RMSR 2013 - első fejezet

2013.10.22. 11:05

 Rekord számú induló vágott neki október 19-én a 606 tengeri mérföldes távnak Valletta kikötőjéből (egészen pontosan a Grand Harbour-ból). És a megállapítás még akkor is igaz, ha az abszolút esélyes százlábas Esimit Europa 2 végül lemaradt az idei regattáról, lévén a verseny helyszíne felé tartva megsérült az árbocuk. A 99 hajó öt csoportra bontva, tíz percenként rajtolt a 12 csomós déli szélben.

 Ha valakinek ennyi év után sem mennek a rövidítések: Rolex Middle Sea Race...

  

RMSR_2013_002_KA.jpg  

 Elsőként Class40-es hajók ötös brigádja, illetve 12 olyan egység, ahol csak ketten voltak a fedélzeten (ebbe azért érdemes belegondolni egy kicsit!). Következett az IRC4-es kategória, majd az IRC3, ahol két helyi csapat küzdelme tette paprikássá azt a pár percet, majd IRC2-ben 18, legalább 50 láb hosszú hajóval induló egység, míg a zárásban az IRC1-esek, illetve két IMOCA60-as hajó. Itt találhattuk azokat, akik az abszolút elsőségre törtek, valamint a magyar legénységgel felálló Wild Joe-t.

 

RMSR_2013_001_KA.jpg 

 Miután kibotorkáltak a kikötőből, a mezőny tagjai a Messinai-szoros felé vették az irányt (utána Stromboli, Favignana, Pantelleria, Lampedusa, Valletta), amin a Morning Glory haladt át elsőként, vasárnap hajnali egykor.

  

RMSR_2013_course.jpg       

RMSR_2013_003_KA.jpg 

Addigra 15 csomósra frissüt a déli szél, vagyis a rajttól idáig raumban száguldottak. 86 lábnyi hosszával és dönthető tőkesúlyával a Kristina Plattner (a tulajdonos lánya) kormányozta hajó egyértelműen az abszolút győzelemre hajtott, ekkor úgy tűnt, senkinek sincs esélye ellenük, a többiek maximum a korrigált idő szerinti elsőségért szállhatnak harcba. Reggel kilencre a mezőny jó része elhagyta a szorost, és délkeletire forduló szélben tartott Stromboli felé - vagyis a majdnem hátszél maradt, amiben szépen halzolgattak, hogy optimális szögön tartsák magukat.

 

RMSR_2013_004_KA.jpg  

RMSR_2013_005_KA.jpg  

 Délután egyre a vezető Morning Glory már 266 tengeri mérföldet tudhatott maga mögött, ami alapján elméletileg megdönthette a fenálló pályarekordot (Rambler, 2007, 47 óra, 55 perc, 3 másodperc), de a meteorológiai előrejelzés alapján erre nem volt esélye. 25 mérfölddel lemaradva (vagyis már a szemhatáron túl) az Alegre és a Robertissima III (korábban ismert nevén RÁN 2) következtek, míg a hátsó szekcióban az ekkor utolsó Atame is elhagyta Messina-t. Az egész mezőnyre vetített előnyszámadásos rendszerben az Infanta (Freddie Hall, GBR) állt az élen.

        

Szolgálati közlemény: kövessetek minket a Facebook-on, akadnak finomságaink, amiket csak azon jelenítünk meg! És ott van még Twitter oldalunk is...

 

 Október 21-én, reggel kilenckor a Morning Glory érkeztét éjfélre jósolták, de korábbi előnye 10 mérföldre olvadt, az Alegre előtt, őket pedig mindössze 6 mérfölddel lemaradva követte a Robertissima III, vagyis a két Mini Maxi még abszolút győztesként is szóba jöhetett. Az IMOCA60-as párharcban a Hugo Boss (Alex Thomson - Guillermo Altadill, GBR) 9 mérfölddel vezetett a GAES (Anna Corbella - Gerard Marin, ESP) előtt, míg abszolútban a hatodik-hetedik hely környékén hajóztak, közelükben a Wild Joe-val. És már mindenki maga mögött tudhatta a Stromboli-t. Ami marasztalta a kisebb hajókat, lévén az élmezőny még friss széllel tudott ellépni onnan, míg a lassabbaknak ez már nem sikerült.

  

RMSR_2013_006_KA.jpg 

 Négykezes kategóriában a TWT UComm (Marco Rodolfi - Matteo Aguardo, ITA) magabiztosan mutatta az utat a többieknek. Az Escape with Tommy Hilfiger fedélzetén (Georges Bonello Dupuis - Shaun Murphy, MLT)  még némi havária is történt. George szavai: a Messinai-szoroson úgy jöttünk át, mintha puskából lőttek volna ki! 30 csomós hátszél, amiben órákig 12 csomó körüli hajósebességet produkáltunk. Életemben nem láttam még ilyet. Aztán majdnem bajba is kerültünk, amikor a spinakker felhúzója elengedett, és a vitorla a vízbe esett. Igen sok munkánkba került, míg a fedélzetre húztuk, kitisztáztukm majd újra felrántottuk, de hát erről szól a kétszemélyes vitorlázás, mi pedig szeretjük az ilyen kihívásokat. Most viszont egy helyben állunk, konkrétan 64 hajót számoltam meg magunk körül vacsora közben. Tőlünk nyugatra megy le a Nap, keletre ott a Stromboli, délre az Eoli-szigetek - pazar a látvány.

     

RMSR_2013_007_KA.jpg        

 Favignana-nál IRC1-ben korrigált idő szerint az Alegre állt az élen, míg a Wild Joe (Józsa Márton, HUN) a harmadik helyre taszította le a Robertissima III-t. Mivel ezen a ponton már túl voltak a táv felén, úgy tűnt, hármuk közül kerül majd ki a verseny IRC szerinti győztese is. Délután kettőkor a Morning Glory már Lampedusa közelében járt, 115 mérföldje volt hátra, viszont a gyenge szélben várható érkezésük kedd hajnalra csúszott. 40 mérfölddel hátrébb jött az Alegre (Andres Soriano, GBR), 7 mérfölddel lemaradva a Robertissima III (kormánynál Vasco Vascotto, ITA), de az IRC összetettben új éllovast üdvözölhettünk, Michele Galli B2-jét (ITA). Az IRC3 és IRC4-es hajó közül még senki sem ért bele a Szicília északnyugati csücskénél található friss szélbe, így abból a brancsból már senki sem reménykedhetett összetett győzelemben - de persze a kategóriában elért dicsőséget ne becsüljük alá! Fél tizenegyre az abszolút sorrendben negyedik Hugo Boss elhagyta Lampedusa szigetét, nyomában a GAES haladt, míg nyugat felől érkezett a Wild Joe, nem sokkal lemaradva.

 És kedden hajnalban (04:22:19) valóban célba (Marsamxett Harbour) ért a Morning Glory, méghozzá az abszolút első helyen, versenyben töltött idejük 2 nap, 16 óra, 12 perc, 19 másodperc.

      

RMSR_2013_008_KA.jpg   

 Kristina Plattner: eddig csak apámmal együtt vitorláztam offshore versenyen, így most új élménnyel gazdagodtam. Kicsit ideges is voltam a rajt előtt, de a legénység tagjai figyeltek rám, úgyhogy tudtam élvezni a hajózást. A pálya egyszerűen gyönyörű, a Strombolinál végignézett Napkelte emléke sokáig elkísér majd. Akkor ért véget a szolgálatom, pihenhettem egy sort. Chris Nicholson, afterguard: gyengébb szél fújt, mint amit előre jeleztek, de ezen igazából senki sem lepődött meg. A változatos a pálya folyamatos koncentrációra kényszerít. A meteorológiai előrejelzések és az útvonaltervező szoftverek kevésbé hasznosak, mint máshol, inkább körbe kell nézni, arra reagálni, ami az aktuális környezetben történik. Ahogy közeledtünk a célhoz, fogyott az előnyünk, Lampedusa felé kifejezetten lassan tudtunk haladni.

 Az Alegre bő két órával később érkezett (2 nap, 18 óra, 25 perc, 5 másodperc), míg a Robertissima III-ra újabb egyórát kellett várni (2 nap, 19 óra, 39 perc, 28 másodperc). Andres Soriano: ez volt az új Alegre első nagy offshore regattája, mind a hajó, mind a legénység jól teljesített. Ebben a versenyben épp a bizonytalansága vonz. Teljesítettem már párat, de sosem volt két egyforma. Talán többet tudok majd róla, ha tíz kör lesz mögöttem, de egészen kiismerni talán soha senkinek nem sikerül. A mienkéhez hasonló nagy hajók óriási médiafigyelmet kapnak, én viszont a klasszikus és kis hajókban küzdő egységeket becsülöm nagyra. Nélkülük semmiképp sem jöhetne össze ekkora mezőny, és hiszem, hogy mindenki egyaránt fontos.

 A nyomkövetőt nézve háromnegyed tizenegyre a két IMOCA60-as is célba ért (a Hugo Boss előbb), de az eredménylistán ekkor még nem tüntették fel az idejüket. A Wild Joe az abszolút hatodik helyen tartott Valletta felé.

 FRISSÍTÉS!

 A Wild Joe abszolút hatodikként futott be, versenyben töltött ideje 2 nap, 23 óra, 38 perc, 26 másodperc, ezzel kategóriájában (IRC1) kedd este nyolckor második helyen áll a korrigált idők alapján.

          

 (fotók: Kurt Arrigo/ROLEX)

 (forrás: rolexmiddlesearace.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr655591499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cveki 2013.10.22. 18:36:10

Üdv, a cikk első felében véletlenül hjnali 1-es érkezést írtatok a Morning Glorynak.

isail · http://isail.blog.hu 2013.10.23. 20:24:24

@cveki: Helló! Az a Messinai-szoroson való áthaladás ideje.
süti beállítások módosítása