A legfrissebb jelentések szerint az egyszemélyes földkerülő vitorlás verseny három éllovasa annyira fej-fej mellett halad, hogy köztük mindössze 9 mérföld a különbség a Horn-fokhoz képest. Csakhogy mindegyiküknek befolyásolja a helyzetét valami egyedi.

vg2020-37_00.jpg

Ma (december 15.) reggel úgy álltunk, hogy Charlie Dalin (APIVIA) elvesztette a bő két hete tartott első pozíciót, nagy részben azért, mert megsérült a hajón a bal oldali foil mozgató rendszere. Yannick Bestaven (Maitre CoQ IV) épp második, ám a Kevin Escoffier (PRB) mentése körüli helyzet miatt elszenvedett idő- és távolságvesztés miatt jóváírást fog kapni. Vezet Thomas Ruyant (LinkedOut), akinek már korábban le kellett vágnia a bal oldali foil-ja végét, így jobbcsapásos teljesítménye körülbelül 20%-al csökkent. Plusz ott van még az épp ötödik Jean Le Cam (Yes We Cam!), aki kimentette Escoffier-t, hátránya 355,65 tengeri mérföld az elsőként beírt Ruyant mögött, ám a legtöbb jóváírást ő fogja kapni. Lássuk, hogy jutottunk idáig előző beszámolónk óta, vagyis tizenkilenc nap alatt.

vg2020-37_01.jpg

November 27.: Thomas Ruyant árbócot mászott és foil-t fűrészelt. Utóbbira azért volt szükség, mert a lap megsérült, de nem lehetett tudni, mennyire, a parti csapat pedig azt javasolta, hogy csökkentse az elemet érő terhelést, amit így lehetett a legkönnyebben elérni. A videó nem taglalja, mi pedig nem kérdezünk rá, hová lett a levágott darab.

A többieknél délebbre húzó Samantha Davies (Initiatives Coeur) és Louis Burton (Bureau Vallée) jobb 18 csomós átlagot ment, miközben az élmezőny csak 12-t. Alan Roura (La Fabrique): 15 csomós szél fúj, nem sok, és mivel félig szemből érkezik, rohanni sem lehet benne, de legalább sima a víz, lehet pihenni. Holnapra elérem a déli szélesség 37. fokát, és addigra érkezik egy alacsony nyomású övezet, amivel tudok gyorsítani kelet felé. De ez csak elmélet, mert az időjárás-előrejelzés eddig nem volt épp túl megbízható. Kevin Escoffier sebességi rekordja: a GPS-em 80 csomós hajósebességet mutatott, ezzel megzavarta az automata kormányt, ami azt hitte élesen szél felé megyek, holott vadul bőszeleztem. Úgyhogy felélesedett, hogy forduljunk, miközben fent volt a nagy genakker, plusz csak az egyik kormánylap ért a vízbe. Akkora kavarodás támadt, hogy mire rendbe raktam magam, Yannick elment mellettem. 19:00-kor Alex Thomson (Hugo Boss) jobb oldali kormánylapjának sérülését jelentette.

vg2020-37_02.jpg

November 28.: Charlie Dalin 320 mérfölddel vezetett Ruyant előtt, és az előrejelzés szerint ezt tovább növelhette a Jóreménység fokának vonaláig. Ahonnan persze még vagy 18 000 mérföld várt rá a célig, pláne, mivel a Rendezőség északabbra tolta a jéghatárt, így hosszabb lett a pálya. Két párosverseny is alakult, Yannick Bestaven és Kevin Escoffier egymástól négy mérföldre, 18-19 csomós átlaggal nyomult az ötödik-hatodik helyen, náluk csak a hetedik Boris Herrmann (Seaexplorer-Yacht Club de Monaco) és a nyolcadik Sébastien Simon (ARKEA PAPREC) volt közelebb egymáshoz (három mérföld).

vg2020-37_03.jpeg

Bestaven: négyünk közül nem én vagyok a leggyorsabb, leginkább talán azért, mert az én foil-jaim a legkisebbek. Mostantól körülbelül egy hónapig ez megy majd, nekem ez az első alkalom itt „lenn”, tágra nyílt szemű gyerekként fedezem fel a vidéket. Az albatroszokon kívül egyetlen madárfajt sem ismerek fel, viszont legalább hideg sincs. Utóbbit nyilván nem fogjuk megúszni, amikor megérkeznek az Antarktisz felől fújó szelek, minden megváltozik majd. Este beütött a nap híre: Alex Thomson feladta a Vendée Globe-ot. Sajnos a kormánylap sérülése nem javítható, kénytelenek vagyunk elfogadni a tényt, hogy számunkra itt véget ér a Vendée Globe. Csalódott vagyok, ahogy a csapat és a támogatók is, hittünk ugyanis abban, hogy még csak most jött volna a verseny jó része. Jérémie Beyou (Charal) után tehát a regatta másik nagy esélyese is kénytelen volt lemondani az álmáról. Fabrice Amedeo (Newrest – Art & Fenétres): az elmúlt két hétben sok mindenen mentem keresztül, érzelmi hullámvasúton ültem, a helyzetemet nem könnyítette meg, hogy közel s távol senki nincs. De ma déltől nekem nincs jogom panaszkodni. A verseny ugyanis elvesztette egyik nagy esélyesét, sőt, még annál is többet. Alex ugyanis megújította a szólóvitorlázást, mindig a többiekénél szebb és fejlettebb hajóval állt elő, modern alapokra helyezte a kommunikációját (gondoljunk csak a tőkesúlyos, az árbócmászós vagy a repülős alakítására). A Vendée Globe-nak igenis szüksége van arra, hogy Alex Thomson megnyerje, remélem, 2024-ben erre sor kerül. Mindennek tetejébe kedves és szerény ember.

vg2020-37_04.jpeg

November 29.: Escoffier feljött harmadiknak, de a negyedik helyre szorult Le Cam (sokadszor mondjuk: nem foil-os hajóval) továbbra is keményen tartotta magát. Közben a mezőny második fele kettészakadt, és bár hátrányuk nem nőtt az elsőkhöz képest, a 2000 mérföldes távolság azt jelentette, hogy teljesen más időjárási rendszerekben haladnak majd a déli vizeken. Egy nyugatra nyitással azonban Armel Tripon (L’Occitane en Provence) előtt megnyílt a lehetőség, hogy elszakadjon a bolytól, és valamelyest felzárkózzon az élmezőnyhöz. Pip Hare (Medallia): pont annyit változtak a körülmények, hogy tudjam keményebben nyomni a hajót, vége szakadt a vergődésnek. Beállítottam az automata kormányt, onnantól az ujjamat se kellett mozdítanom. Volt időszak, amikor attól tartottam, hogy innentől az egész földkerülést 12 csomóval teljesítem, de ez a 10 fokos szélforduló csodát tett. Alexia Barrier (TSE – 4myPlanet), a mezőny legidősebb hajójával (még Catherine Chabaud-nak épült, 1998-ban): tegNap éjjel ki akartam reffelni, de a nagyvitorla megakadt a második sornál. Reggelig vártam, hogy másodszor is nekifussak, mert két órát már elmolyoltam a baum végén a koromsötét éjszakában, és ott nem túl kényelmesek a munkakörülmények. Miranda Merron-nal (Campagne de France) azonos a sebességünk, mögöttünk jön Clément Giraud (Compagnie du Lit / Jiliti), Ari Huusela (Stark) és Sébastine Destremau (Merci). Megnyugtató lesz úgy nekivágni a Déli-óceánnak, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, számíthatunk egymásra, ha baj van.

vg2020-37_05.jpg

November 30.: több minden történt azon a napon, de Kevin Escoffier vészhívása és mentése mindent háttérbe szorított. A sztori röviden: du. háromnegyed kettőkor aktiválta a segélykérőjét, hajója elsüllyedt, hajnali negyed kettőkor Jean Le Cam szedte ki a mentőszigetről. A sztori hosszabban, videókkal az Aqua magazin cikkében. És ez az akció, ami miatt Jean Le Cam (Yes We Cam!), Yannick Bestaven (Maître CoQ IV), Boris Herrmann (SeaExplorer-YC of Monaco) és Sébastien Simon (ARKEA PAPREC) egyaránt jóváírást fog kapni – természetesen eltérő mértékben, attól függően, mennyit vesztettek a közreműködésükkel.

A megmentő, Jean Le Cam. fotó: Kevin Escoffier

vg2020-37_06.jpg

December 1.: Thomas Ruyant, második helyen: 70-80 mérföldre voltam Kevin balesetétől, de a 40 csomós pöffökkel tarkított széllel szemben szinte lehetetlen lett volna visszamenni, a Rendezőség nem is kért tőlem ilyet. Szerencsére voltak nálam jobb pozícióban lévő versenytársak, megkönnyebbültem, amikor hallottam, hogy Jean felvette, nem kellett az egész éjszakát a mentőtutajban töltenie. Ezzel együtt nem jó érzés úgy vitorlázni, hogy tudod, a közeledben valaki ott lebeg egy gumiszigeten.

December 2.: 08:20-kor az ARKEA PAPREC eltalált valamit, Sébastien Simon nem sérült meg, jobb oldali foil-ja és annak háza viszont igen. Csapatával egyeztetve úgy döntött, Afrika csücske felé veszi az irányt, keres egy védett helyet, és kísérletet tesz a javításra.

vg2020-37_07.jpg

04:52-kor Le Cam (Escoffier-el, mint utassal a fedélzetén) is átszelte a Jóreménység fokának hosszúsági vonalát, így már hatan (illetve heten, de értelemszerűen Escoffier semmiben nem segíthette Le Cam-ot) vitorláztak az Indiai-óceáon.

vg2020-37_08.jpg

Damien Seguin (Groupe-Apicil): az elmúlt 24-36 óra elég sűrű volt, sok mindent kellett szerelnem, és maradt még belőle, de legalább újra kék az ég, ami jót tesz a hangulatomnak. A pár nappal ezelőtt beszerzett vágott sebem lényegében begyógyult, szerencsére nem volt komoly, az orvos tanácsait követve tisztán tudtam tartani a sérülést és a környékét. Hogy ne legyen szép a nap vége, 19:00-kor Samantha Davies jelentkezett be, közölve csapatával, hogy ő is elütött valamit. Visszavett a tempójából és észak felé fordult, hogy nyugodt körülmények között mérhesse fel a kárt: minden fain volt, visszafogottan vitorláztam, mert göröngyös volt a tenger. Meghalzoltam, átpakoltam a cuccokat, és nekiláttam főzni valamit, amikor a hajó 20 csomóról állóra fékezett. Éreztem, hogy a tőkesúly kapta az ütést, minden – beleértve a kajámat is – előre repült, közben hallottam a reccsenést. Felmértem a kárt, a tőkesúlyt befogó keretének hosszanti elemei törtek ripityára, azok vitték el a terhelést. Bár minden a helyén van, de így nem lehet versenyezni, úgyhogy irány Fokváros, ott eldöntjük, mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel.

December 3.: csalódott vagyok, nem tudom, mit mondhatnék. Végig akarom csinálni a földkerülést, igazságtalannak érzem, ami történt, nem ezt érdemlem – Sébastien Simon. A foil megsérült, használhatatlan, ahogy a foil házának alsó része is. Csak úgy javítható, ha a foilt darabokra vágom (mert 300 kilogramm a tömege), úgy szedem ki a helyéről, hogy újra tudjam építeni a házat és a hajó oldalát. Mindehhez nyugodt körülmények kellenek, azok viszont még vagy 36 órán át nem lesznek. Közben észrevettem, hogy a kokpit mögötti merevítő megrepedt (hogy az ütéstől vagy mástól, az rejtély), plusz a kormány verete leszakadt, a lyukon pedig víz áramlik a hajótestbe. Emiatt két óránként be kell másznom a kokpit alá, majd 40 percig pumpálni, hogy kimenjen a víz. Elég kellemetlen meló.

December 4.: említettük Alex Thomson árbócmászós PR-akcióját, hát Sébastien Destremau megcsinálta élesben: addig tanácskoztam a tesóimmal, amíg kiviláglott, hogy így lehet a legegyszerűbben feljutni az árbóc csúcsára, és ott szerelni. 25-30 csomós szélben még nem ment a dolog, de amikor 20 csomó alá ment, nekifogtam. Kibillentettem a tőkesúlyt, a hajó elfeküdt, én pedig lényegében felsétáltam a grószon, ami sokkal jobb, mint az árbócnak verődve mászni. Kiderült, hogy a szélmérő nem ment tönkre, csak szétjött a kábel, összedugtam, kicsit biztosítottam, aztán lecsúszdáztam a vitorlán.

vg2020-37_10.jpg

vg2020-37_09.jpg

Sébastien Simon: felmértük a helyzetet, de olyan körülményes és időigényes lenne a javítás (ami aztán a jó ég tudja, kitartana-e a célig), hogy fel kell adnom a versenyt. Sosem gondoltam volna, hogy megállok Fokvárosban. Negyedik voltam a Vendée Globe-on, azt hittem, sikerülni fog! Beleadtam mindent, de a kaland itt és most véget ér, sajnálom. Támogatóim az utolsó pillanatig kitartottak mellettem, amiből csak egy dolog következhet: négy év múlva újra megpróbálni. Alex Thomson: az elmúlt bő egy hét megmutatta milyen nehéz is ez a verseny. Sokszor mondtam már el, most is elmondom, szerintem nincs még egy olyan kemény kihívás a sportban, mint a Vendée Globe. Bámulattal tekintek az összes szkiperre, aki elindul rajta. Együttérzek azokkal, akik hozzánk hasonlóan kénytelenek voltak feladni, bízom benne, hogy a többiek biztonságban célba érnek. Fokvárosba érkezésem hivatalossá teszi, hogy visszalépünk a versenytől.

vg2020-37_11.jpeg

December 5.: Samantha Davies is visszalépett a VG-től, de az a terve, hogy versenyen kívül teljesíti a kört, mert a jótékonysági akcióját így is sikerre viheti.

vg2020-37_12.jpg

Maxime Sorel (V and B – Mayenne) a frászt hozta a Rendezőségre, amikor kicentizte a jéghatárt, és csak attól 1,2 mérföldre (2,2 km) váltott irányt. Jacques Caraes versenyigazgató: nem sűrűn fordul elő, hogy valaki ilyen közel merészkedjen, mert általában hagynak maguknak elég teret arra az esetre, ha becsúszik valami hiba. Clarisse Crémer (Banque Populaire X) 20 mérföldje jól mutatja ezt. A régióban szolgálatot teljesítő mentőegységek hatósugarán belül maradjanak. Aki ettől délre megy, az büntetést kap.

vg2020-37_13.jpg

December 6.: Lous Burton durva 24 órát zárt, és még mindig nem volt minden rendben körülötte, de csak csepegtette az információkat. Korábban az automata kormány problémájára panaszkodott, de ekkor elárulta, hogy csapatával keményen dolgoztak az „életben maradáson”: kivagyok, mint a kutya, be kell vallanom, felmerült az esélye annak, hogy feladom a versenyt. Kevin Escoffier pedig kiszállt Le Cam-tól:

Aznap Alan Roura, Armel Tripon, Stéphane Le Diraison (Time for Oceans) és Arnaud Boissières (La Mie Câline - Artisans Artipôle) hagyták el a Jóreménység-fokát, de nem volt okuk örömre, mert a magasnyomású övezetben alig tudtak 10 csomó fölötti sebességet elérni. 900 mérfölddel mögöttük is vegyes volt a kép, Fabrice Amedeo 17 csomó, Alexia Barrier 8 csomó, Jérémie Beyou (Charal) 15 csomó.

vg2020-37_14.jpg

December 7.: Didac Costa (One Planet – One Ocean) éjszaka elütött valamit, amit bálnának hitt, szerencsére sem a hajó, sem az állat nem sérült meg. Ezúttal ráüzent a mögötte érkező Pip Hare-re, hogy figyeljen. Miközben pedig Charlie Dalin arról számolt be, hogy majdnem süt a Nap, pazar az idő, 600 mérfölddel hátrébb más volt a helyzet a harmadik-tizenegyedik bolyát utolérte egy durva front: 45 csomós szél fúj, vízszintesen esik az eső – Damien Seguin, és életemben nem láttam olyan zavaros tengert, mint most. Ha elkapod a ritmust, 29 csomóra gyorsulsz, de ha túl lassú vagy, a hullámok nekicsapódnak a tatnak – Maxime Sorel.

vg2020-37_15.jpg

December 8.: Louis Burton és Damien Seguin is lassult, mindketten az automata kormányukkal küzdöttek, plusz Burton további dolgokkal is, amikről nem közölt részleteket. Seguin többször is megállt a hajójával, aztán inkább aludt egyet, mert elakadt. Végül született egy félmegoldás, és úgy kalkulált még egy napot ellesz a problémával. Boris Herrmann: reméltem, hogy enyhül az idő, és meg tudom javítani a J2 vitorlámat, de egyelőre semmi. Ha le is gyengül a szél, csak rövid időre, így viszont nem tudok szerelni, mert mindig kell valamin állítani. Ahogy szinte végig, úgy a mezőny 30 nap után is lemaradásban volt a 2016-os rekordidőhöz képest. Az élmezőny az Indiai-óceán közepén járt, míg annak idején Armel Le Cléac’h ekkorra elhagyta a Leeuwin-fokot. Ennek talán az időjárás a fő oka, messze nem voltak ugyanis ideálisak a körülmények, a hajók nem tudtak napokig siklatni, és hozni azokat az 500 mérföld fölötti 24 órákat, amiket vártak (főleg a foil-os hajóktól).

vg2020-37_16.jpeg

December 9.: Charlie Dalin a 2020-21-es VG addigi legkomolyabb viharával nézett szembe, 45 csomós alapszélre érkező 50-55 csomós lökésekkel. Stéphane Le Diraison (Time for Oceans) teljesen mással küzdött: az alacsony nyomású övezet közepén vagyok, 4 csomós szél fúj, viszont 4-5 méteresek a hullámok. Kezd tele lenni a hócipőm azzal, hogy lényegében a Zöld-foki szigetek óta nem tudtam siklásba hozni a hajót. Estére Dalin és Ruyant túljutott a nehezén, utóbbinak néha becsúszott 60 csomós széllökés is: jó, hogy végre túl vagyunk az Indiai-óceán utolsó nagy viharán. Persze bármikor történhet bármi, de szerintem a Csendes-óceánig már nem kapunk ilyen durvát a nyakunkba. Louis Burton a 45. fokig lehúzódva elnyerte a legdélebbi hajó titulust, megkaparintva egyúttal a harmadik helyet.

vg2020-37_17.jpg

December 10.: Kevin Escoffier partra szállt Réunion szigetén: kicsit azért szomorú vagyok, hogy szárazra kerültem. Nehéz az átmenet, mert még mindig dolgozik bennem a feladás miatti csalódottság. Ezzel együtt kihoztam ebből az egészből, amit lehetett. Jól éreztük magunkat Jean-al, ahogy a Nivôse legénységével is. Köszönettel tartozom a Francia Haditengerészetnek, Jean Le Cam-nak, a Rendezőségnek, a parti csapatomnak és a PRB-nek. Azt hiszem, mindez a családom számára volt a legnehezebb, alig várom, hogy láthassam őket! Fabrice Amedeo azt jelentette, hogy az Atlanti-óceánon csütörtököt mondó első számú számítógépes rendszere után a tartalék is felmondta a szolgálatot. Huszonegyedik helyen haladva északkeletnek fordult, nyugodtabb időjárási körülményeket keresve a javításhoz: korábban napokat töltöttem az alap rendszer szerelésével, mert tudtam, hogy annak hiányában Damoklész kardjaként függ a fejem fölött egy hasonló helyzet.

December 11.: a Yannick Bestaven, Jean Le Cam, Benjamin Dutreux, Damien Seguin, Boris Herrmann, Isabelle Joschke és Giancarlo Pedote (Prysmian Group) alkotta „mag” 20 csomóra gyorsult, míg az élen Dalin örült, ha 10-12 csomót elért, így kinézett némi felzárkózás. Thomas Ruyant: errefelé kedvezőek a viszonyok, végre adódik lehetőség szerelni, enni, aludni. A szélerő ingadozik, de egyenletesen lehet haladni benne. Együtt megyünk Charlie-val, nekem balcsapáson van némi hátrányom, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Manuel Cousin (Grope Setin) kormányt szerelt, miután a bal oldali lap tetején repedéseket vett észre: nehéz napokon vagyunk túl, az egyik ellenőrzésnél szúrtam ki a bajt. Szerencsére az időjárási körülmények lehetővé tették az azonnali javítást. Szóval lehet, hogy vesztettem pár helyet, de versenyben maradtam, és ez a legfontosabb!

vg2020-37_18.jpg

vg2020-37_19.jpg

Más nem volt ennyire boldog: a hajó rendben van, vigyáztunk egymásra, de Szent Ilona óta küzdök néhány problémával, amit most megfejelt a tartalék rendszer hibája. Emiatt nem tudom letölteni az időjárás-előrejelzést, aminek következményeként lehetetlen optimális – és ami még fontosabb, biztonságos – útvonalat tervezni. Vagy feladom, vagy folytatom. Választhatnám az utóbbit, az elemekre bízván magam a Horn-fokig, de az a helyzet, hogy a foil-os hajókkal ez kész életveszély, főleg erős szélben. Ezért úgy döntöttem, hogy visszalépek a Vendée Globe-tól, és elvergődök valahogy Fokvárosig – Fabrice Amedeo.

Elöl Dalin gyengébb szelekbe futott bele, lassulni kezdett, addigi előnye 36 óra alatt lefeleződött. Ki is fakadt kissé: nem akarok panaszkodni, de a három nappal ezelőtti alacsony nyomású övezetben és ebben a gyenge szeles részen eleget vesztettem. Tegnap speciel 16 mérföldet óránként. Ehhez képest minden centiért úgy kell megküzdenem. Tudom, hogy mindenki technikai problémára gyanakszik, de az nincs. Szélprobléma, az van! Ez nyilván meglehetősen szubjektív, de a számok nem cáfolják az állítását. 24 órás sebességi átlagok: Dalin 13, Ruyant 17, Bestaven 19. 72 óra alatt Bestaven 360 (Apivia) és 100 (LinkedOut) mérföld hátrányt dolgozott le.

vg2020-37_20.jpg

December 12.: Burton már nem tudta tovább titkolni a bajait, kénytelen volt beismerni, hogy az automata kormányon kívül mással is küzd: a J2-es vitorla OK, de a kis genakker rossz állapotban van, a grósz zárja bemondta az unalmas, csak az első reff magasságáig tudom felhúzni a vitorlát, huncutkodik az energia-ellátó rendszer, amiatt állandóan a vízbe eresztve tartom hidrogenerátort, ami lassít.

December 13.: Armel Tripon: a J0 van fent, siklik a hajó. Két időjárási rendszer között haladok, kicsit bizonytalan a helyzet, az előrejelzés és a valóság eltér egymástól, főleg, ami a pöffök erejét illeti. Ehhez jön, hogy a felkészülés során keveset vitorláztam erős szélben, így most találgatnom kell a megfelelő vitorla-konfigurációt illetően. 11:25-kor Dalin elhagyta a Leeuwin-fokot, a Vendée Globe második nagy mérföldkövét. 3 órával és 9 perccel később Ruyant, utána 9 perccel Bestaven is megtette ugyanezt.

vg2020-37_21.jpeg

December 14.: a vezető trió – kihasználva az előttük haladó alacsony nyomású övezet nyomában fújó szelet – ellépett az üldözőktől, bő 200 mérföldre növelve az előnyét. De azért jöttek sorban a többiek is. Benjamin Dutreaux (OMIA – Water Family): csodálatos érzés, hogy eljutottam idáig. Folyamatosan dolgozom, hol vitorlát állítok, hol kormányzok, hol a navigációs pultnál agyalok az útvonalon. Nem nagyon pihentem mostanában, frusztrált, amikor lassabb voltam, mint szerettem volna. Maxim Sorelnek két vitorlája is megsérült, a J3-at sikerült javítania, de a J2 nehezebb ügynek bizonyult: kezdett lenyugodni a tenger, nekiláttam megszerelni a hidrogenerátort, közben a hajó kitört. Kitekertem a J2-t, és felmásztam az árbocra, hogy leengedjem. De eléggé alábecsültem a meló nehézségét (100 négyzetméter vitorla, 18 csomós szél), így mire végeztem, teljesen kimerültem. Küldtem fotókat a csapatnak a kárról, amíg megjön a válasz, pihenek. Hamarosan kiderül van-e értelme javítással próbálkozni, mert némi pótanyagot félre kell tennem arra az esetre, ha a J3-al megint történik valami. 15:00-kor Samantha Davies ellökte a partot, és folytatta útját, hogy minél több szívműtétre váró gyereken segítsen. 18:00-kor pedig a vezető Dalin-nál csapott be a ménkű, hallott egy durranást, de vízbetörést nem érzékelt. Azonnal lassított a tempóján, ellenőrizte a hajót, a bal foil egyben volt, de megsérült.

vg2020-37_22.jpg

December 15.: Yannick Bestaven is vitorlát javított, régi adósságot törlesztve ezáltal: el sem tudjátok képzelni, milyen boldog vagyok! Egy hete szakadt el a J2, ami azóta is rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Ma reggel kihasználtam a gyenge szelet és a kis hullámokat, felmásztam az árbócra, hogy megragasszam a szakadást. Mindent előkészítettem, szél felé fordítottam a hajó orrát, kitekertem a J2-t, hogy nekitámaszkodjon az árbócnak, felmásztam. Másfél óra alatt végeztem az 5 csomós szélben. Most olyan, mint új korában.

Kojiro Shiraishi (DMG Mori Global One) az északi félteke óta fixen legalább egy reffre húzott nagyvitorlával (csak így tudta megjavítani), de továbbra is versenyben.

vg2020-37_23.jpg

 

Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg...

 

fotók és forrás: vendeeglobe.org

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr3016340528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása