Délutánra beerősödött a szél: a 20 csomó feletti befúvások próbára tették a vitorlázókat, amit az is mutatott, hogy a 49erek között 10 borulást láttunk, a Starok között pedig az eddig vezető Olimpiai Bajnok brit Percy-Simpson páros kiállni kényszerült.

                          

             

A kiállás oka nem múló szeszély: Percy a hétfői futamok után hátfájásra panaszkodott, ettől függetlenül ma indultak, de amikor a mai első futamon a második sárga zászlós figyelmeztetésüket is megkapták, a kormányost a partra kellett szállítani kezelésre. Percy Twitter-bejegyzése alapján ennyi volt számukra a VB. A futamot a lengyel Kusznierewicz-Zycki páros nyerte, a mai másodikat pedig a svéd Lööf-Salminen egység. Összetettben a mai két másodikjával átvette a vezetést a brazil Scheidt-Prada duó a futamgyőztes lengyelek előtt, harmadik az amerikai Mendelblatt-Fatih egység. A Martin-Bezeréti páros ma egy DSQ-t és egy BFD-t szedett össze, így változatlan helyen állnak.

Laserben a Világbajnok ausztrál Tom Slingsby külön versenyt fut: ma mindkét futamot megnyerte csoportjában - függetlenül attól, hogy az egyiket 10 perc után szélforduló miatt újraindították. Második helyen összetettben a brit Paul Goodison áll, aki szintén nyert ma egy futamot, harmadik a német Simon Groteluschen Goodisontól egy pontra leszakadva - és azonos pontszámmal a negyedik brit Nick Thompsonnal. Berecz Zsombi ma egy 15. és egy 19. helyet ment, így 43. (eséllyel aranycsoport és stabilan olimpiai kvóta), Bakóczy Robi 33. és 41. helyeivel a 120. 147 versenyzőből.

A bevezetőben említett borulásrekorder 49ereknél a dán Kruger Andersen - Thorsell páros vezet. Bár reggel ejtőt mentek, utána javítottak egy 5. és egy 1. hellyel, és így 3 ponttal vezetnek a ma remekül vitorlázó amerikai Storck-Moore, valamint a szintén dán Warrer-Hansen duók előtt. A hazai Outerridge-Jensen páros ma javított, két első és egy ejtő 13. helyükkel feljöttek az összetett 5.-re.

A férfi RS:X-ben az izraeli Nimrod Mashich ma sem lazsált: egy második és egy első helyével továbbra is vezeti az állást az őt holtversenyben 4-4 ponttal lemaradva követő két lengyel, Miarczynski és Myszka előtt. Gádorfalvi Áron ment még két 12. helyet, így összetettben ő a 26. a 90 indulóból - ez aranycsoportot és valószínűleg olimpiai kvalifikációt is jelent számára.

A 470-es hölgyeknél ma belehúztak a spanyolok: Tara Pacheco és Berta Betanzos két futamgyőzelmükkel átvették az összetett vezetést a holland Westerhof-Berkhout és a tegnap még első helyen álló japán Kondo-Tabata páros előtt. Remekül ment ma az olasz Conti-Micol, a brit Clark-Hughes, valamint az izraeli Cohen-Buskila egységeknek is.

A női párosverseny végtelennek tűnő folyamában ma bebiztosították olimpiai helyüket az ausztrálok, a kiwik, a svédek és a portugálok is. Stephanie Hazard (NZL-1) csapata kikapott a spanyolok egyes számú hajójától, de megverte a kettes számú amerikai hajót, így bejutott. A svéd Anna Kjellbergék az Olimpiáért a portugálokat és a dánokat győzték le. A portugálok viszont annak örülhettek, hogy Nicky Souter hajója (AUS-1) legyőzte a finneket, mert így ők is bejutottak. A két ausztrál hajóból ellenben Nicky Souter rontott a britek ellen, ami a negyeddöntős második helyébe került. Így neki az amerikai Világbajnok Anna Tunnicliffe csapatával, míg Olivia Price-nak az oroszokkal kell meccselnie. A németek és a hollandok második számú hajója mindketten eltévesztették a pályát, majd megállás nélkül javítottak. Végül a zsűri Silke Hahlbrock csapatának adta a pontot. Folytatás holnap.

           

                 

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr853461517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása