 1977

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-01.jpg

Ted Turner győztesen tér vissza a kikötőbe

Daniel Forster: Az 1977-es America's Cup volt az első a sok szakmai mérföldkövem közül. Ekkor tudósítottam először a regattáról. Akkor még egy kis svájci faluban éltem, és éppen csak elkezdtem az immár 50 éves fotós pályafutásomat. Miután az 1972-es és az 1976-os olimpiai játékokról tudósítottam, úgy gondoltam, hogy ha vitorlásfotós akarok lenni, akkor az America's Cupot is kell pipálnom Newportban, Rhode Islanden. Amikor vízre szálltunk a fotós hajóval, a Parti Őrség kutterével, kiszúrtam fölöttünk egy léghajót. Másnap elmentem a repülőtérre, hogy érdeklődjek akad-e rajta egy hely nekem is. Azt mondták, igen, és a fentről készített ifotóim 1980-ban bekerültek a magazinokba és a Rolex világméretű reklámkampányába. Nem rossz kezdés…

A mellékelt fotón látható jelenet, amelyen Ted Turner a győzelme után visszatér Newportba, biztosan nem ismétlődik meg soha! Látni, ahogy a közönség várt, aztán ahogy a háztetőkről éljenzett, egyedülálló volt. A fénykép egy beszkennelt és szerkesztett dia, mint az összes képem az archívumomból 2003-ig.

Newport 1980

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-02.jpg

Az utolsó sikeres védés

Daniel Forster: 1980-ban volt az utolsó sikeres védés az USA részéről, amikor a Freedom 4-1-re legyőzte az Australiát Newportban.

Newport 1983

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-03.jpg

Ahol az egész elkezdődött

Gilles Martin-Raget: az Australia a France III árbocáról nézve 1983 nyarán, egy rajtgyakorlat közben. Mivel tagja voltam a vitorlás- és a rigger csapatnak és egy kicsit fotóztam is, Bruno Troublé - a France III kapitánya - beleegyezett, hogy felmásszak az árbocra néhány felvétel erejéig, hátha onnan látszani fog az ausztrálok tőkesúlya. A mai napig nem értem, hogy az ozzik miért egyeztek bele abba az edzésbe, valószínűleg bíztak abban, hogy a kíl álcafestése elég hatékony - így is volt. Néhány hónappal később ez a fotó lett a „SAIL” amerikai vitorlás magazin címlapképe, amikor világgá kürtölték a NYYC történelmi vereségét. Ez, valamint a vele járó 500 dolláros fizetés vezetett ahhoz az elképzeléshez, hogy esetleg meg is lehet élni a vitorlás fotózásból.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-04.jpg

A kihívók mólója

Carlo Borlenghi: az Azzurra volt az első olasz kihívó az America's Cup történetében, miattuk mentem 1983-ban Newportba. Nem azért választottam ezt a fotót, mert annyira szuper lenne, hanem azért, mert remekül mutatja meg, mennyire más volt az America's Cup abban az időszakban. Ez volt a kihívók dokkja, a hajók egymás mellett parkoltak, és senki sem aggódott a kémek miatt. Egyedül az Australia II-nek volt egy ponyvája, amelyik elrejtette a Ben Lexcen által tervezett szárnyas tőkesúlyt. Ezt követően a következő, Fremantle-i kupán minden csapatnak saját bázist alakítottak ki.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-05.jpg

Bulizz úgy, mintha épp megnyerted volna az AC-t!

Daniel Forster: az Australia II győzelmi partija emlékezetes volt, itt a tervező Ben Lexcen táncol az AUSTRALIA II kormányán. Mögötte Alan Bond a feleségével, Eileennel és John Bertranddal, sőt, még Dennis Conner is feltűnik hátul, a kép közepén - NYYC szalmakalapban.

Fremantle 1987

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-06.jpg

A Fremantle Doctor

Carlo Borlenghi: Fremantle-ben én voltam a Maurizio Gucci által támogatott ITALIA olasz kihívó hivatalos fotósa. Fremantle fantasztikus hely volt, pláne nekünk, fotósoknak. A newporti köd a múlté lett, ragyogott a Nap, a hajók a nagy hullámokon óriásivízpermetet szórtak mindenfelé. A „Fremantle Doctor” minden nap pontosan 13 órakor megjelent, és remek szélviszonyokat produkált. Örökké emlékezni fogok a Fremantle utcáin töltött szilveszterünkre.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-07.jpg

Minden idők legjobb AC-je?

Gilles Martin-Raget: a fotózás szempontjából mindenképp, de Denis Conner és a Stars & Stripes bosszúja sem volt rossz. A 20-25 csomós „Fremantle Doctor”, a tiszta égbolt és a hegyes hullámok tökéletes hátteret biztosítottak az alacsony oldalmagasságú, óriási vitorlafelülettel megáldott, legénységgel tömött 12 méteresek szoros futamaihoz. A 13 kihívó pedig hozzátette a magáét – mind a vízen, mind a szárazföldön. Ez a fotó a döntő futamon készült, azon kevés keresztezés egyikét mutatja, amikor a S&S a Kookaburra mögött volt kénytelen elhaladni. Az amerikai hajónak bőven volt sebességpotenciálja, és a legendás Dennis Conner vezette legénység pontosan tudta, hogyan kell ezt kihasználni, elkerülve a párosversenyzés szülte szoros küzdelem bizonytalanságát.

San Diego 1988

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-08.jpg

Új utakon

Gilles Martin-Raget: a Michael Fay által 1988-ban a hatalmas KZ1-es egytestű hajóval bonyolított kihívás nem csak hónapokra a New York-i Legfelsőbb Bíróságra kényszerítette az America’s Cup-ot, de két hihetetlen hajót is eredményezett, amelyek technikailag igencsak megelőzték korukat, különösen a Stars & Stripes 88-as könnyű, merevszárnyas katamarán, amely esélyt sem hagyott ellenfelének.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-09.jpg

Unalmas és értelmetlen

Carlo Borlenghi: Hawaiiról visszatérve a Panam Kupára, mindössze három napot töltöttem San Diegóban, ahol egy unalmas és értelmetlen Kupát láthattam két forradalmi hajó, az amerikai Stars & Stripes és az óriási NZ KZ1 között.

San Diego 1992

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-10.jpg

Il Moro di Venezia

Carlo Borlenghi: én voltam az olasz kihívó "Il Moro di Venezia", az LVC későbbi győztesének hivatalos fotósa. Ez a felvétel az Il Moro di Veneziának a velencei San Marco-öbölben történt vízre bocsátásáról fenséges és gyönyörű. Az eseményt a tulajdonos Raul Gardini megbízásából szervezték meg, és Gian Franco Zeffirelli rendezte.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-11.jpg

ACC jachtok a házban

Gilles Martin-Raget: a kép a legelső, kifejezetten az America's Cup-ra készített ACC jachtok legelső keringőjét mutatja. Ez a franciaországi Sete-ben történt Marc Pajot „F1”-e és az Il Moro di Venezia között, Paul Cayarddal a kormánynál. Számukra sajnos ez a két nagyon széles hajó nem a jó irányt képviselte az új szabály szerint, mivel a jóval keskenyebb America 3 könnyedén megnyerte a védői sorozatot, majd a döntőt is.

San Diego 1995

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-12.jpg

Mary, a szupernő

Daniel Forster: Bill Koch új megközelítésben gondolkodott, miután 1992-ben sikeresen megvédte a Kupát a San Diegó-i Yacht Club számára. Fel akarta kavarni az állóvizet, és bejelentette: „női csapat”! Az 1992-es "keresztes hadjárat" fotózása után ismét felkértek a kampány dokumentálására. Ez azt jelentette, hogy egy éven keresztül havonta egy hetet San Diegóban töltöttem, majd három hónapot teljes munkaidőben a helyszínen egy csoport tehetséges, céltudatos és ambiciózus nővel. Elkötelezettségük nem ismert határokat. Ennek az ikonikus képnek az elkészítéséhez megkértem Merritt Carey-t, az „árbocos csajt” (Suzy Leech volt az „orr-csaj”), hogy ellenőrizze a rigget alattam, miközben én a szálingon állok - természetesen be voltam kötve. A kihívás az volt, hogy Merrittet, a napraforgós spinnakert és az America's Cup szimbólumot egy képen akartam megjeleníteni. Nem tudtam megúszni, hogy az objektívem árnyéka feltűnjön a szálingon. Ez a történelmi fotó bejárta a világot, és számos magazinban kétoldalas megjelenést kapott.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-13.jpg

Piros Zoknis Parádé

Carlo Borlenghi: az America's Cup ezen kiadásában nem volt olasz kihívás, így helyette Paul Cayarddal dolgoztam, aki az egyik régi AC hajót, a "Moro di Venezia"-t bérelte fel, hogy bemutassa az új TODS - Boat Competition sportcipőt. Az egyik legemlékezetesebb emlék az új-zélandi csapat kupagyőzelméről az a csodálatos és lenyűgöző fogadtatás volt, amit Aucklandben kaptak, ez volt a Piros Zoknis Parádé.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-14.jpg

A fotó, amit senki sem készített el

Gilles Martin-Raget: San Diegóban nagyon ritkák az olyan napok, amikor rossz az időjárás, és akár hiszik, akár nem, amikor a rossz időjárás beköszöntött, a számos fotós közül, aki 1995-ben San Diegóban volt, hogy tudósítson az America's Cupról, senki sem ment ki a vízre, hogy nyomon kövesse a One Australia és a Team New Zealand közötti versenyt a Louis Vuitton Cup negyedik fordulójában. A tévések azonban igen, és élőben közvetítették, amikor a One Australia kettétört és néhány perc alatt elsüllyedt. Az esemény kommunikációs igazgatójaként Bruno Troublé meghívta a szégyenkező fotósokat - köztük engem is -, hogy készítsenek képeket a médiaközpont tévéjének képernyőiről, szerzői jogdíjtól mentesen. A tanulság: ha verseny van, menj ki a vízre. Ha rossz idő van, akkor pláne!

Auckland 2000

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-15.jpg

Teleobjektív és célvonal

Daniel Forster: Carlo Borlenghi és én ugyanazon a fotós hajón voltunk, bójától-bójáig követtük nyomon a történéseket, mígnem egyszer csak… a motoros bedöglött. Majdnem elsírtam magam, mert úgy tűnt, lemaradok az Új-Zélandon elvégzett öt hónapnyi munka csúcspontját jelentő eseményről. Ilyesmi még soha nem történt korábban, de lett megoldás: bevetettem a legnagyobb objekítvemet. Bár távol voltunk a hajóktól, próbáltunk jó szögbe kerülni, én pedig tovább fotóztam a CANON F1 vázzal, amibe Velvia Fujichrome filmet töltöttem. Ez még a nagy felbontású digitális fényképezőgépek előtt volt! A diapozitívot szkenneltem, vágtam és Photoshopban szerkesztettem.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-16.jpg

Tűzön-vízen át

Gilles Martin-Raget: valószínűleg ez volt a legintenzívebb és legagresszívabb párosverseny sorozat, amit az America's Cup nézői valaha láttak. A Louis Vuitton Kupa 2000-es aucklandi döntője végig izgalmas volt, a két hajót soha nem választotta el néhány hajóhossznál több. A végén az amerikaiakat még egy elszakadt spinakker is hátráltatta. Talán mégsem egészen ilyen használatra tervezték őket!

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-hirek-americas-cup-tortenelem-fotosok-borlenghi-forster-martin-raget-17.jpg

Luna Rossa

Carlo Borlenghi: én voltam az új olasz kihívó, a Patrizio Bertelli által irányított és a PRADA által szponzorált „Luna Rossa” fotósa. A kampány remekül sikerült, a csapat kiemelkedően teljesített, és megnyerte a Louis Vuitton Kupát.

Folytatjuk!

Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr7317812519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.04.20. 19:59:20

Ez egy kéjhömpöly!

Sokat több fotót és sztorit elviselek!
:-)

isail · http://isail.blog.hu 2022.04.21. 06:20:09

@gigabursch: felhívom a figyelmed a cikk egyik utolsó mondatára: "Folytatjuk!"
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

gigabursch 2022.04.21. 08:47:54

@isail:
Ó, amilyen gazdag a téma, 'még el se kezdtétek'!
:-))))
süti beállítások módosítása