Bizony-bizony, már három hete úton vannak. És kedd óta tulajdonképpen eseménytelenül telnek a napok. Végre nem esett ki senki, viszont mindenki átjutott a déli féltekére.

mike-golding-tristan-da-cunha-r-644-0.jpg

 

 Kedd estére kezdtek markánsan eltávolodni egymástól a nyugat (majd onnan dél) illetve a direktben délkelet felé tartók. Előbbiek ugyan hosszabb utat vállaltak be, de azt remélték, hogy előbb kapják meg az akkor még csak alakulóban lévő következő időjárási helyzetet. Mostanra nagyjából kiderült, kinek lett igaza, de ne menjünk a dolgok elébe!

 Szerdán Francois Gabart (MACIF) úgy vélte, hogy a legszörnyebbet már magunk mögött hagytuk. Most épp nem fúj sok szél, de lehetne rosszabb is. A következő napokban aztán folyamatosan gyorsulunk majd! Szintén ennek a napnak volt az eseménye, hogy Vincent Riou (PRB) megérkezett Brazíliába, egészen pontosan Salvador de Bahia kikötőjébe. Hamarosan csatlakozik hozzá parti csapatának néhány tagja, és nekilátnak  megszerelni a hajót.

 


Day 19 highlights - Wednesday, November 28, 2012 by VendeeGlobeTV

 

 A napok óta vezető (és a rövidebb utat választó) Armel Le Cléac'k (Banque Populaire) csütörtökre tovább növelte előnyét, de az is kiderült, hogy vége az arany korszaknak, mert a "nyugatiak" ekkortól kezdtek folyamatosan gyorsabban haladni a "keletiek"-nél. Bernard Stamm (Cheminées Poujoulat) harmadik helyen ünnepelte negyvenkilencedik születésnapját, 194 mérfölddel lemaradva Le Cléac'h mögött, és ötvennel a dél felé tartók előtt.

 

VG_daily_Stamm49.jpg

 

A Le Cam - Golding - Wavre örök hármasból utóbbi volt a legfürgébb, 381,8 mérföldet tett meg 24 óra alatt. Mike Golding (Gamesa): várom, hogy megérkezzen a frissebb szél. Jöhetne végre, mert itt kéne már lennie! Jelenleg mindössze 10 csomó fúj. A Code Zero-t lecseréltem génuára, de ha így marad, vissza kell raknom a nagyobb vitorlát, csakhogy a váltással többet vesztenék, így egyelőre kivárok.

 Javier Sansó (Acciona 100% EcoPowered) 130 mérföldet faragott az elsőhéz képest mért hátrányából, de még így is hatszázzal volt lemaradva. A sebességfölény egyébként az egész hátsó szekciót jellemezte, jó esély mutatkozott, hogy tovább zárkózhatnak. Különösen azért, mert a Szent-Helena körüli magas nyomású övezet számukra nem ígérkezett annyira széltelennek, mint a korábban áthaladóknak.

 


Day 20 highlights - Thursday, November 29, 2012 by VendeeGlobeTV

 

 Jean Le Cam (SynerCiel): ma igazán harcos kedvemben ébredtem, motiváltabb vagyok, mint valaha! A Virbac Paprec 3-at fogom támadni. Az ég egyébként kezd fehéredni, ahogy megyünk dél felé. Még mindig meleg van, a tenger sima, de ez hamarosan megváltozik. Továbbra is jól elvagyok, de nem tudom megmondani, beszélek-e magamban. Ám a hajómhoz biztosan: gyerünk szépségem, nyomjuk! Unatkozni nincs időm, mindig akad valami tennivaló.

 Péntek reggel Alex Thomson (Hugo Boss) a BBC reggeli műsorának vendége volt, 20 csomós sebesség mellett adott interjút. És ekkorra már az is kiviláglott, hogy a nyugat felől érkezőknek lesz igaza, ugyanis nemhogy beleértek az új frontba, de rohantak benne, mint a fene! Alex korábbi második helye odalett.

 


Day 21 highlights - Friday, November 30, 2012 by VendeeGlobeTV

  

 Tristan de Cunha meglehetősen magányos szigete viszont, úgylátszik, kihagyhatatlan eleme mostanában a Földkerülő vitorlás versenyeknek. Mike Golding szerencsére nem időzött ott sokat:

 

 

 És az első után a másidik jégkaput is kénytelen volt elmozdítani eredeti helyéről a Rendezőség, így a Kergüelen-t (50°00 S / 040°00 E - 050°00 E) Crozet (39°00 S / 042° 00 E - 050° 00 E) váltja. Az elméleti útvonal ezáltal 300 mérfölddel hosszabbá válik.

 

VG_Kerguelen_Crozet.jpg

 

 Szombat reggelre aztán elkezdtek jönni a számok. Méghozzá elég nagyok! Előbb Francois Gabart hasított óriásit (482,91 tmf 24 óra alatt), de mielőtt még hitelesítették volna a dolgot, Jean-Pierre Dick jelentette, hogy péntek és szombat hajnali négy között 498,8 mérföldet teljesített (ez amúgy 20,8 csomós átlag). Természetesen ennek hitelesítése is várat magára, de nagyon úgy fest, hogy Alex Thomson 2003-ban felállított egytestű hajós szóló rekordja a múlté. Valószínűleg nagyban ennek köszönhetően Dick átvette a vezetést a két hete éllovas Le Cléac'h-től.

 

VG_daily_Dick_first.jpg

 

 A mezőny második fele 7 és 15 csomó közötti szelekben halad, vagyis várható, hogy a korábbi tendenciával ellentétesen kicsit nő a lemaradásuk.

 A pillanatnyi állás:

 

VG_standing_20121201_0700.jpg

 

 Sűrűn frissített fotógalériánk itt található.

 

 (fotók: 1: Mike Golding; 2: Bernard Stamm; 3: Jean-Pierre Dick)

 (forrás. vendeeglobe.org)

A bejegyzés trackback címe:

https://isail.blog.hu/api/trackback/id/tr304940958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása