Hírblokk - sorozatok vége

2012.12.11. 15:48

 Kettő, négy.

Monsoon_2012_Canfield.jpg

 

 - A Leigh McMillan kormányozta The Wave, Muscat (Ed Smyth, Hannah Mills, Peter Greenhalgh, Hashim Al Rashidi) nyerte az Extreme Sailing Series idei utolsó állomását Rio de Janeiro-ban, begyűjtve egyúttal az összetett győzelmet is. A harminc(!) futamos regattán a lehető legkisebb különbséggel, két tized ponttal gyűrték le a Groupe Edmond de Rotschild csapatát, harmadik lett a másik ománi csapat (Oman Air). Ezzel az eredménnyel az összetettben a Wave mögött ők lettek a másodikak, így mondhatjuk, hogy a közel-keleti ország csapatai idén taroltak.

  

 

 Leigh McMillan: szétvet minket a boldogság! Elképesztő, hogy győzni tudtunk, ez egy egészen kivételes, az utolsó pillanatig nyitott verseny volt. A csapat emberfeletti teljesítményt nyújtott egész szezonban, hálás vagyok nekik.

 Ha valaki nem tudná, az Oman Air-nek ez volt az első szezonja a sorozatban, így eredményük kicsit talán meglepő, bár az is igaz, hogy első pillanattól azt mutatták: számolni kell velük. Nyilván nem pusztán mázli miatt nyertek három helyszínen is az év folyamán. Az már most tudható, hogy Rio a következő három évben biztosan a sorozat egyik állomása lesz, és három kontinensen további hét város csatlakozik hozzá - a listát még idén közzé teszi a Rendezőség.

 A teljes végeredmény:

1. The Wave, Muscat (OMA), Leigh McMillan, Ed Smyth, Pete Greenhalgh, Hannah Mills, Hashim Al Rashdi 192.2 pont
2. Groupe Edmond de Rothschild (FRA), Pierre Pennec, Arnaud Psarofaghis, Hervé Cunningham, Romain Petit, Bernard Labro 192
3. Oman Air (OMA), Morgan Larson, Will Howden, Charlie Ogletree, Andy Maloney, Nasser Al Mashari 181
4. Red Bull Sailing Team (AUT), Roman Hagara, Hans Peter Steinacher, Matthew Adams, Pierre Le Clainche, Graeme Spence 179
5. SAP Extreme Sailing Team (DEN), Jes Gram-Hansen, Rasmus Køstner, Pete Cumming, Mikkel Røssberg, Jonas Hviid 166
6. Alinghi (SUI), Pierre-Yves Jorand, Jean-Christophe Mourniac, Bruno Barbarin, Nils Frei, Yves Detrey 152
7. GAC Pindar (GBR), Andrew Walsh, Anna Tunnicliffe, Mark Bulkeley, Adam Piggot, Richard Peacock 129.6
8. ZouLou (FRA), Erik Maris, Philip Mourniac, Jean-Sébastien Ponce, Patrick Aucour, Bruno Jeanjean 119
9. Team Brasil (BRA), Torben Grael, Alex Welter, Diogo Cayolla, André Mirsky, Marco Grael 92

 Az utolsó helyen záró Team Brasil kormányosa? Nem olvastátok félre, valóban ő vitte a hajót.

 Éves összetett:

1. The Wave, Muscat 76.5
2. Oman Air 65
3. Groupe Edmond de Rothschild 64.5
4. Red Bull Sailing Team 59
5. GAC Pindar 45.5
6. SAP Extreme Sailing Team 42
7. Alinghi 35.5
8. ZouLou 28

 A szezon egy meglehetősen kifejező száma: 209 - ennyi futamot bonyolítottak a hét alkalom folyamán.

 A GAC Pindar-t erősítő Anna Tunnicliffe turistáskodott kicsit, a lenti képen egy szabadtéri "edzőterembe" pillanthatunk be az általa készített fényképen:

EXSS_Rio_gym.jpg

 

 - Az Alpari World Match Racing Tour (mely egyben párosverseny világbajnokságnak is tekintendő) záró eseményén az előzetes várakozások alapján izgalmas verseny ígérkezett, hiszen többen is eséllyel pályáztak a világbajnoki címre. Végig gyenge (sőt, nagyon gyenge) szelekben küzdöttek a csapatok, többször kellett újratervezni a menetrendet. Aztán a selejtezők úgy alakultak, hogy senkinek sem kellett tövig rágnia a körmét.

MonsoonCup_stadium_1206_01.jpg

 Az összetettet vezető Björn Hansen (DEN) Mekonomen Sailing Team jól kezdett, a címvédő Ian Williams (GBR) irányította Team GAC Pindar annál kevésbé.

 A selejtezők végén:

Peter Gilmour (AUS) YANMAR Racing 8-3

Björn Hansen (SWE) Mekonomen Sailing Team 7-4

Keith Swinton (AUS) Black Swan Racing 7-4

Taylor Canfield (ISV) USone 7-4

Phil Robertson (NZL) WAKA Racing 7-4

Ian Williams (GBR) GAC Pindar 6-5

David Gilmour (AUS) Team Gilmour 6-5

Pierre-Antoine Morvan (FRA) Vannes Agglo Sailing Team 6-5

Adam Minoprio (NZL) Alpari Racing Team 6-5

Laurie Jury (NZL) Kiwi Match Sailing Team 3-8

Johnie Berntsson (SWE) Berntsson Sailing Team 2-9

Jeremy Koo (MYS) KFC Malaysia/KRT 0-11

 Igen, két Gilmour volt jelen, a nagy öreg Peter-től a fia, David veszi át a stafétát, a YANMAR Racing kormányosa ugyanis már a regatta előtt bejelentette, hogy az eredménytől függetlenül abbahagyja a profi párosversenyzést.

 Már a legjobb nyolc közé sem jutott be mindenki, akinek esélye volt a címre, ott pedig tovább hullottak a nagyágyúk:

 Peter Gilmour - David Gilmour 3:1

 Björn Hansen - Ian Williams 1:3

 Keith Swinton - Taylor Canfield 1:3

 Pierre-Antoine Morvan - Phil Robertson 2:2 (innen Robertson ment tovább)

 És ekkkor lett Ian Williams ismét világbajnok - immár negyedszer!

 Az elődöntőben aztán Gilmour - Canfield 0:2, Williams - Robertson 0:2. A bronzért Williams - Gilmour 2:0.

 

Monsoon_2012_semi.jpg

 

 A döntőben aztán az összes futamot le kellett vitorlázni, hogy megszülessen a végeredmény:

 Phil Robertson - Taylor Canfield 2:3.

 Vagyis az Amerikai Virgin-szigetekről érkezett versenyző Bermuda után itt is nyerni tudott.

 Ian Williams: azért jöttünk, hogy a világbajnokságot megnyerjük, és ez sikerült. Ami a Monsoon Cup-ot illeti, a párosversenyzés nem mindig úgy sikerül, ahogy az ember szeretné. De ettől még élveztük a dolgot, és elégedettek vagyunk az éves teljesítményünkkel.

 Peter Gilmour: jó kis buli volt, egy csodálatos verseny!

 Taylor Canfield: eddigi pályafutásuk legjobb eredményét értük el most, a csapatom (Hayden Goodrick, Mike Rehe, Dan Morris és Rob Dawson) elképesztő teljesítményt nyújtottak ma. Peter Holmberg (2006) után mi vagyunk a másodikak a hazánkból, aki itt nyerni tudott. Nem hiszem, hogy tudtunk volna ennél jobban menni, három helyszínre hívtak meg minket, azokból kihoztuk, amit lehetett. Elegánsan fejeztük be az évet, ami pedig a folytatást illeti, hát elég magasra került a léc. Szeretnénk állandó résztvevők lenni (Tour Card Holder), és ha ezért nem érdemeljük meg, hát nem tudom, mit lehetne még tenni. De akárhogy lesz, mi mindent beleadunk jövőre is.

 

Canfield_Monsoon_2012_podium.jpg

 

 (fotók: 1, 3-5: SubZero Images; 2: Anna Tunnicliffe)

 (forrás: extremesailingseries.com; wmrt.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr364959840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása