Nem az jelenti a legnagyobb veszélyt a bolygónk 70 százalékát borító óceánra, amit látunk, hanem amit nem látunk.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-fenntarthatosag-the-ocean-race-stop-climate-change.png

Tavaly ősszel már ejtettünk szót a kérdésről, de akkor elsősorban a hazai utánpótlás kérdésére összpontosítva. A kérdés azóta sem avult el, sőt, a Balaton és más hazai tavaink vízszintjének kérdése nem vesztett az aktualitásából, ám az Inside the games pár nappal az óceánok napja után megjelent írása remek apropóként szolgál kiterjeszteni a kérdést.

Geoff Berkeley szerint „nem az jelenti a legnagyobb veszélyt a bolygónk 70 százalékát borító óceánra, amit látunk, hanem amit nem látunk.” Miközben a The Ocean Race versenyzői már Genova felé tartanak, a versenyen induló IMOCA hajók kapitányaival Aarhusban folytatott beszélgetései visszaigazolják e kijelentés igazságát. Szemetet mindenütt találni, több ezer kilométerre a legközelebbi lakott településtől is, a nagyvárosok közelében pedig elképesztő mennyiségben van jelen a vízben.

 A verseny aarhusi megállójának idejére a probléma szemléltetésére létrehoztak egy ún. „fenntarthatósági szigetet,” ahol a kiállítók bemutatták, miképp lehet fenntarthatóbb világot teremtenünk, beleértve a hulladék szétválogatását, a megújuló energia felhasználását és a műanyag felhasználásának, ezzel pedig a műanyagszemét csökkentésének lehetőségeit. A helyszínen voltak iskolai napok, ahol a diákok workshop keretében hulladékválogatástól minicsónak építéséig több munkafolyamatban is személyes tapasztalatot szerezhettek.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-fenntarthatosag-the-ocean-race-ocean-summit-aarhus.png

Meglehet, a kérdés unásig ismételt, mégis minden edzésen sikerül szemetet szednünk a vízből. Pedig már Ferenc pápa 2015-ös Laudati si’ kezdetű enciklikájában is megfogalmazta, „semmi sem közömbös számunkra ezen a világon.” Ráadásul elérkeztünk ahhoz is, hogy folyók az emberekével azonos joggal rendelkezzenek. (Új–Zélandban a Whanganaui-folyó 2017-ben a Māori lakosok kezdeményezésére törvénybe foglaltan kapott az emberivel azonos jogokat, Bangladesh pedig 2019-ben minden folyójára hasonló törvényt hozott.) Miért ne tekinthetnénk a tengerekre is hasonlóan?

 A World Sailing az „óceánok jogainak egyetemes nyilatkozata” támogatására szólított fel, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége pedig tavaly bejelentette, hogy partnerséget kötött az 11th Hour Racing Teammel; az általuk létrehozott The Toolbox eszköztár útmutatókat, esettanulmányokat, nyomonkövetési eszközöket és sablonokat nyújt a szervezeteknek belső fenntarthatósági programjuk bevezetéséhez.

Persze felmerül a kérdés, elegendő-e mindez. Utána pedig az is, etikus-e egy olyan technikai sportban aktív szervezettől, amely rendre új hajókat, vitorlákat, rudazatokat, kötélzeteket hoz létre vagy épít be, jellemzően nem természetes anyagokból előállítva, és mindezt komoly háttércsapatokkal kíséri a világ körüli verseny útvonalán.

A képzőművészetben például jó ideje találkozunk az antropocén korszakunk természetkárosítására figyelmünket felhívó műalkotásokkal – ilyenek például Mandy Barker elképesztő vizualitású óceáni műanyagszemét-leves képei, de egy műalkotás által elérhető emberek száma nagy valószínűséggel alacsonyabb egy komoly hírveréssel kísért sporteseményénél.

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-fenntarthatosag-mandy-barker-hong-kong-soup-1826-lighter.png

A sport figyelemfelkeltő szerepe mindenképpen jó alap az észrevehetőséghez, az eseményekhez kapcsolódó edukációs kísérőaktivitások is hasznosak, de a hitelességhez lényeges, hogy a kijelentések ne csak kommunikációs eszközök maradjanak. „A teljesítmény és a fenntarthatóság közötti küzdelem mindig is jellemző volt, de ha a fenntarthatóságot beépítjük a szabályokba, akkor fenntartható teljesítmény lesz belőle, így a kettő egyfajta házasságra lép” – idézi a cikk az 11th Hour Racing Team fenntarthatósági menedzserét, Amy Munro-t. Mivel az IMOCA esetében az egyik új, bevezetésre váró szabály a csapat szén-dioxid-kibocsátásának, környezetterhelési lábnyomának felső határértékére tesz javaslatot, így érthető Munro kijelentése: „Nem hiszem, hogy csupán figyelemfelkeltésről van szó, hanem arról, hogy példát mutassunk a cselekvésen keresztül.”

Legyen így!

HÍREK RÖVIDEN

Tengerek, egek

Ha már az óceánról esett szó, a Tillmann J.A. filozófus, egyetemi tanár és egykori szörfoktató írásait – A tenger távlata; Horizontok; Szigetek; Örömök tengere; A tengeren túl; Az óceán látványa; Fények, képek, egek; A tengerre tekintettel–Kozmikus kilátások – tartalmazó kötet pontosan arról szól, amit hajósemberekként jól ismerünk, ugyanakkor mégis tengernyi új gondolatot, perspektívát kínál számunkra. A tökéletes nyári olvasmány fejezeteit remek képírók – Zagyvai Sári, Gyenis Tibor, Boldizsár Péter, Szalontai Ábel, Eva Maria Schön, Misetics Mátyás, Tasnádi József, Koronczi Endre – alkotásai  határolják. A Typotex kiadásában megjelent könyv itt érhető el

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-fenntarthatosag-tillmann-j-a-tengerek-egek.jpg

 

Badacsony

Szalontai Ábel fotográfus vitorlástársunk 2015 óta fényképezi egyazon nézőpontból, a túlpartról a balatoni táj talán legikonikusabb természeti képződményét, a Badacsony alvó vulkánját. Az alkotó célja, „hogy kutatásokra támaszkodva képi és hangi reprezentáció segítségével mutathassak meg valami újat arról a kultúrtájról, amelyet évtizedek óta szemlélek, fotografálok, tehát a kortárs művészet eszköztárával a rögzült sztereotípiák helyett egy érzékletesebb és mélyebben értelmezett Balaton képet ajánljak fel interpretációra.” Mindebből június 25-ig kiállításon látható 80 fotográfia a veszprémi Dubniczay Palotában, fotókönyvként pedig saját kiadásban megrendelhető itt.

Érdekelnek további témák is, melyekből esetleg nem írunk cikket? Kövess bennünket Facebook-on, akadnak finomságok, amiket csak ott jelenítünk meg!

vitorlas-tudattagitas-vitorlazas-fenntarthatosag-szalontai-abel-badacsony-2016.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr6718148848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása