Szárazföldi patkányok

2009.08.24. 14:00

 Sehol egy csepp víz, a hajók nem lehetnek tengerállók, ráadásul lőni lehet az ellenfelekre – utóbbi igazán csábító lehetőség!

 

 Helyszínünk Ausztrália, Alice Springs, Henley-on-Todd. Itt tartották szombaton a világ legfurcsább vitorlás versenyét. Az egészért egy Reg Smith nevű helyi meteorológus a felelős, aki a cimboráival 1962-ben létre akarta hozni a híres Oxford-Cambridge regatta helyi mását. Az ötletet felkarolta Alice Springs Rotary klubja, a nevet az eredeti Henley-on-Thames-ről átírták a saját viszonyaikra. A Todd az ottani folyó, ami szinte egész évben ki van száradva. Az pedig, hogy a legközelebbi nagyobb vízfelület 1500 kilométerre van a várostól, egy pillanatig sem zavarta meg őket. 

 

 Henley_01.jpg

 

 A pálya a folyómederben kerül kijelölésre, okozott is némi gondot, hogy 1993-ban folyt benne víz, ekkor törölni kellett a versenyt. Idén ilyesmi nem fordulhatott elő, semmi akadálya nem volt tehát, hogy a környéket megszállják a kalózok, akik az év összes többi napján békés polgárok. Hajóikat direkt erre az alkalomra tervezték, és a szabályoknak megfelelően fel is fegyverezték őket – értsünk ez alatt a sima vízipisztolytól a nagynyomású vízsugárig akármit! Ha valaki látogatóba érkezett, és nem volt saját járműve, az bérelhetett a helyszínen.

 

 Henley_02.jpg

 

 Merrilyn McIver marketing manager szerint azonban ilyenek kevesen voltak. "Még a turisták is inkább a saját hajóban bíznak, és elhozzák magukkal. A hármas alapcél, hogy a gép könnyű legyen, kissé emléketessen vízi testvéreire és egyben maradjon a verseny idejére. Ha pedig valaki befizette a belépőjét, onnantól semmire sincs gondja, így aztán mindenki igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a napból."

 (forrás: Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr73439364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása