Ha valaki nagyban gondolkodik, és szeretne indulni a 2011-12-es Volvo Ocean Race-en, akkor nem árt tisztában lenni azzal, mit is engedhet meg magának.

 

A hivatalos értesítőtáblán, ami jelenleg a verseny internetes oldala, október 9-én közzétették a versenykiírást, benne minden, mi szem-szájnak ingere. 

A szervezők állítják, az új kiírásnak köszönhetően többen engedhetik meg maguknak az indulást, és a győzelmi esélyek is kiegyenlítettebbek lesznek. Vannak még olyan pontok is, ahol zajlik az egyeztetés, ilyen például az útvonal, vagy hogy mi mindent lehet csinálni a közbenső megállók során.

A bevethető vitorlák számát 24-ről 17-re csökkentették, egyhajós kampány esetén mindössze 15 új vászon készülhet a tesztidőszakra, míg két hajó esetén (egy második generációs és egy új) ez a szám  23. A hajók maximális súlya 145000 kilogramm lesz, míg a tőkesúly 7400-ig mehet föl.

A biztonság növelését szolgálják a betekerhető orrvitorlák, így a legénységnek a lehető legkevesebb időt kell a hajó orrában töltenie. Ha belegondolunk az ott átcsapó víz mennyiségébe, ez nem is olyan buta dolog.

 

Szemléltető ábra

 

 

(forrás: volvooceanrace.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr323439405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása