Szezonnyitány - WMRT Germany

2013.05.23. 11:29

 Tisztára, mint a mediterrán térség versenyein: május előtt nem kezdünk, mert rossz az idő! :-) Bár lehet, más szempontok is szerepet játszottak abban, hogy az idén mindössze hat helyszínes világbajnoki sorozat csak most indult be.

 

WMRT_Germany_2013_04.jpg  

   

 Az évad egyik nagy kérdése, hogy vajon Ian Williams (GBR) be tudja-e gyűjteni lendületből ötödik világbajnoki címét, amivel rekordot állítana be, plusz az is bekerülne az évkönyvekbe, hogy 2011-et és 2012-t követően zsinórban háromszor nyert (háromszoros győztesek: Chris Dickson, Russell Coutts, Ed Baird; négyszeres bajnok: Peter Gilmour). Williams megpróbál igennel válaszolni: ez a cél lebeg a szemünk előtt, de azért előbb kezdjünk bele, aztán majd meglátjuk. A csapat változatlan, bár most ketten épp hiányoznak, de a helyettesítésükre érkezők is rutinos párosversenyzők.

 Langenargen-ban az első nap (május 16.) mindjárt hosszúra nyúlt, lévén a szélerő nem ment 10 csomó fölé, de a Rendezőség 10 selejtező kört ("flight") bonyolítottak le, így mind a tizenkét csapat ötször állt rajthoz. A végén Ian Williams, Mathieu Richard (FRA) és Pierre Antoine Morvan (FRA) 4-1-es mutatóval állt az élen. A sok izgalmas csatában két igazán emlékezetes pillanat volt. Egyik volt az, amikor Taylor Canfield (BVI) a rajthajó külső oldalára tudta szorítani Karol Jablonski-t (POL), akinek az agya ledobta a szíjat, motort indított, és a kikötőbe hajózott. Fekete zászlós büntetést eredményező akcióját később így magyarázta: hiba csúszott a fedélzeti kommunikációba. Inkább visszaléptünk, és próbáltuk kihasználni a felszabaduló időt némi megbeszélésre. Új csapat vagyunk, még nem minden működik úgy, ahogy szeretném. Ha az ember egy évben csak két ilyen versenyen indul, nehezen veszi fel a harcot ezekkel a menőkkel. A másik buliban Adam Minoprio (NZL) és Morvan hajójának hátsó része ért össze a második selejtezőben egy szétválásnál. Minoprio-nak azonnal kellett büntetést vállalnia és fél pontot levontak tőle az ütközésért: nekem sima jobbcsapás-balcsapásnak tűnt, és szerintem nem kezdett elég hamar kitérni, így azt nekünk kellett megtenni, ekkor érintettük egymást. Este a Zsűri felülbírálta a Bírók döntését, úgy értékelték, hogy egyik fél sem sértette meg a 14-es szabályt, így visszaadták a fél pontot. A tabella utolsó két helyén a két német csapatot láthatta a nagyérdemű.

  

WMRT_Germany_2013_05.jpg  

 Péntek (május 17.): ekkor sem fújta el senki sapkáját a szél (végig 10 csomó alatt maradt), nyolc kör, aminek a véégn mindenkinek kilenc teljesített futama volt. Az élen Canfield, Williams, Richard volt a sorrend, de mindenkinek 7-2 volt a meccsaránya. A németek maradtak az utolsó két helyen (Philip Buhl 1-8, Sven Erick-Horsch 0-9). Richard nagyon elégedett volt magukkal: számunkra nagyon jól alakult a nap. Többször hátsó pozícióból kerültünk előre - így nyomtuk le Swinton-t, Berntsson-t, Morvan-t és Robertson-t. Ráadásul mindet más részén a pályának, vagyis tényleg összeállt náluk a rendszer. Kivéve a Williams elleni meccsen, ahol már a rajt előtt begyűjtöttek egy büntetést. Ennek ellenére vezettek, de előnyük nem volt elég nagy, megpróbálták bevárni és hibára kényszeríteni ellenfelüket, ám a dolog fordítva sült el, az angol visszaelőzte őket, majd kényelmesen nyert. Adam Minoprio aznap sem úszta meg csattanás nélkül, Björn Hansen-nel (SWE) akadt össze, aki így mesélte el az esetet: a rajt előtt a szélbe állásból próbáltunk kiejteni, és elmenni előtte, de nem sikerült, az orra hozzáért a mi hajónk farához, így büntetést kaptunk (és fél pont levonást).

 

WMRT_Germany_2013_01.jpg    

Szombat (május 18.): csak délutánra lett szél, viszont szerencsére elég ahhoz, hogy befejeződjenek a selejtezők és a negyeddöntők. Williams-nek két nehéz ellenfél maradt arra a napra (Phil Robertson és Taylor Canfield), de végül mindkettejüket le tudta nyomni: jól dolgoztak a srácok, 9-2-vel zárni a selejtezőket szép teljesítmény. Ezzel a mutatvánnyal egyenesen az elődöntőbe kerültek. Az elődöntőkbe jutott - számára is meglepetést jelentett a dolog - Karol Jablonski (pontazonossággal állt Robertson-nal és Morvan-nal) annyira nem készült folytatásra, hogy csapatával már belekóstolt a helyi sörökbe is, amikor értesült róla, hogy még van hátra meccse. Nagy higgadtan megverte Richard-t az első menetben. Kifejezetten csalódottan indult haza Morvan: jól mentünk ma, nyertünk két futamot, aztán Björn (Hansen - iSail) érintette a kreuzbóját, amit a Bírók nem vettek észre, így aztán kikaptunk. Két kört követően így álltak: Richard - Jablonski 1:1, Berntsson - Canfield 2:0, Hansen - Minoprio 1:1. Ez így összesen hét csapat, a másik öt pakolt és távozott.

 Vasárnap (május 19.): gyenge, erős, forgolódó, állandó szél és néha egy kis eső. Ilyen körülmények között zajlottak a negyeddöntők, ahol három pontig zajlottak a küzdelmek. Mathieu Richard visszavágott Jablonski-nak, sima 3-1-re fordította az arányt, bár a 20-25 csomós szélben az ötfős legénységek megharcoltak a Bavaria 40S hajókkal. Adam Minoprio 1-2-ről állt föl Björn Hansen ellenében, az egyenlítésnél épp csak centikkel megelőzve a svéd csapatot, miután egy luvolást követően a két hajó kitört, és az új-zélandiak tudták előbb összeszedni magukat. Az ötödik futamban Hansen kicsit elnézte a kreuzbója vonalát, a felpréselés miatt lelassult, Minoprio az élre állt, és megtartotta pozícióját. A Berntsson - Canfield párharc 2:0-nál maradt abba szombaton, utóbbi két kemény csatában egyenlített, először egy, másodszor két büntetést kényszerítve ki. Az ötödik meccsen a rajtból Berntsson tisztábban jött el, és negyedikként bekerült az elődöntőbe. Canfield: kicsit csalódottak vagyunk, de az biztos, hogy rengeteget tanultunk az elmúlt napokban. Az eső nem könnyítette meg a dolgunkat, de akkor is jó vitorlás napot zártunk. Egy pillanatig sem voltak egyenlőtlenek a körülmények, mi most szerepeltünk először állandó résztvevőként (Tour Card Holder), erősek vagyunk, és biztos, hogy fejlődni fogunk az év folyamán.

WMRT_Germany_2013_02.jpg    

 Hétfő (május 20.): aznap az időjárás már nem akart együttműködni, egy, a tó fölé bekúszó felhő eltüntette a maradék szelet, így rövidített programra került sor. Vasárnap az elődöntők 1:2 (Williams - Berntsson), illetve 1:1 (Minoprio - Richard) állásnál szakadtak félbe. Williams simán fordított és jutott a döntőbe, míg a másik párban Minoprio gázolta le Richard-t. A kifejezés főleg a negyedik futamra igaz, ahol az utolsó hátszélben 6-8 hajóhossz hátránnyal csorogtak a cél felé, amikor egy hátulról jövő pöff megsegítette őket, és lekerülték a lavórban álldogáló francia csapatot. A döntőre épphogy lengedezett valami, egy futam ment csak le, ahol Minoprio lényegében önként adta oda a meccset Williams-nek: elfelejtettem, milyen sokáig tart egy halz ezekkel a hajókkal, mi pedig elvesztegettünk egy percet azzal, hogy kettőt csináljunk - le is késtük a rajtot. Az én hibám volt, túlpörögtem a dolgot. És hiába járt rosszul a rövidítéssel, korrektnek érezte a Rendezőség döntését: nincs egy deka szél sem. Ebben az egy futamban Ian jobb volt, mint mi, ráadásul nyerte a Selejtezőt - megérdemelte a győzelmet. Mi harmatgyengék voltunk, nem voltunk méltók az első helyre. Az összetett szempontjából parádés ez a második hely. Ian Williams: a nagyon gyenge szélben a manőverekkel sok időt lehet veszíteni. Jól tartottuk Adam-éket, két halzba is belekényszerültek, nagyon lelassultak, így mi tisztán és gyorsan rajtolhattunk, aztán mindkét szakaszon kettővel kevesebb manővert csináltunk, aminke köszönhetően növeltük is az előnyünket.

 

WMRT_Germany_2013_06.jpg

 A végeredmény (és ezáltal az összetett állása):


1.   Ian Williams (GBR) - Team GAC Pindar 25
2.   Adam Minoprio (NZL) - Team Alpari FX 22
3.   Mathieu Richard (FRA) - GEFCO Match Racing Team 19
4.   Johnie Berntsson (SWE) - Stena Sailing Team 16
5.   Taylor Canfield (ISV) - USone 14
6.   Björn Hansen (SWE) - Mekonomen Sailing Team 12
7.   Karol Jablonski (POL) - Jablonski Sailing Team 10
8.   Pierre-Antoine Morvan (FRA) - Vannes Agglo Sailing Team 8
9.   Phil Robertson (NZL) - WAKA Racing 4
10. Keith Swinton (AUS) - Black Swan Racing 2
11  Philip Buhl (GER) - STG/NRV Youth Team 0
12. Sven Erick-Horsch (GER) - NRV Match Race Team 0

 Ja, és EZ megoldódott, Jablonski le tudott ejteni.... :-)

    

 (forrás: wmrt.com)

Minket pedig kövessetek a Facebook-on is, vannak finomságaink, amiket csak ott jelenítünk meg!      

    

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr125312568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása