Ő tervezte (többek között) a legutóbbi három VOR-győztes hajót, verbálisan több, mint egy órát beszélgettek vele az újságírók. A vsail.info két részre bontva tette közzé, merthogy hosszú. És tényleg, úgyhogy most ti is csak a felét kapjátok.

JK.JPG

VS: Nyilván megérted, első kérdésem a Volvo 65-ösre vonatkozik. Láttad már?

JK: Nem. Csak egy számítógépes ábrázolást róla.

VS: Oké, haladjunk szépen sorban. Egyetértesz azzal, hogy a VOR a one-design irányába mozdult el?

JK: Nem. Őszintén szeretjük ezt a versenyt. Az elmúlt években meghatározóvá vált az életünkben. Különleges kalandokat éltünk át, szép időket és kellemes emlékeket hagytunk magunk mögött. Kicsit a részünkké vált, így nyilván a legjobbat akarjuk neki. Nem hisszük, hogy ez a jó megoldás, de az biztos, hogy kellő gondossággal jártak el, ez a döntés pedig komoly hatással lesz a jövőre nézve.

VS: Azért vélekedsz így, mert nem titeket választottak ki az új hajó tervezésére? Savanyú a szőlő?

JK: Szó sincs erről! Inkább arról, mit tekintünk fontosnak. Ha nagyszabású, nyílt tengeri grand-prix versenyt akarsz, hát azt nem a one-design fogja biztosítani számodra. Rengeteg mindent köszönhetünk a Volvo 70-eseknek (vagy épp az Open 60-as osztálynak) és minden típusnak, amit folyamatosan fejlesztenek. Innen nézve nem jó a mostani döntés. Ha máshonnan nézzük, és a kereskedelmi vagy marketing szempontok kerekednek felül, akkor viszont nem tudok válaszolni, mert ahhoz nem értek. Hogy működik-e majd vagy siker lesz-e? Passz. Az én hozzáállásomat alapvetően az a sok jó befolyásolja, amit a VOR-tól, és korábban a Whitbread-től kaptunk.

VS: A hajó bemutatása során Knut Frostad, a VOR igazgatója sokszor elmondta, hogy fontos szempont volt a költségcsökkentés. Szerinte egy 12-15 millió euróval rendelkező csapatnak már lehet esélye az új hajóval. És valószínűleg így érhető el legkönnyebben az a cél is, hogy legalább nyolc résztvevő legyen legközelebb.

JK: A jelenlegi helyzetben - plusz kicsit a jövőbe tekintve - abban egyetértek vele, hogy a költségcsökkentés fontos cél. De tényleg ez volt a legjobb megoldás? Nincsenek belső információim a kiválasztási folyamatról, de mégis, mennyibe fog ez a nagy egyformaság kerülni? Mibe fáj majd nekünk a nagy takarékosság?

VS: Frostad és a hivatalos közlemény szerint körülbelül 4,5 millió euró lesz egy "versenykész" hajó ára.

JK: Ha ez a helyzet, akkor nem faragtak túl sokat, talán fél-háromnegyed millió eurót. Legyünk megengedőek, mondjuk egymilliót! Megéri ez egy kisebb, lassabb és kevésbé látványosan teljesítő hajó miatt? Mert még lehet is jó a koncepció: fogjuk meg a kiadásokat, tegyük 15 milliós csapatok versenyévé a VOR-t, és akkor lesz nyolc nevezőnk. Ez rendben is lehetne, de amit csinálnak, az ellentmond ennek.

VS: Szerinted fél-egymillió eurót spórolnának ezzel? Vagyis egy mostani hajó 5 millió euróba kerül?

JK: Azok, amiket mi terveztünk, igen.

VS: Persze, azokról beszélek én is.

JK: Úgy hallottam, az Abu Dhabi kétszer ennyibe került, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne 5 millióért egy jó Volvo 70-est építeni. A Puma nyilván különbözik a Telefónica-tól, amelyik másmilyen, mint a Groupama, de azt megerősíthetem, hogy mind kijött 5-5,5 millió euróból.

VS: Felkértek a VOR szervezői, hogy tervezz te is egy one-design hajót?

JK: NEM - így, csupa nagybetűvel. De reagálnék még az előző kérdésedre: egy hajó 4,5 millió euróba kerül majd. De mi van, ha egy csapat kettőt vesz, és azokkal tesztel? Máris megy felfelé a számláló!

VS: Naná. És ez másnak is eszébe jutott már - a sajtótájékoztatón rá is kérdezett. Még nem tisztázott, engednek-e kéthajós kampányt, feltételezésekre pedig nem alapozhatunk ítéletet.

JK: Itt kezd viccé válni az egész! Ha valaki elég gyors és nagyon akar nyerni, vesz két hajót, azokkal edz, majd jön a harmadik gép is, és kettővel indulnak a versenyen. Minek a harmadik? Csak mert van egy nagyszabású programjuk. Mi kell ahhoz, hogy valaki megnyerje a következő VOR-t? Egyszerű. A leggazdagabbnak és leggyorsabbnak lenni: megveszed az első két hajót, még alá is írod, hogy annyival szállsz be a versenybe. Jó hosszan edzel velük, aztán a végén megveszed a nyolcadik elkészült darabot. Ha már itt tartunk, az mikor lesz kész? Csak mert ennyi járgányt egy helyen megépíteni sok időt vesz igénybe. Az a csapat, amelyik már az elején megengedhet magának két hajót, nyilván lenyomja azt, aki a rajt előtt két-három hónappal veszi át a sajátját.

VS: Ez logikus, de ezt nyilván lehet tiltani vagy korlátozni.

JK: Persze, de aki csinálná, az kitalál valami mást. Vegyük újra elő az első csapatot, aki nevez és megveszi a hajót. Leigazolja a legjobb vitorlázókat, és velük készül. Aztán megveszik az egyik utolsó hajót, ami nyilván jobb, mint az első, hiszen a minőség javul, ahogy jön az építési rutin - ezt mindenki tudja. Eredmény: több időt töltöttek a vízen, mint bárki más, övék az egyik legjobb hajó - és nem kettővel készültek. Szerinted előnyben lesznek a többiekhez képest?

VS: Egyetértek, de még mindig abból a feltételezésből indulunk ki, hogy engednek egy csapatnak két hajót.

JK: Ha azt letiltják, akkor is lesznek olyanok, akik többet tudnak edzeni, mint mások. Ha engedik, akkor a verseny csak arról fog szólni, ki költ többet.

VS: Úgyis mindenképp az lesz, nem? Képzeljük el, hogy nincs semmi változtatás, maradnak a mostani hajók. Ki akadályozhat meg egy gazdag csapatot abban, hogy július 9-én odasétáljon hozzád és leigazoljon téged? Ők lesznek az elsők, megkapták a legjobb tervezőt és bárkit megvehetnek a vitorlázók közül.

JK: És miért ne lehetne megint úgy, mint az ABN AMRO hajók idején volt? Hiszen pont így voltunk. Miért ne akadhatna ezúttal is egy tehetséges 25 éves tervező, aki bárkinél jobb tud lenni, ha kap egy esélyt. Meri azt állítani valaki, hogy ez kizárt? Te miért gondolod, hogy ez lehetetlen? És nem csak erről van szó. Mondjuk van már most öt csapat, aki indulna. Az egyik hozzánk jön, a következő valaki máshoz, és így tovább. Egyszerre kezdődhet az építés, nagyjából egyszerre fejezik be, és nem úgy, ahogy most tervezik - kéthavonta. Ettől függetlenül sok sikert kívánok nekik. Mit is mondhatnék? A VOR fontos volt nekünk, életünk része, és rajongtunk ezért a típusú versenyért. A vitorlázásnak szüksége volt rá, ez bebizonyosodott. Ha valami újdonság megjelent a Whitbread-en vagy a Volvo-n, az eljutott a hétköznapi vitorlázókhoz is. Ha ezentúl egyforma hajókkal zajlik ez a regatta, komoly űr keletkezik, amit bárki betölthetne. A VOR lényegében egy Clipper Plusz-szá vált (itt valószínűleg a Clipper Round the World-re gondol - iSail), és valaki előáll, hogy rendezne egy valódi, nyílttengeri grand-prix-t, hát mi ott leszünk. Ha annak idején nem engedik meg az Audi-nak, hogy hibrid kocsikkal induljon Le Mans-ban, hát még ma sem látnánk egyetlen utcai kocsit sem azzal a technológiával. Így fejlődik a világ, és a Volvo csoport most azt mondta, nem akar ilyesmi a saját versenyén. Remélem, az autóikat nem így tervezik.

VS: Részben igazad van, de van egy komoly különbség, és abban Knut Frostad-dal értek egyet: lehet, hogy az Audi vagy a BMW kifejleszt valamit Le Mans-ra, ami aztán pár év múlva az én kocsimban is megjelenik, de a VOR-on nem indul például a Beneteau, hogy amit ide kitaláltak, azt beépítsék a túrahajóikba.

JK: Jogos, de nem is biztos, hogy erre szükség van. Mi terveztük a First 30-ast és kapásból két dolog is eszembe jut, amik nem is léteztek volna, ha előzőleg a Volvo 70-es tervezésénél ki nem találjuk.

VS: Mik ezek?

JK: A tat és a megfelelő ívek a hajótest hátsó részén. De nem csak arról van szó, ami a hajón megtalálható, hanem metódusokról, szoftverekről, hozzáállásról, elemzésekről és tesztekről - ez mind az elmúlt 5-6 év termése. Mi ugyan versenygépeken alkalmazzuk őket, de ugyanennyi erővel egy túrahajón is megjelenhetnek. A két ABN AMRO járgány óta is hihetetlen mértékben fejlődtünk. Van itt még egy fontos kérdés, mégpedig a szponzorok. Ha megnézed kik álltak a hajóink mögött - például az Ericsson - akkor azt is látod, hogy magukévá tették, mi több, bőszen kommunikálták kifelé a technikai színvonalat és a fejlesztéseket - ezek a Volvo Ocean Race velejárói voltak - mostanáig. Ha ezt a nézőpontot elveszíted, megváltozik a támogatók köre. Ha valaki most száll be a játékba, nem mondhatja, hogy "nézd, nyer a hajónk, mégpedig az én technikai segítségemmel!" A one-design ezt nem teszi lehetővé, marad az, hogy több pénzt pumpálnak bele, vagy a legjobb vitorlázókat igazolják le.

VS: A tengeri rutint díjazzák majd. A vitorlázókat.

JK: És ahhoz mit tud hozzátenni a szponzor? Semmit. Csak öntik be a lét, az emberekre, a hosszabb felkészülésre vagy a két hajóra. Persze lehet, hogy azokat a csapatokat próbálják így felhajtani, amelyek a megállókhoz köthetők. Akkor kevésbé érdekes a verseny, csak náluk is történjen valami.

VS: Ha már szóba jöttek a kikötők. A Team Sanya esélyesebb lett volna, ha egyformák a hajók, nem? Övék a leglassabb darab, akkor sem nyerhettek volna, ha náluk van a legjobb emberanyag.

JK: Pedig a helyzet ugyanilyen lesz a one-design esetében is, ha nem még rosszabb. Azzal garantálod, hogy a leggazdagabb csapat nyerjen. Rögtön az elején leigazolják, akit kell - dupla fizetésért. Ez utóbbit nem bánnám, mert szerintem most csúnyán alul voltak fizetve, amikor ilyen körülmények között hajózták körbe a Földet. Most nekik áll a zászló, valószínűsítem, hogy kétszeres-háromszoros béremelésre számíthatnak - és ezzel párhuzamosan mindennek az ára megy felfelé. Még a Laser is javult az idők folyamán, ha több pénzed van, jobban tudsz felkészülni, te nyered a világbajnokságot. Ha ott ez van, gondolja bárki is, hogy egy 65 lábas, billenthető tőkesúlyos hajónál nem lesz ez még inkább így? Pedig de. Talán itt lenne keresnivalónk! Ez lesz a megoldás. Talán felkérnek, hogy optimalizáljuk a terveket! Ezt elképzelhetőnek tartod?

VS: Nem függene ez attól, hogy mit engednek meg?

JK: Most azonnal megtehetnénk egy Laser-rel. Gondolod, hogy nem lennénk rá képesek egy 65 lábas, billenthető tőkesúlyos hajó estében? A one-design egy utópia. Nem lehetséges. Ismétlem magam, ha, mondom, HA engedik a kéthajós kampányt, tuti azok nyernek - legjobb emberek, legjobb bárkák. Nem fog menni. Ezt megmondom előre. Eddig nem sokat gondolkodtam rajta, de ahogy halad az idő, egyre inkább így vélem. Szép dolog volt a bejelentés, de nem fog működni. Persze nem ártana tisztázni, mit értünk "működni" alatt.

VS: Az egyik fő cél a legalább nyolc csapat a rajtvonalon.

JK: Az menne Volvo 70-esekkel is. Négy vagy öt újra használható. Ha tényleg akartak volna nyolcat a következő versenyre, akkor maradnak a mostani gépeknél - hiszen akkor csak négy újat kell építeni! A cél nem csupán a bűvös nyolc elérése, hanem egyúttal a költségcsökkentés is. Ha jól értem, Knut Frostad azt állítja, hogy egy-egy csapat megúszhatja 15 millió euróból a dolgot. Szerintem nem. Most olyan szoros a verseny, hogy az utolsó kikötői versenyig nyílt marad a küzdelem. Annak idején azzal érveltek a több tervező és a doboz-szabály ellen, hogy bizos lenne egy hajó, ami három szakasszal a vége előtt már megnyerné a küzdelmet. Ez nem hülyeség?

VS: Azért ha a Telefónica nem sérül meg Lorient előtt, most mindhárom vezető hajó a tiéd lenne.

JK: Az előbb azt kérdezted, mi lenne, ha jövő héten beállítana hozzám a leggazdagabb csapat, és azonnal felbérelne minket - már ha maradnának a Volvo 70-esek. Nos, az előző verseny végénél pont így történt. Knut Frostad azt kérte tőlünk, hogy senkivel se kössünk kizárólagos szerződést. Most van három nyerőesélyesünk és egy másodvonalbeli hajónk az anyagilag kevésbé elereszett csapatnak. Ha előáll egy probléma - és Knut akként kezelte a helyzetet -, mindig lehet szélsőségektől mentes megoldást talákni. Meglátogatott minket itt Valencia-ban februárban vagy márciusban. Együtt ebédeltünk. Nyíltan elmondta, hogy valamit ki kell találni, mert a Volvo csoport szeretné, ha a következő verseny legalább nyolc hajóval indulna, a költségek viszont csökkennének. Megvitattunk pár lehetőséget, például, hogy befagyasztjuk a fejlesztést - pedig ez ellentmond az üzleti érdekeinknek. Felajánlottuk, hogy nem újítunk, átadjuk a terveinket, kezdjenek velük, amit akarnak. Négyből három hajót újra lehetett volna használni. Megválaszoltuk egy csomó kérdését, de persze addigra már rég eldöntötték a dolgot. Nevetségesnek éreztük magunkat. Akkor azt mondta, öt lehetséges megoldást vizsgálnak, ezek közül egy a one-design. A többi is ugyanolyan esélyesnek tűnt - mostanra kiderült, hogy nem így volt.

VS: A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján nekem úgy tűnik, hogy a végül kiválasztott négy gyártóval már fél éve dolgoztak.

JK: Hát ez az! Négy üzem! Hogyan lehetne ez olcsóbb? És felmerül a felelősség kérdése is. Ha valami elromlik, ki vállalja magára?

VS: Nem vagyok szakértő, de nyilván az, aki azt az alkatrészt legyártotta.

JK: De ki adja el a Volvo 65-öst? A Green Marine? Ők garanciát vállalnak a Persico vagy a Multiplast munkájára is? Nem hiszem. Adott négy cég, mindegyik profitorientált - mert ne higgyük, hogy ingyen csinálják! Bár lehet, hogy igen, de ők a Föld legdrágább négy hajóépítője. Le kell gyártaniuk egy minél érdekesebb hajót, minél gyorsabban és minél olcsóbban. De amit mostanában csinálnak, az ellentmondani látszik ennek. Valaki itt fura játékot űz! De akkor is, minden jót kívánok nekik!

VS: Ezért kérdeztem az elején, hogy savanyú-e a szőlő. Más kapta a munkát, titeket pedig kihagynak egy olyan akcióból, amiben igen jók vagytok.

JK: Miért gondolod, hogy nem kaptuk meg "A" munkát? Már fel is kértek, hogy javítsunk a terveken. Ha akarjuk, újra ringbe szállhatunk.

VS: Azt mondod, hogy egy jövőbeni induló veletek akar dolgozni?

JK: Ha valóban one-design lesz, akkor igen. Visszatérve az előző kérdésedre: nem hiszem, hogy lett volna egy kiválasztási folyamat, amit mi elveszítettünk és valaki megnyert. Sosem tehettünk ajánlatot, csak részt vettünk a konzultációban. Ha csökkenteni akarod a költségeket, árakat kérsz be minél több helyről. És az utolsó, ami eszedbe jut, hogy egy emberrel és négy üzemmel dolgoztass - az a legdrágább megoldás. A VOR fontos része volt az életünknek, választottak egy utat, Knut Frostad is egy lehetőséget, mi pedig ehhez sok szerencsét kívánunk neki.

Folytatjuk...

(fotó: Pierre Orphanidis)

(forrás: vsail.info)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr864629532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása