ROLEX Middle Sea Race 2015 - magyar metálvilla Máltán
2015.10.26. 12:02
Az 1835-ben alapított Royal Malta Yacht Club harminchatodik alkalommal rendezte meg Szicília-kerülő vitorlás versenyét, melynek távja légvonalban 608 tengeri mérföld. A mediterrán térség szezonjának záró regattáján idén huszonkét nemzet képviselői (köztük magyarok) száztizenegy hajóval vágtak bele a kalandba október 17-én - hét csoportban, egymást követő rajtokkal, lengedező észak-keleti brízben.
Apám úgy tanította, hogy ezt a versenyt gyenge szélben lehet megnyerni vagy elveszteni, ezért az sulykolom a legénység fejébe, hogy az Etnáig tartó szakaszon lehet eldönteni a kérdést - Christian Ripard, társszkipper, Artie (tavaly abszolútban győztek). Ha normálisan fúj, mindenki tud vitorlázni, mi azon dolgoztunk, hogy a hajónk lepkefingban is haladjon. Ha épp csak egy-két tized csomóval gyorsabb tudsz lenni, mint a körülötted lévők, az előnyöd ugrásszerűen megnő, amikor megérkezik az új szél. Azt az öt-tíz százalék hátrányt aztán egyenletes menetben igen nehéz ledolgozni a többieknek. Folyamatosan figyeljük a vízen a szél nyomait. Ha bárhol pöfföt látunk, arra tartunk, mindegy, mi az irány. Aztán próbálunk szélcsíkról-szélcsíkra ugrálni.
Szélerő ide vagy oda, a Phaedo 3 (MOD70-es trimarán) hamar a mezőny élére állt (öt óra alatt ötven mérföldet tettek meg egy rohanógéppel - képzeljük el a körülményeket), míg ugyanennyi idő alatt a Rambler 88 (USA) negyvenegy mérföldet hagyott maga mögött, és vezette az egytestű hajók sorát. Olyan jó tempót vettek föl, hogy október 18-án reggelre (ekkor léptek ki a Messinai-szorosból) még a Phaedo 3-at is lehagyták, köszönhetően annak, hogy a part közelében maradtak, míg a trimarán a víz felé húzott. A mezőny magja nagyjából Capo Passero közelében járt, volt, hogy három másodpercben belül ötven fokot fordult a szél. Délután négyig mindössze nyolc egytestű hajó haladt át Messina előtt (Rambler 88, Momo, Mascalzone Latino,B2, Wild Joe, Varuna, Plis Play, SFS II), és nagyon úgy festett, hogy előnyük nőni fog, mert a többiek dolgát néhány órás ellenáramlat nehezítette.
Október 19., 08:00 CET: napkeltéig a mezőny fele hagyta maga mögött a Stromboli füstölgő csúcsát, a Phaedo 3 más Pantelleria szigeténél járt, az egyes kategóriákban pedig így nézett ki a vezető hajók listája: IRC 1: Wild Joe (HUN), IRC 2: Mascalzone Latio (ITA), IRC 3: Coin Coin (NED), IRC 4: Vikesha II (MLT), IRC 5: Artie (MLT), IRC 6: Three Sisters (CZE). Délután az Eoli-szigetek közelében kialakult a máltai háziverseny, hat hajó vitorlázott igen közel egymáshoz, az Artie vezetett, ám mindössze egy mérfölddel.
Október 20.: Hajnalban (00:09:41 CET) befutott a Phaedo 3, menetideje 2 nap, 11 óra, 29 perc, 41 másodperc lett. Lloyd Thornburg, tulajdonos: az egyik keresztmerevítőt a rajt előtti éjszakán tudtuk megszerelni (a korábbi rekordkísérletek komoly nyomokat hagytak rajta), így elmaradt a szokásos felkészítés és gyakorlás. A rajt jól sikerült, Szicíliáig semmi baj nem volt, aztán Messinánán beültünk egy lavórba, amiből aztán nehezen szabadultunk ki - ekkor ment el a Rambler. Az össze-vissza hullámzó tengeren szenvedtünk rendesen, de amikor végre normalizálódtak a körülmények, megmutathattuk, mire vagyunk képesek. Négy évig csak beszéltünk róla, hogy el kéne jönni erre a versenyre, az, hogy ráadásul első többtestűként értünk célba, olyan, mint egy megvalósult álom. Még szintén sötétben (04:48:43 CET) első egytestűként megérkezett a Rambler 88 (2 nap, 16 óra, 18 perc, 43 másodperc). Lényegesen később, de még aznap futott be a Momo (IVB), menetidejük (3 nap, 1 óra, 18 perc, 27 másodperc) ígéretesnek tűnt egy, az előnyszámadásos rendszerben elérhető győzelemhez, de ünneplésbe azért persze nem fogtak. Dieter Schön, tulajdonos: elég sokszor parkoltunk le, úgyhogy nehéz regatta volt. Mivel IRC-ben versenyzünk, az utolsó célba érőt is meg kell várnunk, de a kategóriánkat talán megnyerjük.
Délutánig mindössze tizennyolc hajó haladt el Favigana előtt, az IRC 4, 5, 6 osztályokból konkrétan senki. Éjjel pedig jött a hidegrázás - és a verseny történetének egyik legizgalmasabb befutója: az összetett elsőségért komoly esélyekkel induló B2 (TP52) nem sokkal éjfél előtt futott be, de számukra nem értek véget az izgalmak, a nyomukban loholt ugyanis a Mascalzone Latino (Cookson 50), amely aztán éjfél után pár másodperccel keresztezte a célvonalat. Három és fél nap versenyzést követően kettejük között mindössze kilenc másodperc volt a számított különbség!!! A B2 javára, és bár még igen sok hajó volt a pályán, kicsi volt az esély, hogy az olaszokat valaki megelőzze.
Október 22.: majdnem végig fej-fej mellett haladt öt máltai csapat, akik aztán a csütörtök hajnalba loptak izgalmat, lévén egymáshoz képest látótávolságra futottak be Vallettába. Elsőként az Artie esett be, megnyerve az IRC 5-ös kategóriát, egyúttal a legjobb máltai egységek járó díjat is begyűjtve. Estig nagyjából a mezőny fele teljesítette a távot. Addigra az is kiderült, hogy a teljes mezőnyre vetítve a B2 nyert az előnyszámadásos rendszerben, így megismételte 2013-as sikerét. Nacho Postigo, navigátor, B2: meglepő volt, hogy kilenc másodperccel nyertünk a Mascalzone Latino előtt, de akkor sem lettünk volna szomorúak, ha feléjük billen a mérleg nyelve, mert mindenki mindent megtett a sikerért, ők is megérdemelték volna a győzelmet. az ötven-ötvenkét láb hajóhossz szerintem ideális erre a versenyre, a TP52-es pedig majdnem mindenféle körülmények között jól teljesít, kevés a gyengéje. Egyébként számomra ez a világ egyik legnehezebb versenye, mert a szárazföld és a víz interakciója folyamatosan nehéz döntések elé állít. Itt egy kis hibának is lehetnek komoly következményei. A Mascalzone Latino az ORC (ötvenhét hajó mérette meg magát ebben a kategóriában) győzelmével vigasztalódhatott, itt épp a B2 szorult mögéjük.
Október 23.: Zárszó. Meggyőződésünk, hogy az efféle versenyek legkeményebbjei azok, akik kettesben teljesítik a távot. Idén nyolc egység vágott neki páros felállásban a hatszáznyolc mérföldnek, közülük öten értek célba. Leggyorsabban (4 nap, 17 óra, 46 perc, 9 másodperc) a Neo Double Banks Sails Racing (Paolo Semerano - Andrea Caracci), a győzelmet pedig az Encore apa-fia párosa (Dermot és Paddy Cronin) gyűjtötte be (5 nap, 5 óra, 56 perc, 19 másodperc). Dermot Cronin: a tavalyi díjkiosztón merült fel bennem, hogy csak a fiammal van esélyem dobogóra állni. Sikeres négykezes versenyző, és megtisztelt azzal, hogy eljött velem. Hiába a fiam, a mesteremnek tekintem, ő kormányoz, én vagyok a legénység.
A verseny végeredménye itt böngészhető.
És hogy mi volt a rock and roll tárgya? (HADD SZÓLJON!!!! - iSail)
A magyar csapattal felálló Wild Joe (IRC 1-ben harmadik, ORC 1-ben második) egyébként nagyon profin viselkedő legénységének egyik tagja az első napon, meglátva a fotós (nem akárki) helikopterét, pár másodperce kikacsintott szerepéből... (kattintsatok rá, akkor bejön nagyban).
fotó: ROLEX / Carlo Borlenghi (1-6,9); Kurt Arrigo (7,8)
forrás: rolexmiddlesearace.com
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás Carlo Borlenghi Rolex Middle Sea Race Wild Joe Málta Momo Kurt Arrigo B2 Artie
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.