Péntek, szombat, vasárnap - ACWS, Nápoly
2012.04.16. 10:52
Pénteken két mezőnyfutam, ugyananyi párosverseny, szombaton semmi, vasárnap csúcsra járattak: párosverseny döntő, sebességi verseny, záró mezőnyfutam.
Péntek: partról fújó gyenge szél, tenger felől érkező hullámok. Legjobban az OR spithill jött ki a kaotikus helyzetekből, két második helyük jól mutatja, mennyire összeszedettek. Ellentétben a két futamgyőztessel (Energy és ETNZ), akik dicsőséges pillanataik mellé egy-egy hetedik helyet is begyűjtöttek aznap.
Chris Draper (GBR), kormányos, Luna Rossa Piranha: a hullámok miatt nagyon nehéz volt. Siklatás kreuzban, aztán orral bele a szemből érkező víztömegbe bőszélben. Ilyen körülmények között harmadik és negyedik helyeket szereztünk, naná, hogy elégedettek vagyunk.
A China Team is szerzett néhány kellemes élményt: rajtjaik jól sikerültek, de aztán sajnos elvesztek a mezőnyben. Szkipperük, Fred Le Peutrec azért dicsérte önmagukat, hogy legalább az indulások mentek.
Jött a két maradék negyeddöntő a párosversenyben, az elsőben az Artemis elkalapálta a kiwiket (az ETNZ ezzel nyolcadik lett), Terry Huthcinsonék pedig továbbléptek az elődöntőbe. A Luna Rossa Swordfish már szorosabb csatát vívott az Energy Team-mel, de úgy látszik, a hazai pálya segíti az olaszokat, a Piranha után ők is kvalifikálták magukat (az Energy így ötödik).
Manuel Modena (ITA), trimmer, Luna Rossa Swordfish: nagyszerű, hogy mindkét egységünk bejutott a legjobb négy közé. Remélem, a döntőig meg sem állunk. Megvan hozzá a tudásunk, de ha így lesz, remélem, mi nyerünk.
A mezőnyverseny állása hat futam után:
1. Emirates Team New Zealand (szkipper: Dean Barker); 52 pont
2. ORACLE Racing - Spithill (szkipper: James Spithill); 47
3. Luna Rossa - Piranha (kormányos: Chris Draper); 42
4. Team Korea (szkipper: Nathan Outteridge); 39
5. Energy Team (szkipper: Yann Guichard); 39
6. Luna Rossa - Swordfish (kormányos: Paul Campbell-James); 35
7. ORACLE Racing - Bundock (szkipper: Darren Bundock); 28
8. Artemis Racing (szkipper: Terry Hutchinson); 20
9. China Team (szkipper: Fred Le Peutrec); 8
Szombat: erős hullámzás, még erősebb szél (és további frissülés volt várható), így aztán törölve lett a program. Párosverseny elődöntő és döntő vasárnap, a mezőnyverseny tervezett hetedik és nyolcadik futama kimarad, így a vasárnapi eggyel hét futamos lesz a regatta.
Iain Murray versenyigazgató: azért döntöttünk a törlés mellett, mert már most kemények a körülmények, és vihar érkezik a tenger felől. A nap folyamán meghaladja a 30 csomót a szél ereje, ezzel párhuzamosan a tenger is göröngyös lesz. Túl nagy a kockzata annak, hogy ember vagy hajó sérül. Szívem szerint vízre mennék, de az eszem a parton maradást diktálja.
A versenyzők persze csalódottak voltak a kihagyott vitorlázási lehetőség miatt, de mélyen egyetértettek.
Vasárnap:
Párosverseny elődöntők: Az Artemis-LR Swordfish páros az első pályajelnél jobbra-balra nyitott, a svéd zászló alatt hajózóknak lett igazuk, a célban 37 másodperc volt a különbség. Az OR Bundock - LR Piranha csata szorosabbra sikeredett, a rajt előtt hosszasan álldogáltak a rajthajónál, ebből a fekete sereg jött ki jobban, a hátszélben az olaszok zárkóztak, majd a második kreuzban kerültek ellenfelük elé, és tartva pozíciójukat 41 másodperc előnnyel futottak célba. A döntőben aztán már lényegében a rajt előtt eldőlt a dolog, amikor a LR Piranha megállt egy helyben, és egy darabig nem tudott szabadulni kiszolgáltatott helyzetéből. Terry Hutchinsonék öt másodperc előnnyel kezdték a futamot, és Draperék hiába tettek meg mindent a győzelemért, az Artemis egy pillanatnyi kitörési lehetőséget hagyott nekik.
Így aztán:
1. Artemis Racing
2. Luna Rossa - Piranha
3. ORACLE Racing - Bundock
4. Luna Rossa - Swordfish
5. Energy Team
6. Team Korea
7. ORACLE Racing - Spithill
8. Emirates Team New Zealand
9. China Team
Terry Hutchinson (USA), szkipper, Artemis Racing: nincs elég szó arra a munkára, ami a fiúk végeztek ebben a pár napban - és ez vonatkozik a parti csapatra is. A szerda után megérdemeltük a sikert. Az edzőnk szerint nem az a lényeg, hogyan buksz, hanem az, hogy állsz fel belőle. Most aztán megmutathatjuk, amikor pár hét múlva Velencében (május 15-20. - iSail) versenyzünk. Addig pedig dolgozunk azon, hogy ennél egyenletesebb teljesítményt nyújthassunk.
A sebességi futam (AC500 Speed Trial) eredményei:
ORACLE Racing Bundock - 47.56 seconds
Artemis Racing... +0.02
Luna Rossa Swordfish... +1.94
Energy Team... +3.95
China Team... +3.97
Team Korea... +5.23
Luna Rossa Piranha... +8.69
ORACLE Racing Spithill... +10.89
Emirates Team New Zealand... +11.50
A záróakkordként megrendezett mezőnyfutam gyenge szélben zajlott (de legalább végre sütött a Nap), az OR Spithill pédául hetedik helyről küzdötte fel magát másodiknak. James Spithill (AUS) utólag így írta le a körülményeket: erősen kellett koncentrálni, és megragadni az összes lehetőséget az előrébb lépésre. Ilyen pedig akadt ma számtalan. JK (John Kostecki, a taktikus - iSail) és a legénység többi tagja remekül dolgozott. Tudtuk, hogy mindig ki kell várni a megfelelő pillanatot, ami sikerült is.
A futamot nyerő Luna Rossa Piranha nem kis örömöt szerzett a helyi nézőknek, a több tízezer néző hangos üdvrivalgása közepette futottak be, majd álltak a part mellé.
Chris Draper, kormányos, LR Piranha: igencsak elégedettek vagyunk ezzel a pár nappal és a csapat munkájával. Nem voltak nagy elvárásaink, így aztán első (mezőnyverseny) és második (párosverseny) helyünk több, mint nagyszerű.
A mezőnyverseny végeredménye:
1. Luna Rossa - Piranha (kormányos: Chris Draper); 92 pont
2. ORACLE Racing - Spithill (szkipper: James Spithill); 77
3. Emirates Team New Zealand (szkipper: Dean Barker); 60
4. Energy Team (szkipper: Yann Guichard); 54
5. Team Korea (szkipper: Nathan Outteridge); 49
6. Luna Rossa - Swordfish (kormányos: Paul Campbell-James); 41
7. Artemis Racing (szkipper: Terry Hutchinson); 40
8. ORACLE Racing - Bundock (szkipper: Darren Bundock); 37
9. China Team (szkipper: Fred Le Peutrec); 17
(fotók: Gilles Martin-Raget)
(forrás: americascup.com)
Szerző: isail
Szólj hozzá!
Címkék: vitorlázás katamarán Olaszország párosverseny Terry Hutchinson Emirates Team New Zealand James Spithill ACWS America's Cup Artemis Racing Oracle Racing Iain Murray AC45 Nápoly Gilles Martin-Raget Chris Draper Fred Le Peutrec China Team Energy Team Luna Rossa Piranha Luna Rossa Swordfish John Kostecki Manuel Modena Velence
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.