Rio2016, D6 - ez nem a vége

2016.08.13. 23:27

A magyar versenyzőkből még kettőnek végetért ma az olimpiai szereplése, mármint ezen az Olimpián. Elsősorban róluk szól ma a dal, eléjük hintjük a virágokat…

csero_hun_laser.jpg

Laser Radial női: A hajóosztály selejtezőfutamaiból az utolsó kettőhöz értünk a mai napon. És bizony született meglepetés bőven. De előtte hadd beszéljünk haza: ami minket ma első sorban érdekelt, hogy Érdi Márinak sikerül-e bejutnia az éremfutamba. Mári remekül kezdett, a 9. futam első körében a 7. helyen vitorlázott, végül a remek 9. helyen futott be. A 10. futama kevésbé sikeresen indult: az első körben 30. helyen vitorlázott, onnan rágta fel magát a végére a 20. helyre. Így összetettben 37 indulóból 14. helyen végzett, ami annak ellenére, hogy így az éremfutamban nem indulhat, többszörösen is figyelemre méltó: Mári nyert futamot, több futamon is vitorlázott az első tízben, az összetettben remek eredményt ért el, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint többek között a londoni győztes kínai Lijia Xu, a tegnap is futamgyőztes japán Manami Doi. Csak kapaszkodóként: a portugál Sara Carmo, akivel együtt szerezték meg utolsó lehetőségként az indulási jogot, 27. lett. Mári a mezőnyhöz képest nagyon fiatal, még rengeteg lehetőség áll előtte. Egyszóval: le a kalappal, és hajrá, csík így tovább!

csero_mari_03.jpg

Visszatérve a futamokhoz: a 9. a Niterói pályán indult ma helyi idő szerint 18:05-kor 135-152 fok irányú és 10-14 csomó közötti erősségű szélben. A futamot a belga Evi Van Acker nyerte a finn Tuula Tenkanen és az argentin Lucia Falasca előtt. Meglepetésre több nagymenőnek nem ment jól: a kínai Lijia Xu 19., a dán Anne-Marie Rindom 22., a horvát Tina Mihelic 23., az amerikai Paige Railey 25. lett. A 10. futamot a Pão de Açúcar pályán indították 20:05-kor stabil 160 fokról fújó 12-15 csomós szélben. Ezt a futamot a brit Alison Young nyerte meg a holland Marit Bouwmeester és a dán Anne-Marie Rindom előtt. A dán mellett az amerikai Riley is javított negyedikként befutva. A selejtezőfutamok zárultával kialakult az éremfutam mezőnye is: Bouwmeester (NED), Rindom (DEN), Murphy (IRL), Van Acker (BEL), Tenkanen (FIN), Scheidt (LTU), Olsson (SWE), Young (GBR), Stoddart (AUS), Railey (USA). A verseny a pontok alapján nincs lefutva, itt is izgalmasnak ígérkezik az éremfutam.

csero_buoy_rio2016.jpg

Laser férfi: Ebben az osztályban is az utolsó két selejtezőfutam jött. És itt is ért meglepetés többeket is. Magyar versenyzőnek itt is szurkolhattunk, a szintén fiatal Vadnai Benjámin ma jó vitorlázással egy 29. és egy 25. helyet ment, ezzel összetettben 33. helyen végzett a 46 versenyző között. Benji előtt is rengeteg lehetőség áll, szépen, kiegyensúlyozottan vitorlázott, az első futamon 9. helyen futott be. A kalapemelés itt is áll: hajrá továbbra is!

csero_benji.jpg

A futamokra visszatérve: a kilencediket a mezőny a Pão de Açúcar pályán kezdte szinte fix 160 fokos és 11-13 csomós szélben. A futamot nem az eddig vezetők uralták: a belga Wannes Van Laer nyert az észt Karl-Martin Rammo és a guatemalai Juan Ignacio Maegli előtt, a brit Nick Thompson a hatodik, a horvát Tonci Stipanovic a hetedik helyen futott be. A 10. futamra ők mentek át a Niterói pályára, ahol 135-146 fok közötti irányú és 12-13-ról 17-18 csomóra élénkülő szél várta őket. Itt már inkább érvényesült a papírforma: a futamgyőzelmet az új-zélandi Sam Meech zsebelte be a francia Jean Baptiste Bernaz és a horvát Tonci Stipanovic előtt. Az éremfutamba jutott: Stipanovic (CRO), Burton (AUS), Meech (NZL), Bernaz (FRA), Scheidt (BRA), Thompson (GBR), Kontides (CYP), Maegli (GUA), Alsogaray (ARG), Van Schaardenburg (NED). A horvát aranyérmét az ausztrál még elveheti, ahogy az asuztrál ezüstjét az újzélandi, és az ő bronzát a francia, ergo többszörös párharc esetükben mindenképp várható az éremfutamon, de a többieket ismerve ők sem adják majd egykönnyen, a tízből heten már nyertek most futamot.

d6_finn_total.jpg

Finn: A nehézfiúknál a hátralévő négy selejtezőfutamból ma kettőt rendeztek meg. Bennünket természetesen az érdekelt elsősorban, Berecz Zsombor hogyan menetel tovább. A számukra megrendezett 7. futamot a Ponte pályán indították 18:05-kor 195 és 211 fok közötti irányú, 11-13 csomós szélben. Az összetettben vezető brit Giles Scott az első hátszélben átvette a vezetést, és meg is tartotta a futam végéig. Mögötte a mezőny közepéről a futam közben felkapaszkodott brazil Jorge Zarif és az első cirkálószakaszban vezető ausztrál Jake Lilley futottak be. Zsombor 12. lett a futamban. A 19:30-kor kezdődött 8. futamra a szél iránya stabilizálódott, az ereje maradt változatlan. A futamot a vezetést szintén az első hátszélben átvevő holland Pieter-Jan Postma nyerte meg a szintén a hátszélben mögé felérő újzélandi Josh Junior és a brit Giles Scott előtt. Berecz Zsombor, bár a futam közepén feljött a 11. helyre, a végén 18-ként futott be, ami sajnos még így sem az ejtője (ugyebár a nevezetes megnyert, ám korai rajt miatt kizárt eredményű 2. futama miatt). Összetettben továbbra is vezet a brit Scott a szlovén Zbogar és az ausztrál Lilley előtt. Zsombi a tegnapi 3. helyéről összetettben a 8-ra esett vissza, ami akkor módosulhat hátrafelé, ha az amerikai Caleb óvás-újratárgyalása alapján a versenybíróság megváltoztatja korábbi álláspontját, amint azt tegnap írtuk.

d6_49er_total.jpg

49er férfi: A szkiffek ma kaptak a jóból bőven: a tegnapi elmaradt és mára halasztott harmadik futamukkal együtt négy futamot futhattak. A tegnap mindkét futamot megnyert újzélandi Peter Burling - Blair Tuke páros veretlenségét ma elvette a csapat: egyetlen futamot sem tudtak nyerni, viszont még így is vezetik a mezőnyt összetettben. Kinek sikerült akkor a futamgyőzelem ma? A német Erik Heil - Thomas Ploessel párosnak, az ír Ryan Seaton - Matthew McGovern egységnek, a dán Jonas Warrer - Christian Peter Lubeck csapatnak és a horvát Pavle Kostov - Petar Cupac egységnek. A németek még egy harmadik és ötödik helyet is mentek, így összetettben másodikak. A dánoknak is sikerült még egy ötödiket futniuk, ezzel összetettben harmadikak. Az írek mentek még egy negyediket, viszont egy gyengébb mellett egy ejtőt is, a horvátok pedig ezzel a futamgyőzelemmel messze meghaladták eddigi teljesítményüket. Az Aeroporto pályán megrendezett futamaikon 180-203 fok közötti irányú, 10-12 csomós szél fújt.

d6_49erfx_total.jpg

49er FX női: A női szkiffeknél a nap a tegnapi első futamban betlizett dán Jena Hansen - Katja Steen Salskov-Iversen egységé volt, akik ledarálták a mezőnyt egyenletes teljesítményükkel. Három második és egy negyedik helyükkel stabilan vezetik az összetett listát. Futamgyőzelemmel ma a már tegnap is futamot nyert brazil Martine Grael - Kahena Kunze páros mellett az újzélandi Alex Maloney - Molly Meech egység, a rutinos Tamara Echegoyen Dominguez - Berta Betanzos Moro páros és az amerikai Paris Henken - Helena Scutt duó büszkélkedhettek. A brazilok mentek még egy második és egy hatodik helyet, a tizediküket ejtik, így összetettben második helyen állnak. Az újzélandiak futottak még két negyedik és egy ötödik helyet, ezzel összetettben a brazilokkal azonos pontszámmal, de gyengébb helyezésekkel harmadikak. A spanyolok összetettben a negyedik, az amerikaiak a kilencedik helyre igazítottak föl. Az Escola Naval pályán megrendezett futamokon stabil 170-175 fokról fújó 11-12 csomós, néha 15-re erősödő szél volt ma.

d6_nacra_fra.jpg

Nacra 17: Na, ha van teljes keresztbeverés a vitorlázók között ezen az Olimpián, akkor az a vegyes párosokkal versenyző katamaránoké. Ma három futamot futottak a Copacabana pályán 139-154 fok közötti irányú 9-11 csomós szélben. A nap nagy feltámadója a francia Billy Besson - Marie Riou egység: az eddigi gyengélkedésük után ma két futamot nyertek, egyben másodikak lettek, ezzel feljöttek az összetett hetedik helyre. A többieknél a futameredmények vegyes gyümölcssalátaként landoltak, így összetettben még abszolút képlékeny a helyzet. Ma Bessonék mellett az argentin Santiago Lanza - Cecilia Carranza Saroli párosnak sikerült nyernie, ezzel összetettben másodikak. Az összetettet továbbra is a korábban két futamot is nyert ausztrál Jason Waterhouse - Lisa Darmanin páros vezeti, harmadik helyen a brit Ben Saxton - Nicola Groves egység áll.

d6_nacra_aus.jpg

Holnap jön a Finn maradék 2 és a Nacra 17 maradék 3 selejtezőfutama, valamint a nap fénypontjaként a szörfösök éremfutamai: a férfiaké 13:05-kor, a hölgyeké 14:05-kor kezdődik helyi idő szerint. A 470 női és férfi mezőny futamainak indítási időpontja egyelőre nem ismert.

Azt viszont tudjuk, hogy mi holnap is jelentkezünk, mi mással, mint olimpiai vitorláshírekkel. Most pedig irány leponyvázni!

(Fotók: 1-4: Cserta Gábor / cseropix, 5-9: World Sailing)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr2010408814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása