Ha van sikertörténet a verseny kishajók körében a világon, a Laser sztorija minden bizonnyal az. Az egyik legnépszerűbb hajóosztály, négy évtized alatt több mint kétszázezer készült belőle, ebből kb. százezret mai is használnak, stabilan ott van az Olimpián. De lehet-e ezt fokozni?

Amint azt már korábban megírtuk, a Bruce Kirby által tervezett Laser anno egy pofonegyszerű ötletből született: Kirby egyik barátjának kellett egy olcsón előállítható, autó tetején szállítható kishajó - hát ő megrajzolta, megépítette.

Lehet cikizni a Lasert, hogy strandeszköz, hogy szenvedés vele erősebb szélben cirkálni, ráadásul alig halad közben, ugyanakkor bőszeles szakaszban, különösen perdülésnél könnyű vele borulni, pakolóhely szinte egyáltalán nincs benne, az ember alig fér el, egyfolytában rugdossa arrébb a sottot, és így tovább. De kevés olyan hajó van, ami ennyire szerény költségvetésből megvásárolható és üzemeltethető, ennyire könnyen szállítható, felszerelhető-elpakolható, amiből ekkora és ilyen kompetitív mezőny van világszerte, ami ennyire alapvetően és direkten beleveri az orrunkat abba, hogy nem jól döntjük, nem jól kezeljük a hajót. Szerintem minden vitorlázónak használna, ha néha Laserezne - akár rendszeresen is.

A Laser sajátossága, hogy a méretproblémákra jól reagál, mégpedig riggváltással: az alap Standard mellett, ami 75-85 kg környékén vitorlázható kellemesen, ott a hölgyeknek és a könnyebb súlyú versenyzőknek a Radial változat, ami 60-75 kg környékén megfelelő, valamint a legkisebbeknek a 4.7-es, amit 50 kg-os testsúlytól lehet értelmesen kihasználni. A váltáshoz elég az árboc alsó tagját és a vitorlát kicserélnünk, és mehet a hajó.

De mi történjen azokkal, akik 85 kg fölé "erősödnek" vagy eleve nehezebbek?

A válasz 2007-ig az volt, hogy ők üljenek át Finnbe vagy valami még nagyobb hajóba. Akkor azonban a brit vitorlásruha és -felszerelésmárka, a Rooster Sailing révén ismert Steve Cockerill agyából kipattant a szikra, hogy kéne egy nagyobb rigg a Laserhez.

A történet indulása meglehetősen hasonló a Laser születésének meséjéhez: Cockerill egyik barátja panaszkodott, hogy visszaülne Laserezni, de az idő és az évek szorgos munkája nyomán immár 105 kg-nál tart, és 35 csomós szélben még csak-csak élvezi a Lasert, de 20 csomó alatt unatkozni kezd, 15 alatt már nagyon unatkozik, 10 csomó alatt pedig majdnem elalszik, és ez így nincs rendjén.

Cockerill szerethette a barátját és a kihívásokat, készített hát egy nagyobb, 8,1 m2-es vitorlát, árbochosszabbítóval és 4 latnival, a Laser riggeknél tapasztaltak alapján előnyös bi-radiálszabással, ami - a kisebb riggekhez hasonlóan - tökéletesen passzol a Laser hajótesthez, és 85, de uram bocsá, 90 kg-os testúly felett is élvezetes vitorlázást biztosít. A vitorla Dacron, a halfejek Mylarból készülnek, a vitorla ablaka elegendő méretű az átlátáshoz, az élet egy csoda.

És itt jön a lényeg. Cockerillék nem akartak Lasernek látszó tárgyat létrehozni, meglévő sikerhajóosztályt lekoppintani: az új riggel új igényekhez új koncepcióval új hajóosztályt hívtak életre (a Laser hajótest és felszerelésének nem titkolt alkalmazásával), és kommunikációjuk minden egyes elemében hangsúlyozzák, hogy - ismerjük a Laser márka körüli jogi problémákat - ez nem Laser, hanem Rooster 8.1, nem kópia, hanem továbbfejlesztés egyedi ötlet alapján. (Aki áthallást érez a hivatalosan utolsó OB-jét tavaly futott hazai Sikló hajóosztály körüli sztorikra, csak éppen fordított előjellel, az ne lepődjön meg.)

A dologban a non plus ultra, hogy az új rigghez szükséges teljes átalakító szett 410 brit fontért kapható, ami kábé annyi, mint egy hivatalos Laser vitorla feltekerve. Ráadásul a rigg megvásárlásával egyben ingyenes tagságot is kap a vásárló a Rooster 8.1 Osztályszövetségbe - amelynek véleménye szerint aki szeretné, maga is elkészítheti az árboc alsótagot, ha az megfelel az osztály felmérési előírásának.

A briteknél már bajnokságot futnak évente, és saját oldal is készült az osztályhoz és a szövetséghez.

Kíváncsian várjuk, kié lesz idehaza az első rigg - és a feléledő kishajózásban kap-e szerepet. Már az is jó lenne, ha csak gondolatokat ébresztene...

Forrás és fotók: Rooster 8.1 Osztályszövetség

Webshop Rooster 8.1 rigghez: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr904154899

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan alkossunk minél kevesebb pénzből hajóosztályt? 2012.02.22. 10:48:01

Ha van sikertörténet a verseny kishajók körében a világon, a Laser sztorija minden bizonnyal az.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása