Önellentmondás

2010.01.25. 11:20

A világóceán állapotmegőrzésében (arról, hogy javítsunk a minőségén, úgy látszik, már le kellett tennünk) oroszlánrészt vállaló két szervezet, a Sailors for the Sea és az Oceans Watch nem győzi hangsúlyozni, mennyi szemét kerül az ember hathatós közreműködésének köszönhetően a vízbe. (A témával magunk is foglalkoztunk.) Most maguk a vitorlázók tartanak szemléltető előadást.

                       

Előtte.

 A Clipper Round the World verseny Rendezősége bejelentette, hogy a január 14-én Ausztráliából Szingapúrba menet zátonyra futott Cork-ot sorsára hagyják. A legénységet a balesetet követően szinte azonnal kimentették, a hajó állapotát folyamatosan figyelemmel kísérték. Ennek köszönhetően két megállapításra jutottak:

- a sérülések mostanra annyira komolyak, hogy a hajó nem élné túl a 450 tengeri mérföldes vontatást, amivel biztos helyre juttatnák, és kijavítására sor kerülhetne,

- ha mindez mégis sikerülne, gazdaságilag már nem érné meg.

                              

Még egyben van.

                                                 

Így aztán a Gosong Mampan - szigeten élők kapnak a nyakukba néhány újabb tonna műanyagot.

          

(forrás. Sail-World)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr933439478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása