Ahogy a Sailing Anarchy posztjában kajánul megjegyzi, az RC44-es széria lassan a gáz- és olajkereskedők háziversenyévé, fél-titkos találkozóhelyévé válik, utalva több tulajdonos gazdasági hátterére és nyilván a nagyszámú orosz résztvevőre, de lássuk inkább mi folyik a vízen, mert szerencsére nem olaj, az már biztos!

           

marstrand1.jpg

           

Harmadik napja tart a svédországi Marstrandban az RC 44-es vándorcirkusz legújabb versenye.
Ahogy az megszokott, az első nap párosversenyzéssel kezdenek a csapatok. A kormányosi pozíciókban a match race napon a fizetett profik is lehetőséget kaphatnak a szabályok szerint, ám több amatőr tulajdonos nem adja ki a játék lehetőségét kezei közül. Az angliai Solent szélviszonyaihoz hasonló körülmények a brit csapatoknak kedveztek, a match race táblát eddig vezető Team Katushát rendesen megszorongatták.

               

marstrand4.jpg

               

A 8 csomónál soha nem erősebb szélben a zseniális Peter Reggio vezette rendezőcsapatnak 44 párosversenyt sikerült lezavarnia. A csapatoknak észnél kellett lenniük az állandóan forgolódó szélben. A nap legeredményesebb egysége a Cameron Appleton vezényelte Team Aqua lett, 6-1-es eredményével. Egyedül a Katusha csapatától kaptak ki, ezzel egy ponttal megközelítve őket az összetett match race táblán. A nap kiemelkedő teljesítményei között elsősorban a Team Nikát lehet említeni, amelyik a tulajdonos, orosz Vlagyimir Prosikin kormányzásával hétből öt kört megnyert, amivel tizenegyedik helyükről a hatodikra ugrottak.

A nap videóösszefoglalója:

                        

A második naptól már a flottaversenyzés volt terítéken, és a szakadó eső valamint a továbbra is forgolódó szél eredményeként nem volt olyan egység, amely mindhárom futamban a flotta első felében tudott volna végezni.

                   

marstrand2.jpg

          

Futamgyőzelme volt a Team Italia-nak, az Artemis Racing-nek és a Team Aqua-nak, a nap legkiegyensúlyozottabb teljesítményét azonban a tavalyi világbajnok gibraltári csapat, a Peninsula Petroleum hozta két második és egy hetedik hellyel.

A nap videóösszefoglalója:

             

A harmadik nap a tavalyi évad győztese, a Team Aqua ismét magára talált, ők teljesítettek a legkiegyensúlyozottabban a flottában két második és egy harmadik hellyel, ezzel átvették az összetettben a vezetést, míg a szintén brit Aegir csapata 1-3-4-es eredményeivel felzárkózott harmadikként pontegyenlőséggel a Peninsula Petroleum mellé.

            

marstrand5.jpg

            

A nap videóösszefoglalója:

               

Az utolsó előtti napon a 20 csomós szél nem sok hibalehetőséget hagyott a csapatoknak: a Katusha egyik csigája eltörött az első futamban, így ők kimaradtak abból a körből, a Nika pedig korai rajtos volt. A futamban majdnem egészen a végéig a Team Aleph diktálta az ütemet, de a befutó előtt nemsokkal, egy vitorlaszakadás miatt visszacsúsztak a hatodik helyre, így a futamot az Ironbound nyerte.

          

marstrand7.jpg

                  

A második futamra a szél kicsit mérséklődött, a csapatoknak viszont az erős áramlással kellett megküzdeniük. Elsőként a Team Aqua ért fel a bójához, a másodikként érkező Katusha pedig kihalzolva a másik takkon igyekezett a következő pályajelnél megfogni az élen állót, majd a futam vége előtt match race-üzemmódban fogták a Chris Bake csapatát, hogy az Aqua-nak ne lehessen tiszta szele. A Steve Howe vezette csapat végül meg is nyerte első futamát Svédországban, harmadikként pedig az Artemis csapata futott be.

Úgy tűnik ezen a napon a pálya bal oldala volt a kedvezőbb, aki itt ment, az nyert. Aki pedig nyert az ismét a Team Aqua volt, elejétől a végéig vezettek, második az Ed Baird vezette Synergy lett, harmadik pedig az Ironbound.

 

                             

Szombaton jön az utolsó versenynap, meglássuk, sikerül-e kizökkenteni a briteket jó formájukból!
Aki a videókon kívül kiváncsi a teljes futamokra, itt visszanézheti az összeset.

FRISSÍTÉS: Az utolsó nap krónikája

Az utolsó versenynap a csapatok nem sok okossággal megtámogatva voltak kénytelenek kiindulni a dokkból, a meteorológusok ugyanis nem tudtak használható előrejelzéssel szolgálni nekik: 12 és 30 csomó között bármi jöhetett és nagyjából bárhonnan. A nap egyetlen futamának győztese az Ironbound lett, mielőtt a versenyrendezők a túl nagy - valóban 30 csomó körüli - szél miatt a partra nem parancsolták a flottát. A rajt után - amelyet a Katusha és a Peninsula Petroleum kicsit benézett (korai rajt) - a Synergy állt az élen fent a pálya bal szélén, egészen addig míg el nem kezdett zuhogni az eső, ami egy szerény 20 fokos szélfordulót is hozott magával. Ez újraosztotta a lapokat a pályán, ennek köszönhetően a korai rajtosok egész jól visszaszerezték pozícióikat, ám az egyre erősödő szél igencsak nagy kihívások elé állította a csapatokat: az Artemis, amely második helyen állt a futamban, a bőszeles szakaszban végig vergődve visszaesett a tizenkettedikre. Feleslegesek a szavak, érdemesebb megnézni a nap beszámolóját:

                 

           

A svéd versenyt az utolsó nap negyedik helyen végző Team Aqua nyerte. Chris Bake csapata ezzel tovább növelte előnyét az összetett versenyben, ami legközelebb Cascaisban, októberben folytatódik.

                   

(Képek: Martinez Studio)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr135382895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása