Szombaton délután kettőkor elrajtolt az idei év talán legnagyobb vitorlás eseménye, a Volvo Ocean Race, a verseny történetében először egyforma hajókkal. Az eredeti elképzelés egyik alappillére - miszerint ezáltal még szorosabb verseny várható - megállni látszik.

 

VOR_20141013_02_Knighton.jpg

  

Bár Facebook-oldalunkon szóltunk időben, ha valaki mégis lemaradt volna a rajtról, annak itt a visszajátszás:

      

   

A rajtot a Brunel vette a legjobban, míg az Alvimedica kicsit hirtelen, így nekik vissza kellett térniük a volnal mögé, és szabályosan is nekivágni az első szakasznak (cél: Fokváros). Az Alicante elé kirakott rövid pályát végül az alábbi sorrendben hagyták el a csapatok:


1. Team Brunel
2. Abu Dhabi Ocean Racing
3. MAPFRE
4. Team Alvimedica
5. Dongfeng Race Team
6. Team Vestas Wind
7. Team SCA

 

VOR_20141013_01_Predictwind.jpg

 

A délután és az éjszaka tulajdonképpen eseménytelenül telt el, pláne, ha felidézzük az előző regatta első 24 óráját, melynek során két csapat is kiállni kényszerült. A reggel első fényei a Vestas-t látták vezető pozícióban (bejött nekik Wouter verbraack taktikus húzása: keresztül vitorláztak egy haltenyésztő telepen. Kockázatosnak kockázatos, de nem kényszerültek plusz manőverekre, illetve rossz irányba történő, fölösleges hajózásra). Előnyük így is mindössze 2 mérföld volt a MAPFRE, illetve 3 az Abu Dhabi előtt.

   

VOR_20141013_07_Carlin.jpg

   

Hétfőig néhányszor változott a felállás, de alapvetően együtt hajózott a mezőny a Gibraltári-szoros felé. Amit - sokaknak talán meglepetés gyanánt - az SCA ért el elsőként. A tisztán női legénységű csapat kissé északabbra húzódott a többiektől, és az enyhén jobbra ellengő szélből fakadó előnyt kovácsolta diszkrét (3-4 mérföld) előnnyé. A további sorrend ekkor: Vestas (+5 tengeri mérföld), Alvimedica (+8 tmf), ADOR (+8 tmf), Dongfeng (+10 tmf), Brunel (+10 tmf), MAPFRE (+11 tmf).

  

VOR_20141013_09.jpg

    

Életképek:

      

VOR_20141013_03_Halloran.jpg

       

VOR_20141013_04_Sanchez.jpg        

  VOR_20141013_05_Coppers.jpg

   

VOR_20141013_06_Knighton.jpg

  

VOR_20141013_08_Halloran.jpg

   

A kora délutáni pozíciójelentés idejére átrendeződött a mezőny: Vestas, ADOR (+3 tmf), Alvimedica (+4), SCA (+7), Brunel (+7), Dongfeng (+7), MAPFRE (+9)

  

Érdekesség: a mezőnyben 11 olimpikont (vagy épp olimpiai érmest) találunk.

Ian Walker (Abu Dhabi Ocean Racing)
1996 Atlanta - 470 (ezüst)
2000 Sydney - Star (ezüst)

Chuny Bermúdez (Abu Dhabi Ocean Racing)
2004 Athén - Star

Adil Khalid (Abu Dhabi Ocean Racing)
2008 Peking - Laser

Iker Martinez és Xabi Fernandez (MAPFRE) - őket már csak együtt emlegetik, mint "furcsa pár"-t
2004 Athén - 49er (arany)
2008 Peking - 49er (ezüst)
2012 London - 49er

Rafa Trujillo (MAPFRE)
2000 Sydney - Star
2004 Athén - Finn (ezüst)
2008 Peking - Finn
2012 London - Finn

André Fonseca (MAPFRE)
2000 Sydney - 470
2004 Athén - 49er
2008 Peking- 49er

Rokas Milevicius (Team Brunel)
2012 London - Laser

Carolijn Brouwer (Team SCA)
2000 Sydney - 470
2004 Athén - Europe
2008 Peking - Tornado

Annie Lush (Team SCA)
2012 London - Elliott 6m

Sally Barkow (Team SCA)
2008 Peking - Yngling

Chris Nicholson (Team Vestas Wind)
2000 Sydney - 49er
2004 Athén- 49er

    

fotók: Matt Knighton, Corinna Halloran, Stefan Coppers, Marc Bow, Ainhoa Sanchez / Volvo Ocean Race

forrás: volvooceanrace.com

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr936786105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása