A Földkerülő verseny rajtjáig már csak pár hónap (első kikötői futam: 2014. október 4., Alicante) van hátra, ennek fényében érdekes megszemlélni, hogyan állnak a csapatok. A Green Marine éjt nappallá téve építi a hajókat, míg a csapatok önmagukat. Legelőrébb a Team SCA tart, de már nem magányosan, rajtuk kívül három csapat körvonalai látszódnak egészen kiválóan. Nézzük, kinél mi a helyzet!

     

VOR_sailmaker.jpg      

 Használati utasítás: linkjeink új ablakban nyílnak, így, ha rájuk kattintotok, nem veszítitek el a fonalat.

   

 Team SCA: már egy éve edzenek (kezdetben Volvo70-essel nyomták), mióta átvették VO65-ösüket, egyszerre használják a két hajót. Eddig negyven jelöltből harmincötöt próbáltak ki, kilencen már bejutottak a csapatba, ők: Carolijn Brouwer (NED), Samantha Davies, Abby Ehler (GBR), Annie Lush, Liz Wardley, Sophie Ciszek, Stacey Jackson (AUS), Sally Barkow (USA) és Justine Mettraux (SUI). Még két hely kiadó, plusz a fedélzeti riporteri "állás".

 Abu Dhabi Ocean Racing: megint Ian Walker lesz a szkipper, rajta kívül három személy biztos: Adil Khalid (UAE), Luke Parkinson (AUS) és Tom Bushell (GBR), aki a fedélzeti riporteri szerepet tölti be. Február elején várható az első csapatösszetartás, ahol újoncok is feltűnnek az ismerős arcok mellett. Hajójuk már kész, festésre vár, majd jön a vízre tétel és a próbautak. Első versenyeiken augusztusban vesznek részt.

 Dongfeng Race Team: lezárult az első válogató, ahonnan nyolcan kerültek be a keretbe, ők már megkezdték a felkészülést: Ying Kit Cheng, Xue Liu, Yiran Zhang, Liang Wu, Jin Hao Chen, Jiru Yang, Sheng Shen és Ming Liu minimum olimpiai válogatott kerettag volt Kínában, némelyikük a 34. AC-re készülő China Team-ben is felbukkant annak idején. A második eresztésre február 8-9-én kerül sor.

      

Dongfeng_first_8.jpg    

 Team Brunel: Bouwe Bekking lesz a szkipper, az első bejelentett csapattag a szintén holland Gerd-Jan Poortman, hozzájuk egy hét főből álló listáról (köztük Pieter-Jan Postma) csatlakozhatnak továbbiak.

  

VOR_TeamBrunel_press.jpg balról-jobbra: Knut Frostad (VOR igazgató), Bouwe Bekking, Jan Arie vanBarneveld (Brunel igazgató), Jan Berent Heukensfeldt Jansen

        

 Hajósoknak szóló hirdetmény: kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak ott jelenítünk meg! És van még Twitter oldalunk is...

    

(fotók: 1: Gautier Sergent; 3: Sander van der Borch)

(forrás: Sail-World, volvooceanrace.com)

   

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr985783621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása