Hét

2016.04.09. 15:29

Legutóbbi évfordulónk óta megint eltelt egy év. És bár nekünk is hihetetlennek tűnik, ez már a hetedik volt: 2009. április 9-én született ugyanis az első bejegyzésünk. Ahogy korábban, úgy most is kiemeljük az elmúlt egy év jelentősebb pontjait. Kísérő zenének természetesen csak ez jöhetett szóba.

seven_seekcdncom_600.jpg

Ott volt mindjárt májusban az a videó, amin a kiwik - ma már történelminek mondható - Amerca's Cup győzelmét nézhettük vissza húsz év távlatából.

Aztán befuttattuk a Volvo Ocean Race-t, ami egyben a versenyhez kötődő játékunk végét is jelentette. Ismét köszönjük azoknak, akik velünk tartottak a Föld körül és/vagy tippjeikkel izgalmassá tették a fotelvitorlázást!

Az elmúlt háromszázhatvanöt naphoz tartozik blogunk eddigi két legsikeresebb írása is, ezek közül az egyikre külön büszkék vagyunk, mert index.hu címlapra került. Azért az menő, ugye?

20151215_indexhu_600.jpg

A második legolvasottabb poszt sajnos egy szomorú eseményhez kapcsolódott, így kissé meg is lepett minket a sikere.

Ha ennél részletesebben érdekel benneteket a múlt, a múltunk, használjátok a jobb oldali hasábban található címkefelhőt, aminek köszönhetően célirányosan kereshettek. És egyébként is, olvassatok minket sokat, az segít fenntartani a lelkesedésünket - anélkül ugyanis nincs blog!

Majdnem napi szintű frissülésnek, hirtelen információközlésre ott a Facebook oldalunk, és jelen vagyunk a Twitteren is, ha esetleg valaki azt preferálja.

Ezzel az írással együtt nyolcszáznyolcvanhét cikk jelent meg eddig az oldalon, ami szerintünk elég szép szám. :-)

 

címlapkép: seekcdn.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr308581336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása